"Én már nem muzsikálok, csak egy jelet adok a gépnek" -Quimby

a másik gitáros (első rész: dinamikai effektek)

Aki Jimi Henderixnek Roger Mayer, Lou Reednek Pete Cornish, az nekem Katica és a férje, Zsolt, azaz tőlük származnak azok a kütyük, amiket a koncerteken a gitárom és az erősítő közé kötve taposok. Valójában az említett sikeres kollegáktól eltérően ezeket előzetesen én válsaztom ki ebayen, mielőtt Zsolt bőröndjében az újvilágból a régibe érkeznének, de a párhuzam ezen kívül egyáltalán nem túlzó. Zsolt már több kiló, számára és a vámosok számára ismeretlen funkciójú vasat hazacipelt, amire Roger Mayer sohasem lett volna hajlandó, akkor sem, ha tudja milyen sokra viszi Jimi.

Jiminek is megvoltak a segítői nyilván, de nem hiszem, hogy valaha is olyan kemény helyzetbe kerültek volna, mint amikor a "compressor-sustainer" feliratú roszdás, nehéz vaskockát az éber biztonságiak detonátornak vélték. A rettenetet keltő doboz előkerült végül, és alapjában véve valóban detonátronak, azaz szólókiemelésre használom. Különlegessége, hogy valószínűleg a Fender egyetlen olyan fennmaradt kompresszora, amely nem tűnt el a világ valamelyik repülőterén. Emellett ritkán egy szintén vintage

Yamaha CO-1 kompresszort is használok, ennek szép hangja van de sajnos kompresszortól szokatlan módon zabálja az elemet. Másik hibája, hogy susteinerként a fendertől eltérően igazán nem használható, inkább a countryhoz vagy a rockabillyhez nélkülözhetetlen határozott, pengő kezdőhangok hangsúlyozása az erőssége, ezek a hangok viszont sajnos a Védett Férfiak zenéjében egyelőre határozottan nélkülözhetőek, így e rtika, műszakilag és használhatóság szempontjából is igényes darab, elsősorban a könyvespolc dísze marad.


Nagyteljesítményű csövek híján gondoskodnom kell arról is, hogy dinamikusabb játék esetében a túlvezérlésből adódó kellemes, bizsergetően meleg hangokat produkálja az erősítőm.
Erre a célra eddig nem találtam jobbat, mint a Marshall Blues Breaker pedálját (nem taiwani, az eredeti angol). A Stoned gitárosának bigyói között láttam ilyet, kipóbáltam, megtetszett, és én is kerestem magamnak egyet. Nem bántam meg, a bluesokon kívül minden olyan dalban ezt használom, ahol a tisztánál kicsit karcosabb, erőteljesebb hangot szeretnék további effektekkel dúsítani, pl phaserrel a hétben vagy a tremoloval a diplomata bluesban.

Egyetlen hibája, hogy annyira sima, kellemes hangja van, hogy néha már ki sem akarom kapcsolni, vagy szeretnék valami ércesebbet hallani. Na ilyenkor ugrásra kész az

Ibanez Tubescreamer 9, ami viszont már ismét Katica érdeme. Nehezen barátkoztam meg ezzel a pedállal, ami szobagitáros sznobok és fotelrockerek vitrinjének díszhelyén szerepel, különösen, ha feketecimkés, és nem siralmas ezüstcimkés reissue, mint az enyém. Valójában a TS-9 is ócskavas az egyetlen eredeti TS-808-hoz képest, de vannak olyan igénytelen gitárosok, mint a néhai Steve Ray Vaughan aki a TS-10-et sem rejti véka alá. Steve okai számomra ismeretlenek, de a Diniét kipróbáltam, és úgy találtam, hogy tök ugyanúgy szól, mint az én TS-9-em (sőt, khm, talán valamivel jobban, de persze ez hülyeség, nem lehet) ezért a magyar Keeleyhez, a moddoló mágus Eldzsihez fordultam segítségért. Eldzsi keményen dolgozott a projekten, egyebek mellett a vezérlő chipet kicserélte egy másikra, így a specifikáció már hajszálra ugyanaz, mint a legendás TS-808-én, nem mellesleg, fotlrockerek számára világos, hogy ez más lett, mint volt, mert a korábbi piros helyett a led kéken pislákol a sötétben, ahogy a képen is látható. Emellett a Eldszi kezelése óta tisztább, melegebb hangot produkál, finomabb állítási lehetőséggel a kisebb torzítású tartományban. A legnagyobb előnye ennek a pedálnak, hogy határozott, erőteljes effektet biztosít, miközben az eredeti gitárhang dinamikáját és színezetét megtartja. Szemben a bluesbreakerrel, ami egy finom, csöves jelleget ad az alaphanghoz, a tubescremer azt változatlanul hagyja, és miközben egy durva, de transzparnes textúrát pakol rá, megtartja annak dinamikáját.

Valójában most kezdek rákapni eennek a dinamikának az ízére: olyan, mintha egy túlvezérelt akusztikus gitáron játszanék. Az újabb dalokban, mint az apának jó, almodovar, vagy az esemény után, kizárólag a tubescreamert használom.

"heard the diesel drumming all down the line. Oh, heard the wires a humming all down the line" Stones

the drums

Zenetanárnőmtől, Jutka nénitől egykor azt tanultam, hogy a sok csillogó villogó japó és amerikai ketyere, mint a Tama, a Ludwig vagy a Yamaha csak múló divat, huilgántempó, néhány nagyságrenddel lemaradva követve a jósági listán a a dobok királyát, a Premiert. ("a prömiert" Ez a kérdés cintányér ügyben fel sem merült nála, mert kizárólag a "svejci" Paiste márkát ismerte, Zidijan, Istambul, és más tötök édességek nála nem jöttek szóba. Sajnos sosem tanultam meg annyira dobolni, hogy ezt a gyakorlatban ellenőrizzem, de ha Jutka néninek igaza volt, Viktor mélységes tisztelet érdemel, amiért nem ismer kompromisszumot: Felszerelése a színpadképünk leglátványosabb elemét képezi. Nemcsak a vörös mahagóni színű Premier dobok és a srága Paiste cintányérok miatt, de azért is, mer az összeszerelésükhöz szükséges állványoklat gondos gazda módjára számtalan kalapdobozban, és egy koporsóban tartja.

the bass

Erről nem is tudom, hogy jogom van e írni, hiszen állítólag nem is hallom a basszushangokat, mindenesetre ezeket hallom, mert egy szaratov hűtőszekrény méretű bivaly ládából jönnek, egy Hartke nevű hideg és humortalan német gép küldi őket,

ezért ha koncerten rossz helyre állok, behorpadt hátamat csak Paul Gaugain modelljei tudják kiegyenesíteni együtes erővel (pl Thaijola, Németvölgyi út 91. ajánlott!) Benedek új zenekarhoz mindig új hangszert szerez be, ezeket "lécnek" hívja, szerencsére nálunk csak a Jazz Basset villogtatja, a mostnában divatos 5 húros marhaságokkal még nem hozakodott elő.

egyik gitáros

Vitán felül Gézának van a legfurcsább felszerelése a világon. A mehikói stratót tőlem vette, abban hiba nincsen. A próbákra is magával hurcolja csilingelő hangú ékszerdobozát, egy 65 wattos Fender princetont, dicséretes, semmi sem pótolja a jó kis hazait. A Princeton tetejére próbán csak egy effekt racket pakol, koncerten viszont egy brutális, csöves Marshall fejet, aminek gyönyörű hangja van, de hiába könyörgünk, hogy vegyen hozzá egy normális ládát, nem, kapaszkodj, mert ilyenkor a Princeton a láda! Ijesztően néz ki a konstrukció, de meg kell hygni, jól szól. A rackből Géza szerintem csak torzítót meg plate reverbet használ - utóbbit úgy kell elképzelni, mintha a legváratlanabb pillantban fejedre öntenének egy vödör jégkockát. Mindennek a tetejében a szólókat Cry Babyvel ríkatja meg Géza.

cherchez ella femme

Blogod uram, ha Ellád nincs. Kövessük ehelyt a történéseket, mert a látszat ellenére, csigalassúsággal, de peregnek az események. Meghallgatásokat tartunk, utálatos dolog ez, de hosszú idő után újra személyügyi problémákkal küzdünk. Néhány próba Benedekkel kettesben, kifizetetlen terembér számlák, és itt az eredmény.

Viktorral két-három gyalázatos próba után megegyeztünkhogy elég lesz neki a Szexlightkór zenekar, békében elváltunk. Utódjának keresése folyik.

Géza erősen elszánta hogy összeszedje magát, hát jó,ezegyszer (megint) hiszünk neki. Ami igaz az igaz, kedden elég jól szólt és játszott. Dög nehéz, az a Marshall fej, de szól, azt meg kell hagyni.

Ella egész egyszerűen csak felszívódott, maga alá temette az órarendje, keresni sem érdemes. Meglepő módon több kéretlen jelentkező is akadt a posztjára, de levontuk a tanulságot: vége a koedukált korszaknak -ezután nő nem férközhet a soraink közé, mert kérlelhetetlenek leszünk, nem nem nem, ezt a kőszivet többet senki sem töri össze, csalódtunk, éljen a machizmo.

Dobosokat hallgatunk meg közben, ez a vártnál izgalmasabb időtöltés, Nézzük az eddigi pályázókat:

Ricsi, a gép: pontos mint a halál, hangerő az elején belőhető, ez mindnképp ficsör de utána dinamika nyista. A befejezéseket még nem nagyon érzi.

Áron: Lelkes és tehetséges fiú, a pápa harcostársa (nuncius?), de a meghallgatáson kicsit izgult, Második nekifutásra minden jobban ment neki, abban maradtunk, hogy jön a következő próbákra is és tovább kóstolgatjuk egymást.Az nagyon rokonszenves volt, hogy a következő jelölt előadását is végigheadbangelte, ilyen arcok kellenek nekünk.
Attila: pontosabb és lendületesebb mint Áron, de ötlettelenebb, neki minden 4/4, dinamikáról meg szó se essék, mert elmondása szerint nem szokta a szerkót, neki elektromos dobja van, azon könnyebb a hangerőt állítani. Az elektromosságtól azonban félünk. Milyen az?

János: nem mai csirke, atyai jóbarátunk, Gyula korosztálya. Kicsit megijedtünk, hogy hozza a kiélt vendéglátós rutint, de teljesen kultúrált arc és végre vitán felül tud dobolni. Nem lassul, nem gyorsul, befejezéseket érzi, jó ízléssel díszít. Valahol ez lenne az alap. Kérdés, hogy belefér e a nemzedéki változatosság a zenekar imágójába, de meglehet, hogy ő lesz a mi emberünk, ha mi meg az övé, Nem utolsó sorban saját stúdiója van a Rómain, ami az én munkahelyemhez például közel van! Azért tessék csak jelentlezni, mindenkit meghallgatunk, időnk mint a tenger. Kedden folytatjuk.

Lapzárta után érkezett Laci, aki látható linksége ellenére elég jól dobolt ahhoz, hogy a meghallgatásokban megfáradva azonnal bevegyük a zenekarba. Na róla máskor, mert ő megérne egy külön bejegyzést, okulásul az utókornak!