A következő címkéjű bejegyzések mutatása: deja vu. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: deja vu. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. január 5., hétfő

"everybody knows this is nowhere" Neil Young

Feladó: Fabian, Andras
Küldve: 1/5/2009, H 2:29 du.
Címzett: rob miner
Másolatot kap: andrás; bence; ella; géza; viktor
Tárgy: RE: koncert

Nem sértődöm meg vagy ilyesmi, nyilvánvalóan igazad van, és akkor lennék a legboldogabb, ha egyáltalán nem kéne énekelnem, hanem végezhetném a dolgom a gitárokon. Sajnos nem olyan egyszerű az általad is említett szerzői és előadói jelenlét mellé találni egy hozzá passzoló arcot, amelyik mögött van olyan lélek is, amelyik képes és főleg hajlandó a színpadra pakolni mellé a szükségeset. Folyt már keresés, de erednménytelenül, volt már pályázó, aki
a fél műsort nagyon bevállalta volna, a többit nagyon nem, de volt, aki kerek perec kijelentette, hogy a dalok kívétel nélkül nagyon tetszenek neki, de ezeket ő nem hajlandó elénekelni, mert ehhez nem elég "bátor". Lehetne persze próbálgatni, de ebbe tönkremegy a zenekar, ha állandóan cserélődik
az arca.

Kompromisszumos megoldásként hoztuk be a második frontember(asszony) szerepét, ami működött korábban is. Eddig szerencsére sikerült tehetséges és bevállalós művészeket találnunk, korábban egy fiút, most egy lányt, olyannyira, hogy mind2 esetben az volt a szándékom, hogy teljesen átadom a terepet, nem a képességekkel van a baj, de egyikük sem volt erre hajlandó, mit tehetek, ez van!

Jó lenne több dalt írni Ellának, igazad van, csak tavaly például alig láttuk, és tele van a padlás a korábban eltűnt énekeseknek írt dalokkal,
amiket ma már senki sem akar eljátszani, nekem meg nem állna jól. Annyira könnyen azért nem írok dalt, hogy feleslegesen küzdjek vele.

Egy két új női dal talán összejön így is, de a zenekar is lassan tanul, nem lehet erőltetni senkit, meg kell becsülni ami van, a banda működik,

és függetléen vélemények szerint is jól szól, az más kérdés, hogy a független vélemyének abban megegyznek, hogy erre semmi igény nincsen.

Ha nagyon nem megy, az sem kizárt, hogy kínomban leteszem a gitárt, gitárossal úgyis dunát lehet rekeszteni,
és csak énekelek. Na abban nem lesz köszönet, de volt már olyan fahangú, akinek bejött! :)

f.a.
________________________________

From: rob miner
Sent: 2009. január 5. 13:23
To: Fabian, Andras
Subject: Re: koncert

hát azér ne fogd fel ilyen tragikusan a dolgot! egész bejöttetek a népnek, én ahogy láttam-emlékszem...mondanék neked valamit. de nehogy megsértődj vagy ilyesmi. szerintem egyrészt próbáljátok meg az éneket kicsit ütősebbé tenni, másrészt engedd a lányt sokkal többet szólózni (bár lehet, hogy már most is sokat énekelt, nem emlékszem pontosan) én értem, amit Te csinálsz. még teccik is, pedig igazából tőlem elég távol áll maga a stílus. azonkívűl én mindig érzékelem az előadói jelenléted, vénádat is. de hát figyussz... ez én vagyok... mittomén...nemtom, csak azt akarom mondani, hogy a helyedben megpróbálnám azt a verziót, hogy ezt a lányt teljesen előre rakni és hagyni hadd bűvőlje a közönséget... a csajnak van egy elég erős kisugárzása és hozzá még tök jól énekel is! és lehetne neki egy-két új számot írni!
mit gondolsz?

rezesek a navajóba nemigen lesznek. örülök, ha végre összeáll egy alapzenekar és végre elkezdhetjük zúzni a régi nagy nótákat...amúgy rezesekkel olyasmit jáccanék az Öregtől, hogy "Ordinary People" ezt ismered? 20 éves száma de csak most vette lemezremeg persze ezen a bizonyos 20 évvel ezelőtti - a The Bluenotes formációval - nyomott bazi jó rhythmnblues turnéján elhangzott összes nótát - ezt a cuccot ismered? lemez is volt: This Notes For You (1988).
bár ez inkább a Zapruderhez illene - ott egyébként most vannak is fúvósok!

r

2009. január 5. 12:50 Fabian, Andras írta, :

közönséget sajnos nagyjából mindenhová kell vinni, de nem mindegy, hogy van e belépő, mennyibe kerül a pia, és milyen messze van a hey a belvárostól. azaftermusicnak ebből a szempontból jobbak az adottságai, de nem voltam ott sosem, tehát meglehet, hogy más szempontból egy fos hely.
lehet, hogy akkor vidékre kell mennünk, de az ilyen koncertek után, amikor szomorúan átadsz nekem 5000 forintot, mindig elmegy a kedvem a zenéléstől, és NEM a pénz miatt, hanem azért mert ilyenkor

manifesztálódik igazán, hogy semmi értelme az egésznek,mert senkinek sem kell, amit csinálunk. vokalisták, az király, rezek is legyenek mostmár, alig várom, hogy halljam a living with wart élőben! :)

f.a.

________________________________

From: rob miner
Sent: 2009. január 5. 12:41
To: Fabian, Andras
Subject: Re: koncert

hali!
most nem jöttek rátok de volt mikor igen! egyébként, amennyire tudom, az afterba is kell közönséget vinni - nekem legalábbis mindenki ezt mondja. de az egy nagyon szar hely, bocs. a navajóval pedig még nem vagyunk koncertképesek. mostanában kezdünk próbálni majd az új ritmus-szekcióval, ami - megjegyzem - nagyon biztató arcokból fog állani. úgyhogy - bár nem akarnám elkiabálni -, lehet, hogy hamarosan, valamikor végre színpadra állhatunk...
vannak pl. új vokalistáim is...szóval most így állok...
robi

2009. január 5. 12:27 Fabian, Andras írta, :

köszönöm, viszont buékabbat kívánok!

köszi, de nem hiszem, hogy érdemes, mert mint a novemberi ábra mutatja,
nem tudunk oda közönséget szervezni, viszont csinálhatnánk egy közöset

a navajokkal máshol, pl after music, hm?
f.a.

________________________________

From: rob miner
Sent: 2009. január 5. 12:23
To: Fabian, Andras
Subject: koncert

szia Andris!
Boldog Új Évet és hasonlók!
figyu, szervezem már a január-februári programunkat, volna kedvetek valamikor egy bulit nyomni?
robi


2008. december 3., szerda

"Whatever may come, the world keeps revolving" Miss Shirley Bassey

Így nézett ki 2008 a banda szemszögéből:

Januárban Viktor visszavonult, Ella eltűnt. A hónap nagyobb részében dobost kerestünk, hat versenyzőt meghallgattunk eredménytelenül.

Februárban folytatódott a doboskeresés, a hónap elején András egyedül játszott a Deja Vu-ba meghirdetett koncerten. "Saját termés" c. akusztikus műsorát mutatta be mint Védett Fábián ®

Márciusban András Fodor Balázzsal koncertezett a Bem moziban, Védett Férfiak® ultralight néven.

Áprilisban nem történt semmi, ami a zenekar szempontjából lényeges, egyébként nagyon is történt.

Májusban összeborultunk Viktorral, aki újra a zenekar tagja lett.

Júniusban és júliusban szintén egy-egy próbát tartottunk, ezeken jobbára András új dalait gyakoroltuk.

Augusztusban újabb próba, majd András Kapolcson, a Bűvészetek Völgyében játszott Balázzsal (Védett Férfiak® UltraLight).

Szeptemberben próba a férfiakkal, majd UltraLight örömzene Balázs lakásán az Orfeusz Pubban tartott nemkoncertjét követően.

Októberben zenekari próbák a Vágóhídon, koncert és stúdiótervek, kapcsolatfelvétel Ellával.

Novemberben próbák Ellával, majd két nap híján egy évvel az utolsó közös koncert után, visszatérés a Deja Vu klubban.

Akkor innen folytatjuk.







2008. november 28., péntek

"Mamma mia, here I go again, my my, how can I resist you?" ABBA

2008. november 28.-i koncert, Deja Vu misuc club
(FA-ének/gitár, GG-ének/vokál , KG-gitár, SB-bass, DV-dobok)





beállás:

  • Campari, Tonik, Beryllamb (A)
műsor:
  • Csillogó kutya (E)
  • Osztálytársam (A)
  • Finnugor vámpír (E)
  • Rémálom (A)
  • A Sátán Füreden (A+E)
  • Almodovar (A)
  • Diplomata blues (E)
  • Ahmatova (A+E)
  • Esemény után (A)
  • Szemét (E)
  • Apának jó (A)
  • Nagy csapat (A)
ráadás:
  • A hét (A+E)
  • Dögös ötös (A)
Hivatalos források (Rob Miner) szerint 1 (egy db) fizető néző volt kíváncsi ránk, mivel akiről tudtuk, hogy jön, VIP listára került, és így a jelképes, 300 forintos jeggyel sétált be lazán. A pultnál 5000 forintnyi ital talált gazdára (az én háromezer forintomat is beleértve.). Nem hivatalos források szerint a koncertet megtisztelte jelenlétével
  • Simonyi Balázs
  • Kresi
  • Kresi barátnője, Szilvi
  • Keeenga!
  • Exem (Ella)
  • Timike
  • Öcsém (Ella)
  • Csabi (de nem dolgozott!!!)
  • Csabi haverja
  • Marci, a pápa haverja
  • Bitter (úgyis mint warm up band)
  • Ms. Bitter
  • Ki még? ennyien lehetetlen elverni 2000 forintot....

2008. február 15., péntek

fábiánplugged

Elfelejtettem megemlíteni, hogy megvolt első solo koncertem. Védett és Védtelen társaim közül senki nem tartotta fontosnak megnézni, de azért az éjjeli időpont dacára volt érdeklődés.Fura volt elkezdeni dumazajban játszani, azt hittem, mindjárt repül felém egy sörösdoboz. De aztán oldódott a hangulat, részben két spicces hölgyvendégnek (Kata és barátnője) köszönhetően.

the pros:

+ kb 15-20 néző, ez ugye zenekarba átszámítva 70-80
nagyobb részt ismeretlenek, kisebb részben véletlen odakeveredett haver (Csabi) haverjai, akik valójában az "előttem szóló" Stenkre jöttek, de maradtak
+ easy logistics: 1db epifonnal,+zsebre gyűrt kábellel helyszínre sétálás, majd onnan hajnaltájban ugyanígy haza
+ easy money (2000 huf+ két kampari)
+ érthető szöveg ordítozás nélkül
+ no hangolási vagy egyéb sound probléma (no Géza)
+ no setlist és tempó probléma (no Viktor)
+ tisztább és nyugodtabb szinpadkép
+ keverőről egész jó felvétel készült..,

the cons:

- ezen azonban a közönség nem hallatszik, igy kicsit buta. a minidisces felvétel viszont nem sikerült
- asszem ez továbbra sem az én műfajom, nem úgy szól a zene ahogyan a fejemben van
- támogatólag jelenlévő kollega/barát, kolegaésbarát, rokon és potenciális rokon 0 (vagy ez pro?). monnyuk
péntek éjjel egykor én se támogatnám senkifiát.
- 2 részeg csaj táncolt és headbangelt a színpad előtt (köszi, de csendes ülős koncertnek szántam...)
- az egyik több alkalommal is tankcsapdát kért.
-előzetes várakozásaim ellenére azok a szövegek, amelyeket otthon egyedül sem tudok, szinpdon sem
jutnak eszembe. ez ebben a felállásban nyilvánvalóbb, mint 500 wattal a háttérben
- borongósabb számokra abszolút nem volt vevő a közönség. dögös ötös volt a nyerő, ráadásnak is azt kellett
ismételni, pedig volt még vagy 3 szám, amire nem jutott idő...

Ha minden igaz, március 9. én orfeuszban vagy a polo pubban lesz folytatás, fodorbalázs által is támogatva

2007. november 30., péntek

az utolsó tangó

Deja Vu Music Café, Budapest 2007 November 30.

Egy szokásos, szürke, péntek délutánnak néztünk elébe, és eső, por, hamu, és a banda harmadik, eddig legjobb felállásának szokatlanul rövid búcsúfellépése kerekedett belőle. A röpke, de
történelmi pillanatokat újdonsült hangmesterünk, Borsányi Csaba és barátja lencsevégre kapta, ezért most olvasóink elé tárhatjuk e mozgóképes összefoglalót a történet e furcsa véget ért, de izgalmas és tanulságos fejezetéről. Ilyenek voltak a Védett Férfiak® 2007-ben, aki látta, meg ne bánja, de aki kíváncsi a folytatásra, tartson velünk.

2007. május 25., péntek

akiket a mozdony füstje megcsapott

Railroad Blues Festival, Oázis Café, Budapest 2007 május 25. 

ének: FA, GG gitár: FA, KG bass: SB dobok: DV

Keresve sem találhattunk volna jobb helyet új frontkisasszonyunk bemutatkozására, mint a klubot, ahol két héttel korábban megismertük Gyuláék koncertjén. Ebből az alkalomból egy videó összeállítással kedveskedünk a honlap olvasóinak, beszéljenek helyettünk a hilmkockák: Vári Zsolt barátunk felvételei. A koncertet megtisztelte jelenlétével a zenekar számos barátja, köztük külön örömet szerzett a meglepetésvendég Bea, valamint Barbara és Milán részvétele.


"Azt mondtam neked, és most már elhiszed: nem tart örökké semmi sem" Fonográf

Megvolt a 78. is, szokásos búcsúkoncert a Hunniában. Lemezbemutató a tervezettnél alig egy évvel később, de lemez nélkül.  A búcsút n...