Azazello - Chandler Austin Special 1992# 23

Features

Azazello is my Chandler Austin Special guitar, designed by legendary luthier Ted Newman-Jones, and made as No.23 from 1992. There ‘s no “made in” tag anywhere on the guitar, but I doubt that any of the few copies of this model were made outside the US. I'm not familiar with technical terms and wood types, but especially compared to my Fenders, it is lightweight and relativelly small guitar, with good balance. It is most confortable playing while standing, but its rather the shape of the body that is unusual at playing while sitting, than a balance problem.

The body design is the most original thing of this guitar. It is a simple, contoured black body with silver hardware, and a pearl binding and the extremity of the shape suits well its simple and elegant layout. I’ve seen a few “distorted/stretched’ tele style guitars, which I usually like, but no doubt this is the nost elegant. The tele connection is obvious due to the electronics and hardware, but apart from the narrow tele- story this most resembles a wide Gibson, more of an LS5, hence the binding, than a Les Paul.

The body shape suggests a tele in “action” , had it been recorded in movement by a slow speed camera. I’ve never seen a Newman in action, but it would perfectly fit Keefs seventies stage routin, as judged by the pictures…The body is nicely contoured, and has a few bumps and scratches. I've read at a seller’s page that it is made of alder, but the nature of the bumps suggest a more lightweight wood, they are similar to those on my jap strat, which is poplar. It seems like accidents can easily cause small bumps on the body, just like the poplar-strat, unlike my american telecaster, called Behemoth, which is rock solid and heavy.

The two-piece maple neck is scarf-jointed at about 2/3 of its lenght, closer to the tilted headstock, otherwise it is very similar to my tele's, which is a thick, strong U shape. I have big hands and I like that, it's confortable , feels and sounds good. The headstock is strongly tilted backwards, and feature vintage style Kluston keys, that I like the best. Not only they are easy to install strings on, easy to turn, but holds well, and on top of all that, they are not dangerous to the kid (he always goes for the headstock and machine heads of a guitar first, maybe cause they are the shiniest part.) When I first saw this guitar at a vintgae shop, I remember I felt I would have had to replace the tuners with decent ones, which might as well held me back for puchasing it back than. No I know I’ll never-ever replace classic Kluston tuners, they are the best. The neck has a nice, vintage satin lacquer finish and feels good to touch.. having read these reviews I was a bit worried about finish, before I bought this guitar, cause I absolutelly hate shiny sticky finishes. This is definitelly not that kind.

The bridge humbucker is in fact two singles in a line, of which one can be muted by pulling the tone control. I tend to use this feature: I play single most of the time, and only push it form more gain when necessary. This forms a H(S) / S arrangement, that consists of all the beautiful chandler lipstic PU’s. The bridge is hard-tail strat syle with string through body and provides excellent sustain. You can play and hold a note for long wiothout an amplifier.

UPDATE: At the time of purchase I thought this guitar hardly needs any further feature apart from a little cosmetics. I replaced the vintage strap holders to schaller straplocks for more confort. In addition, I added an EMG afterburner push/pull booster for extra gain. Due to the low signal of the lipsticks, whom I mainly use in single mode, this has proved to be very useful, whenever I need to boost solos or just a thicker sound without pedals (e.g. playing at rehearsals on amps I'm not familiar with). However, it also caused some usability issues, as i also wanted to keep the humbucking feature - which I re-located to the volume knob (push to humbucking) and the EMG afterburner was installed at the tone knob. (pull to boost). This virtually makes it a 4-speed guitar (single>single+boost>humbucker>humbucker+boost), but changing "gear" is somewhat tricky - you have to notice that a pull-action causes a reverse effect on the two knobs, and due to loose chickenhead knobs it is hard to keep the intensity of boosting at one position. Hence I can only use maximum boost, instead of having a single tone knob.

Sound

I play blues to relax, and mostly my own stuff, I’m sort of a songwriter who apart from the lyrics., has never went too far from blues ,rockandroll and country basics. That’s what I call music. It absolutelly fits my style, it has a unique, very bright, almost metallic sound, just like an amplified dobro guitar might have. "vibe" is a very good world, it definitelly has a vibe, that i like the most. Maybe its the lipsticks, maybe the guitar is just rightly built. I've seen John Myer playing a strat with such lipstic Pu's at the crossroads fest. Also, i have to admit, that this is the quietest guitar in my collection. You have to turn up the volume a little bit. I play mostly a hybrid fender amp (performer, which I love) and a bunch of pedals, but this one sound the best without pedals. Somehow they kill its tone more than any other guitars tone. It has a very natural acoustic sound, and sounds unnatural with most stompboxes. I tend to use a bit of tremolo and tubescreamer with it.

Action, Fit, & Finish

I play a lot of slide and hammering, when I bought the guitar, the first thing i didm was replace the strings, cause i thought they were .9's. Wrong. It was good old .10 ernie ball, just the strings feel softer on this baby than on the fenders, since it has a shorter scale (menzura?) of the neck. Which is good in a way, I can play faster solos, but makes it impossible to play slide with a medium action. take it like this: its a lead guitar and you dont play slide OR go for higher action, than you dont play lead OR go for stronger strings, medium action, and apart from a decent slide sound, you'll be able to play quite fast, whithout breaking your fingers, which is quite rare for a slide setup. I do this: .11 earnie ball strings, and open D or standard tuning.

Reliability/Durability

I never gig without a backup, if I ever did, even the most durable stuff broke off. I cannot really comment on durability, as i've only own it only for a few monts. This is an old guitar, and it looks solid, thats enough. Under reliability I note something that might be more of a usability problem. The chickenhead knobs turn easily, and I tend to turn down volume accidently when I strung a big chord. Also, the push and pull mechanism easily turns the tone flat. I usually turn the tone midways between flat and sharp, since the guitar has a trebly sound already.

I hate to destroy originality, but i seriously think about replaceing the nice chicken knobs to something more practical. i have to confess, that i never played this guitar live as yet, but I am preparing...

Customer Support

Never tried to reach them, but since the company failed to mention this model on any of its resources, I tend to think, that theres no costumer support, it they admit that they produced this model atall. Furthermore, this is very hard to find any info or pictures on this model on the internet, which suggests that it is in fact a very rare guitar... if I'll have the time, i1ll put together a page dedicated for this beauty on my blog, until then I created a yahoo group for it. Anyone owning, or interested in it, would up or download pic or info, please join, currently I am the only member.

Bottomline

I’ve been playing for 20 years now in the gigging and occasionally recording amateur league. I play a Fender telecaster (am. Stand, 1990) as my main axe, and a japanese strat (1986) , as well as a squier standard tele which I tune in open G-5 strings. I thought this might naturally replace the 5-string Squier, but this sounds so damn good in standard tuning and full-open E slide, that I have never felt like trying it in open G. fact the Squier sound pretty demanding in 5 strings, so I tend to believe that anything would sound good in open-G.

One of my childhood dreams that came true having this guitar. I’ve first seen Ted Newman-Jones's guitar in David Dalton's rolling stones bio, "the first twenty years". thats what led me to the trickery of the five string guitar. I photocopied the guitar plan and decided that once I build a guitar on that template, if I only knew how.

I first saw them, mass produced in a Chandler ad from a 93 Guitar World mag. Altough the ads did not refer to Ted N-J, but the presence of the 5-string model as well as the "austin" brand made it clear. I once seen a 5 string model in England, used, and I hate the fact that i did not buy it straight away. Apart from that, I never ever seen a 5 string model. Once again I saw a 6 string here in Budapest at a local vintage shop, and I did not buy, cause I hoped to find a 5 string model. I managed to buy the very same guitar now, some 6 years later, and I havent ever seen a 5 string model in my life since that London trip in 95.. If you got one, contact me. Don’t be mislead by the cool retro-rock design, It is an acoustic guitar well amplified. In If it would be stoled or lost, maybe I would not replace, maybe just cry.....:)

Production

Below is Lance Keltner's comment from the Gear Page forum, answering my query regarding the production of the Austin Special, which explains a lot.

"Here is a picture of Keith and I with my NEWMAN. My guitar was the one that was used to design the Chandler model. There were Black ones made, and white ones that we agreed to have made in 6 string. Apparently Paul made a few 5 strings and a few basses as well. Don't know where those are. I put the deal together between Newman and Chandler. It didn't work out great and the deal sort of ended after about a year. Nice guitars. Paul did a great job of having them built, and I do believe that Keith saw a production 5 string but I have no way of knowing for sure. One was sent to Rich Robinson and Joe Ely had one. I had a white one with maple board, and a black one with a rosewood board.If anyone ever comes across a 5 string for sale let me know..."
Later on in a reply to a comment Lance added that the only model ever produced with a maple neck is owned by him. But it seems like nobody ever seen a five string model, apart from me.
Lance is now producing and selling his Retro Channel amps as well as a productive musician.

Resources

I collected the few web resources that refer to Chandler Austin Special guitars. Should you find this blog, please feel free to comment or extend it with your pictures or resources.

The official company page... does not offer any information on this model.

Chandler guitar forum on the gear page... featuring the guy who put together the deal between ted and Chandler!

Keith's custom guitars... Really rare and nice guitars, including some Newmans

An oldschool windows theme... remember Windows 95?

Stones forum on the disappeared designer... but of course there's a guy who saw him in Texas...

British guitar galllery (sold) you know it is priceless

Look at this weird mod... meet the instrument formerly known as Chandler Austin Special.

E-bay search...catch as catch can

User reviews... nice reviews, not including mine for some reason

Meet my band ... from now on also powered by Chandler Austin Special. Check us for friends, or we will find you...

My yahoo group .. yes, you would not want to be part of it, if they accept you for a member

"Just like starting over" John Lennon

Hejehuja, meg volt az év első próbája. Különösen indult, mindenbe belebújt az ördög, először a hangoló kezdte a szabotázst, majd a stafétát átvették a mikrofonok szép hosszú időre.

Megértem én a pöcsölést, mindenkit zavart hogy nem úgy szól ahogy kellett volna. Aztán egy hangfal szállt be az összeesküvésbe, szó szerint csendben tiltakozott az énekesek ellen. Egy óra múlva szobaadónk lépett be, utolsó kétségbeesésünk mentsváraként, kijelentve ő nem ért hozzá, egyébként is egy 2500 oldalas leirat van hozzá, ha gondoljuk odaadja(mármint ahhoz a kütyühöz, ami összeköti a mikrofonokat a ládákkal). Aztán elkezdett babrálni , és fél perc múlva a csendes tüntető újra szólt, és elkezdett a dallamokat köpni hol Andris, hol az Én hangomon. Egy percig idill fogott el mindenkit. Természetesen ez sem tartott sokáig, mert a Férfiak fele úgy gondolta, az a fránya basszus túl hangos. Én szokás szerint csak pislogtam, globálisan csak távolról tudom hallani a tényeket, ráadásul középen ültem, és nekem onnan nem volt kivetni valóm. (Én mindent a technikára fogok általában, s minthogy nem vagyok zenész, csak kezdemény és nem figyeltem a fent említett okokból, tovább pislogtam). Aztán az aki, csokis bácsit játszott (utólag is köszönjük a vércukorszint emelőt) és aki addig vigyorogva, átszellemülten ide-oda járkálva pengette a basszust, leült a sarokba és megmorcult. Ettől a végére, (és a gyors összepakolásra, no meg a 6 vagy 8 szám legyen-e vitára) mindenkinek lelkiismeret furdalása lett. Persze kivéve Géjzát, hisz ő a rabszolgakulcsár, ilyetén módon nem szabad hogy lelkiismerete legyen, így nem is tudja molesztálni azt semmi.

DE! (Itt jön az optimizmus) Múltkori hisztim, és érzékenységem teljes tudatában írom: nem baj, ha felváltva egyikünk-másikunk egy kicsit érzékenyebb, mert az iránta való lelkiismeret (és helye) furdalás összetartó erőként működik. Ergo a zenekar csak jól jöhet ki, legfeljebb egy idő múlva majd ketten hisztiznek, addig míg az év végére beállhatunk a Macskákba.

Személy szerint Én kiválóan éreztem magam mindent összevetve. A csoki miatt is, az eper miatt is, meg úgy egyébként is. Jól esett a Karacsukai evészet-ivászat, nekem inkább ivászat és főzés után.

• Rémálom a kádban (FA)
• Esemény után (FA)
• Csillogó kutya (GG)
  
• Dead Flowers (FA)
• Finnugor vámpír (GG)
  
• A hét (GG + FA)
• Tiszta Almodóvár (FA)
  
• Hajlékony (GG)
  
• Osztálytársam (FA)
• Keserű eper (GG + FA + DV)

"Ő mutassa meg helyettem, ahogy mozdul bennem a lélek" -Quimby

A másik gitáros (második rész: modulációs effektek)

A modulációs effektek minden pedálbuzi szemeinek fényei. Ezek nemcsak laikusok számára is egyértelműen gazdagítják a hangzást, de szélsőséges beállítások segítségével egészen gyermeteg játékokra is alkalmasak. Egyszer Puchner Laci nagymamájának panellakásban baromkodtunk a pedálokkall, úgy este tíz óra és emelet magasságában. Laci nagyon büszke volt az új szerzeményre, egy pitch shifterre, amivel a gitárjából olyan templomi orgonahangokat csalt elő, ami Varnus Xavért is zavarba hozta volna. A botfülű felső szomszéd azonban a jogos elsimerés helyett ingerült radiátorkopogtatással válaszolt. Ma is előttem van Laci eltorzult arca, amint kitépi a pedálból a jacket, egy mikrofont dug a helyére, majd a pitch shifter minden potiját csutkára hajtva szorgitörp hangján üvölti a kelenföldi éjszakéba "Én meg egész nap hallgatom a kutyádat, KÖCSÖG!"

A pedálsort egy vintage Ibanez VH-10 nyitja, melynek különlegessége, hogy ilyet használt szinte minden korábbi gitártársam, először a fent nevezett Puchner Laci (Mono ), aki "makikaki" néven emlegette az effektust, majd Mohr Ricsi (Mokka) mellett John Frusciante is, Flea gitártársa, de ez egy másik ízeltlábú basszer, Bogár szívességéből gazdagítja ideiglenesen arzenálomat.

A VH-10 nem egy közönséges, barátságos hápogó,nem véletlenül John favoritja, mert éles, rikácsoló hangját mintha direkt funky metálra optimalizálták volna. Érdekessége még, hogy a legtöbb hápogóval ellentétben ez nemhogy elszívná, de kiemeli a hangerőt, így az utóbbi időben főleg szólókban használom, a közönséges diszkóvartyogást Géza Dunlop Cry-Babyje biztsoítja. A Jóbarát, a Little Wing, esetleg az Almodovar szólóiban használom, leginkább a hátsó (mély) traktusból enyhén kimozdítva, annak érdekében, hogy ne süketítse meg a húsgyári denevéreket.

Első és legkedvesebb effektem a Twin Peaksből ismert, Danelectro-DJ-5 típusú "tuna melt" fantázianevet is viselő mini tremolo pedál. Nemcsak azért szeretem, mert nagyon olcsón jutottam hozzá, de az excentrikus külső és a silány minőségű anyagok dacára tényleg jó hangja van, én legalábbis eddig ennél jobb tremolót nem találtam. pedig kipróbáltam egy párat, alaposan körülnéztem.
A tuna melt egyébként egy szendvics, mely kedvenc fogásom volt egykori munkahelyem, az East-West Business Center tetején azóta megszűnt New York Bagelben.
Mindig lesznek, akik "bársonyos csöves hangú" méregdrága tremolókról áradoznak, de szerintem nem érdemes komolyabb követelményeket támasztani, minthogy zajmentesen és hangerő veszteség nélkül, kontrollálható mértékben és tempóban tekergesse a volumét, és ez az apró és tetszetős kis játékszer ennek maradéktalanul megfelel. Egyetlen problémám vele, hogy a kis mérete dacára jelentős mennyiségű elemet zabál, ezért csak hálózatról érdemes használni, másrészt a törékeny fröccsöntött konstrukció okán nem merek rálépni, így az erősítő tetején trónol, így csak kézzel lehet működtetni. Ennek ellenére csak akkor válnék meg tőle, ha egy olyan erősítőhöz jutnék, amelynek fedélzeti eleme a tromoló, amit az olvasztott sajtos tonhalas elhelyezése és hangja így is kiválóan szimulál. tremolót az ahmatovában, a diplomata bluesban és néhány további, Viktor által "cukrászdai" gyűjtőnéven öszefoglalt dalban használom. A cukrászdai dalok hangzását egyébként nagy mértékben a Buena Vista Social Club-ból ismert nyugdíjas gitáros, Manuel Galbán hangzásvilága ihlette.

Katica kegyelméből Első Phaserem mindenképp említést érdemel, akkor is ha viszonylag keveset használom (azaz gyakorlásra, otthon) Az Ibanez PT-9 a TS-9 (ld alább) tesója,
és kortársa, mert szintén ezüstcimkés reissueról van szó. A Harmony Centralom (Bitter szerint szobagitárosok gyülekezete) elég szélsőséges véleményeket lehet róla olvasni, sokak szerint ez a világ valaha volt legjob phasere, mások alig észrevehető színezetről és szerény eszköztárról keseregnek. Egyik sem igaz, énszerintem ez pont tudja azt a funkcionalitást, amit egy phasernek kell, nem különösebben jól, nem is rosszul - kicsit jellegtelenül- emellett rendelkezik némi extrákkal, amelyek megnövelik a használhatóságát. Az egyik ilyen, hogy a világ összes phaserével ellentében, ez kiemeli a hangerőt, így háttér bugyborékolás mellett különösen jól használható torzitott szólók felhangjainak dúsítására. Emellett egyáltalán nem nagy baj az, hogy a klasszikus phaserek (MXR, smallstone) néhány bedrótozott jellegzetesen hantározott hullámformája helyett viszonylag finomabb beállíások is elérhetők. Ökörködésnél az ember könnyen kihajtja a potikat, valami határozottabb effekt reményében, de a gyakorlatban, dinamikusabb játék mellett ezek a finomabb beállítások jobban használhatóak. A "feedback" kontroll szintén nem gyakori a phasereken, de előfordul. A gluggyogó alaphnagot követő jellegzetes, hullámzóan fütyülő felhang erőssége állítható vele, a nagyobb tudományos fantasztikus hatás érdekében. A feedbacket csak a csillogó kutyában használom, emelett a vakszerencse a kezembe juttatott egy eredeti, vintage Electroharmix EH-4800 Smallstone phasert, amely lassanként kiszorítja az ibanezt, amelyet a nagyobb színharmonia érdekében a tubescreamerrel, a Smallstonet pedig a Bluesbreakerrel dúsítom.Sohasem hittem benne, hogy a vintage effektek jobbak, mint az újak.Ha egy cseppet is hiszünk a technológia fejlődésben, könnyen belátható, hogy ezeknek rosszabbnak kellene lenniük. Egyébként is mit jelenthet a jóság egy bugyborékoló hang esetén? Akit érdekel ez a kérdés, kielégítő magyarázatra tehet szert, ha meghallgatja az itt említett két phasert egymás után. Mí az az Ibaneznek kétségkívül olyan hangja van, mint egy phasernek, szabályozhatóan kicsit vagy nagyon olyan, addig a Smallstone-ból meleg, öblös, és természetes, kiszámíthatatlanul pulzáló, forró lávát idéző hang ömlik elő, ait nem is nagyon lehet kontrollálni. A gomb forgatásával mindig egy kicsit más lesz, a "color" kapcsoló jelentősen megváltoztatja a hangot, de hogy hogyan, azt talán valóban csak színekkel érzékeltethető. Color 1 a mély narancsárga és bíborvörös árnyalatokat úsztet egybe, míg color 2 egy hidegebb és kontrssztosabb kékből lilába úszik át. Néha úgy érzem, nagy szerencse, hogy ezt nem olvassák elmeorvosok (sem).
A phasert több dalban, a balladákban általában némi delay kiséretében (szemét, little wing, újabban diplomata) , rockerekben( a hét, a sátán füreden) torzítóval, míg az egzotikus hajékonyban delayel ÉS torzítóval használom. Jé, majdnem minden dalban van phaser. Tisztára mintha a hetvenes években élnénk. (ajánlott irodalom: Rolling Stones: az egész Some Girls, vagy J.J. Cale: Sensitive Kind, Closer to you. Megemlítem, hogy phasert elsőként a Sátán Füredenben használtam, azzal a céllal, hogy Szörényi hangzását rekonstruáljam. Később, amikor volt szerencsém a Kisstadion beli koncertjük előtti próbán részt venni, rájöttem, hogy Szörényi semmi más effektet nem használ, mint a Roland Jazz Chorus erősítő fedélzeti chorusát, és időnként egy Cry Babyt.

A Smallstone után jöjjön egy másik EHX termék, legújabb szerzeményem, a talányos nevű Doctor-Q (courtesy of Katica). A doki az első enevelope followerek, más néven auto-wah pedálok közül való, azt tudja, hogy nem kell taposni semmit, a pengetés erőssége szabályozza a hápogás frekvenciáját. Erősebb pengetésnél éles torokhangokat hallat, halkabban pedig gyomorból küldi a mélyeket. Wah pedálokkal, általában kétkezi rockmunkások taposnak fáradhatatlanul, míg az envelope follower a laza mozgású, unott képű, jerseygarbós funkerek elmaradhatatlan társa. Nehezen tudnék konkrét példákat sorolni, de szinte biztos vagyok benne, hogy a korszak számos méltán feledésbe merült vizuális szemete melett egy ilyen vartyogott a San Francisco utcáin sorozat főcímében is. Mielőtt bárki kérdezné, egyetlen dal miatt csaptam le rá, Michale Douglas egykori csataterétől ne is olyan messze, éppen Californiában, amelynek a címe Édes az eper, bár mostanában kicsit megkeseredett.

A visszhang az effektek királynője: ha nem találták volna fel a pitch shiftert és a hupikék törpikéket, ma is boldogan visszhangoznánk a hungarista blogger kollegám által ellopott koponyájú sakkozó szavait: kedvesss elvtársak-sakk-sakk-sakk-matt....A magmafajta a visszhanggal egy feledésbe merült Tihanyi élmény után évekkel, közvetlenül digitális, hossazn tartó és repeptitív formában találkozott először, naná hogy Puchner Laci nagymamájánál. Akkor volt divat a soft-rocknak nevezett irányzat, ami digitális visszhnag nélkül valószínűleg meg sem született volna. A hosszú lecsengésű, repetiív digoitális visszhang sehol sem annyira adekvát, mint egy kihalt kőbányában lenyugvó nap sugára által borzolt szőrös mellkassal elkövetett kemény, de érzelmes gitárszóló végén, közben, de túlzásba vitel esetén olyan hatást keltve, mintha már előtte. Pedig ennek is csak az a titka, mint bármi másnak: nem kell túlzásba vinni. A legjobb, ha egyenesen analog delayjel kezdünk, csak ennek az a baja, hogy most divatos és ezért qrva drága, másrészt korlátozott a késleltetési idő. Megmondom az őszintét, mi bajom lehet belőle: igazi analog delayt még csak lemezen hallottam, pl a Rolling Stones Tatoo You albumán dögivel, vagy az erre erősen hajazó "Laugh I nearly die" rifffjében. ennyiből megitélve az analog delaynek olyan hangja van, hogy a megpengetett alaphangot rövid időn belül egy hasonló, lehetőleg halkabb és kevés számú hasonló követi, úgy, mintha a tihanyi visszhang dombon gitároznánk 1976-ban, amikor az még igazoltan működött. A másolatok hangerejét és az ismétlések számát kicsire állítva pontosan ezt tudja az Ibanez DL-10 ez a korai digitális delay is, mely jó referenciákkal rendelkezik ezen a téren. Amennyiben ennél fejlettebb delayünk van, érdemes a késleltetési időt is redukálni, itt ez nem szükséges, mert annak maximális beállítása sem nagy. Kíséretre többynire phaserrel együtt használom, ettől csinlingelősebb, fátyolosabb hangzást kapok (pl Szemét, Little wing) míg szólóban némi kopresszorral megerősítve nagyobb hangsúlyt ad a a kezdőhangoknak (pl a Sátán Füreden, Hajlékony).

"Before the poison I'd laugh out loud" Marianne Faithfull

2008. december 15., hétfő, Vágóhíd
FA: ének/gitár, GG-ének, vokál SB: bass DV: dobok

ennek már két napja, lássuk mi volt:

• osztálytársam
  
• dead flowers (stones)
• rémálom a kádban
  
• kész átverés
• csillogó kutya
• diplomata blues
• békés express blues (Berki Tamás)
• esemény után
• apának jó
• a hét
• méregkeverő (szöveg nélkül)

Viktor és Bence hozták a formájukat, Ella és én(A) gyengélkedtünk, amint ebben a szokásos éjszakai franzstadt-újpest rallyn jól egyetértettünk. Valójában jó volna egyszer az életben DÉLELŐTT próbálni, nem hétfő éjjel, teljesen szétesve, dehát ez keresztülvihetetlen ennyi elfoglalt biznisz és femilimen között. Ellát itt nem is ostoroznám tovább, a húsgyárban is elszaladt velem az a türelmetlen ló, szerencse, hogy Viktor a tőle megszokott diplomáciai érzékkel ellán-pontozott, különben megint kereshetnénk a blogjában...












Legyek önkritikus: a pedálmánia önmagában is kezd kórossá válni (erről majd külön post), ezt a méregdrága Fender-modellező-Bossot, vagy Boss modellező Fendert megvenni is bűn volt, de az hagyján, a húsgyárba lehozva és a zoommal (istenem a zoommal! de késésben voltam) kiegészítve durva digitális keveréket alkottak, amire ráment majdnem az egész próba, szépen dúsítva Ella szakdolgozatban megfáradt hangszálai által generált kakofóniát...
A dalokról egyesével most nem, szerencsére nem vettük fel, tehát nyilván mind atomállat volt, az tény, hogy Gejza nélkül a darálás sem az igazi, de a végére majdhogynem összedzsemmeltünk egy egész jó kis groovocskát. Egyelőre "méregkeverő" a címe, mert Ella kitalálta, hogy legyen már egy nauta ami a mérgekről szól, mint a szakdolgozata, és akkor az, amelyik előbb elkészül, lehetne a másiknak a mottója, és végülis miért ne...



A

"Én már nem muzsikálok, csak egy jelet adok a gépnek" -Quimby

a másik gitáros (első rész: dinamikai effektek)

Aki Jimi Henderixnek Roger Mayer, Lou Reednek Pete Cornish, az nekem Katica és a férje, Zsolt, azaz tőlük származnak azok a kütyük, amiket a koncerteken a gitárom és az erősítő közé kötve taposok. Valójában az említett sikeres kollegáktól eltérően ezeket előzetesen én válsaztom ki ebayen, mielőtt Zsolt bőröndjében az újvilágból a régibe érkeznének, de a párhuzam ezen kívül egyáltalán nem túlzó. Zsolt már több kiló, számára és a vámosok számára ismeretlen funkciójú vasat hazacipelt, amire Roger Mayer sohasem lett volna hajlandó, akkor sem, ha tudja milyen sokra viszi Jimi.

Jiminek is megvoltak a segítői nyilván, de nem hiszem, hogy valaha is olyan kemény helyzetbe kerültek volna, mint amikor a "compressor-sustainer" feliratú roszdás, nehéz vaskockát az éber biztonságiak detonátornak vélték. A rettenetet keltő doboz előkerült végül, és alapjában véve valóban detonátronak, azaz szólókiemelésre használom. Különlegessége, hogy valószínűleg a Fender egyetlen olyan fennmaradt kompresszora, amely nem tűnt el a világ valamelyik repülőterén. Emellett ritkán egy szintén vintage

Yamaha CO-1 kompresszort is használok, ennek szép hangja van de sajnos kompresszortól szokatlan módon zabálja az elemet. Másik hibája, hogy susteinerként a fendertől eltérően igazán nem használható, inkább a countryhoz vagy a rockabillyhez nélkülözhetetlen határozott, pengő kezdőhangok hangsúlyozása az erőssége, ezek a hangok viszont sajnos a Védett Férfiak zenéjében egyelőre határozottan nélkülözhetőek, így e rtika, műszakilag és használhatóság szempontjából is igényes darab, elsősorban a könyvespolc dísze marad.


Nagyteljesítményű csövek híján gondoskodnom kell arról is, hogy dinamikusabb játék esetében a túlvezérlésből adódó kellemes, bizsergetően meleg hangokat produkálja az erősítőm.
Erre a célra eddig nem találtam jobbat, mint a Marshall Blues Breaker pedálját (nem taiwani, az eredeti angol). A Stoned gitárosának bigyói között láttam ilyet, kipóbáltam, megtetszett, és én is kerestem magamnak egyet. Nem bántam meg, a bluesokon kívül minden olyan dalban ezt használom, ahol a tisztánál kicsit karcosabb, erőteljesebb hangot szeretnék további effektekkel dúsítani, pl phaserrel a hétben vagy a tremoloval a diplomata bluesban.

Egyetlen hibája, hogy annyira sima, kellemes hangja van, hogy néha már ki sem akarom kapcsolni, vagy szeretnék valami ércesebbet hallani. Na ilyenkor ugrásra kész az

Ibanez Tubescreamer 9, ami viszont már ismét Katica érdeme. Nehezen barátkoztam meg ezzel a pedállal, ami szobagitáros sznobok és fotelrockerek vitrinjének díszhelyén szerepel, különösen, ha feketecimkés, és nem siralmas ezüstcimkés reissue, mint az enyém. Valójában a TS-9 is ócskavas az egyetlen eredeti TS-808-hoz képest, de vannak olyan igénytelen gitárosok, mint a néhai Steve Ray Vaughan aki a TS-10-et sem rejti véka alá. Steve okai számomra ismeretlenek, de a Diniét kipróbáltam, és úgy találtam, hogy tök ugyanúgy szól, mint az én TS-9-em (sőt, khm, talán valamivel jobban, de persze ez hülyeség, nem lehet) ezért a magyar Keeleyhez, a moddoló mágus Eldzsihez fordultam segítségért. Eldzsi keményen dolgozott a projekten, egyebek mellett a vezérlő chipet kicserélte egy másikra, így a specifikáció már hajszálra ugyanaz, mint a legendás TS-808-én, nem mellesleg, fotlrockerek számára világos, hogy ez más lett, mint volt, mert a korábbi piros helyett a led kéken pislákol a sötétben, ahogy a képen is látható. Emellett a Eldszi kezelése óta tisztább, melegebb hangot produkál, finomabb állítási lehetőséggel a kisebb torzítású tartományban. A legnagyobb előnye ennek a pedálnak, hogy határozott, erőteljes effektet biztosít, miközben az eredeti gitárhang dinamikáját és színezetét megtartja. Szemben a bluesbreakerrel, ami egy finom, csöves jelleget ad az alaphanghoz, a tubescremer azt változatlanul hagyja, és miközben egy durva, de transzparnes textúrát pakol rá, megtartja annak dinamikáját.

Valójában most kezdek rákapni eennek a dinamikának az ízére: olyan, mintha egy túlvezérelt akusztikus gitáron játszanék. Az újabb dalokban, mint az apának jó, almodovar, vagy az esemény után, kizárólag a tubescreamert használom.

"heard the diesel drumming all down the line. Oh, heard the wires a humming all down the line" Stones

the drums

Zenetanárnőmtől, Jutka nénitől egykor azt tanultam, hogy a sok csillogó villogó japó és amerikai ketyere, mint a Tama, a Ludwig vagy a Yamaha csak múló divat, huilgántempó, néhány nagyságrenddel lemaradva követve a jósági listán a a dobok királyát, a Premiert. ("a prömiert" Ez a kérdés cintányér ügyben fel sem merült nála, mert kizárólag a "svejci" Paiste márkát ismerte, Zidijan, Istambul, és más tötök édességek nála nem jöttek szóba. Sajnos sosem tanultam meg annyira dobolni, hogy ezt a gyakorlatban ellenőrizzem, de ha Jutka néninek igaza volt, Viktor mélységes tisztelet érdemel, amiért nem ismer kompromisszumot: Felszerelése a színpadképünk leglátványosabb elemét képezi. Nemcsak a vörös mahagóni színű Premier dobok és a srága Paiste cintányérok miatt, de azért is, mer az összeszerelésükhöz szükséges állványoklat gondos gazda módjára számtalan kalapdobozban, és egy koporsóban tartja.

the bass

Erről nem is tudom, hogy jogom van e írni, hiszen állítólag nem is hallom a basszushangokat, mindenesetre ezeket hallom, mert egy szaratov hűtőszekrény méretű bivaly ládából jönnek, egy Hartke nevű hideg és humortalan német gép küldi őket,

ezért ha koncerten rossz helyre állok, behorpadt hátamat csak Paul Gaugain modelljei tudják kiegyenesíteni együtes erővel (pl Thaijola, Németvölgyi út 91. ajánlott!) Benedek új zenekarhoz mindig új hangszert szerez be, ezeket "lécnek" hívja, szerencsére nálunk csak a Jazz Basset villogtatja, a mostnában divatos 5 húros marhaságokkal még nem hozakodott elő.

egyik gitáros

Vitán felül Gézának van a legfurcsább felszerelése a világon. A mehikói stratót tőlem vette, abban hiba nincsen. A próbákra is magával hurcolja csilingelő hangú ékszerdobozát, egy 65 wattos Fender princetont, dicséretes, semmi sem pótolja a jó kis hazait. A Princeton tetejére próbán csak egy effekt racket pakol, koncerten viszont egy brutális, csöves Marshall fejet, aminek gyönyörű hangja van, de hiába könyörgünk, hogy vegyen hozzá egy normális ládát, nem, kapaszkodj, mert ilyenkor a Princeton a láda! Ijesztően néz ki a konstrukció, de meg kell hygni, jól szól. A rackből Géza szerintem csak torzítót meg plate reverbet használ - utóbbit úgy kell elképzelni, mintha a legváratlanabb pillantban fejedre öntenének egy vödör jégkockát. Mindennek a tetejében a szólókat Cry Babyvel ríkatja meg Géza.