Utcai harcos (Street Fighting Man)

Nézd, felvonulnak, ordibálnak, kövekkel dobálnak
A felkelés itt népszokás, ha vége van a nyárnak
De mondd, én mit tehetek?
Csak egy bandában énekelek.
Ez az álmos város nem bír már el több forradalmárt.

Nézd, ránk férne már egy békés rendszerváltás
már ég a ház és kéne már egy jó kis félmegoldás
De mondd, én mit tehetek?
Csak egy bandában énekelek.
Ez az álmos város nem bír már el több forradalmárt.
Nem.

Nézd, az elveim milyen felforgatóak
Míg jár a szám, hogy vesszen a király, a szolgák lopnak.
De mondd, én mit tehetek?
Csak egy bandában énekelek.
Ez az álmos város nem bír már el több forradalmárt.
Nem.

1968, M. Jagger-K. Richards -ford. Fábián A. 2015

Folyjon a vér (Rolling Stones)

(Let it bleed, 1969)

Úgy kéne néha egy jó széles váll
Hát ha kell, itt az enyém, borulj csak rá
Úgy kéne néha egy jó széles váll
Hát gyere, itt az enyém, borulj csak rá

Mindig nyitva áll az ajtóm előtted, mondtad
és fáradt fejem kebledre hajthatom.
Mindig lesz egy szabad hely a parkolódban
ahol a vigasztaló mámort megkapom

Úgy kéne  néha egy édes álom
Hát ha akarsz, álmodj rólam édesem
Jó volna, néha, elélvezni
hát gyere, itt vagyok, élvezz el velem

Csak egy eljegyzést akartam, countryzenével
ahol kristálypohárból kortyolunk jázmin teát
és most hátba szúrsz, egy éjszakás nővérrel
egy dohos pincében, ó micsoda társaság!

Jó volna néha valakit széttépni
hát tessék, itt vagyok, engem tépj szét!
a kezem a lábam, a szívem, a májam
ó mondd, mi kéne még?

Jó volna, néha friss vért szívni
Hát tessék, itt az enyém, szívd ki babám!
Jó volna, néha egy kis vért szívni
Hát itt az én vérem, szívd ki mind, babám!

Gyerünk, rajta, gyerünk,rajta
hát gyerünk rajta, folyjon az a vér


 

2000-ben (Rolling Stones)

2000 man (1967)

A nevem egy mágnescsík egy műanyag kártyán
és az erkélyemen nyílik néhány furcsa virág
Ez én voltam 2000-ben,
a kisfiam nem értett engem egyáltalán

a feleségem kihasználom
pedig ő vakon bízik bennem
de én megcsalom mindennap,
egy okos gép a szerelmem
ez én vagyok 2000-ben
a kisfiam nem ért engem már egyáltalán..

Ó, apa, neked forog a bolygó
Ó, anya, neked ragyog a nap
Ó, apa, még forog a bolygó
Ó, anya, még ragyog a nap!

Ó, apa, te olyan okos vagy, élvezd az életet!
Vagy valamit elrontottál?
Mondd, mi a baj veled?
Én már nem értelek!

Ó, apa, neked forog a bolygó
Ó, anya, neked ragyog a nap
Ó, apa, még forog a bolygó
Ó, anya, még ragyog a nap
Hát így volt 2000-ben.
Senki sem ért engem már egyáltalán.
Így volt 2000 ben
Így van 2000 ben
Így lesz 2000 ben
Értitek már?

Szállj le a felhőmről! (The Rolling Stones)

(Get Off Of My Cloud!, 1965)

Egy lakóparkban élek a tömbünk
hatvanhatodik emeletén
Csak üldögélek otthon, tűnődöm, és
punyadok a világvégén
Aztán csöngetnek és padlizsánszín
öltönyében elém áll egy srác
És azt mondja, hogy nyerhetek egy autót,
ha megveszem a mosóporát!

Hé, te, tűnj el a fenébe!
Hé, te, tűnj el a fenébe!
Hé, te, tűnj el a fenébe!
Ezen a felhőn kettőnknek nincs elég hely, haver.

A telefonom megcsörren  „Halló, mondjad
gyorsan, ki vagy és mit akarsz?”
Ismerős hang a vonalban,
veszekszik a szomszéd a zene miatt
„Csak mert hajnali három van és akkora
a zaj, hogy a plafon remeg!
Miért kell neked minden éjjel
kikésziteni az idegeimet?”

Hé, te, tűnj el a fenébe!
Hé, te, tűnj el a fenébe!
Hé, te, tűnj el a fenébe!
Ezen a felhőn kettőnknek nincs elég hely, haver .

Kitaláltam, hogy elhúzok
a városból, mert elegem volt már
Minden olyan békés volt, sehol egy lélek,
csak a kék ég és a zöld határ
Elnyúltam a hátsó ülésen,
és azonnal elnyomott az álom
Reggel látom, egy mikuláscsomag
lobog az ablaktörlő lapáton.

Hé, te, tűnj el a fenébe!
Hé, te, tűnj el a fenébe!
Hé, te, tűnj el a fenébe!
Ezen a felhőn kettőnknek nincs elég hely, haver.

Barna cukor (The Rolling Stones)

Aranyparti bárka a nagy vízen kint
A rabszolgákat várja már New Orleans
Egy rossz arcú matróz a helyzet ura
Az asszonyok testén a korbács nyoma éget...

Ó, barna cukor, ízed olyan édes,
ó, barna cukor, mint egy kis tizenhat éves

Dob döng forr a brit hidegvér
A háziasszony sikít: ebből elég!
Izgatott az úrfi nem találja helyét
Majd meghalljátok lányok, ha ő is színre lép éjjel...

Ó, barna cukor, ízed olyan édes,
ó, barna cukor,mint egy kis tizenhat éves

Fogadok az anyád még mindig édes
Az összes fiúja tizenhat éves
Tudja ő már régen, hogy mi kell nekem
Majd megtudod egyszer, hogy mit tett velem éjjel...

Ó, barna cukor, ízed olyan édes,
ó, barna cukor,mint egy kis tizenhat éves

"heard the diesel drumming all down the line. Oh, heard the wires a humming all down the line" Stones

the drums

Zenetanárnőmtől, Jutka nénitől egykor azt tanultam, hogy a sok csillogó villogó japó és amerikai ketyere, mint a Tama, a Ludwig vagy a Yamaha csak múló divat, huilgántempó, néhány nagyságrenddel lemaradva követve a jósági listán a a dobok királyát, a Premiert. ("a prömiert" Ez a kérdés cintányér ügyben fel sem merült nála, mert kizárólag a "svejci" Paiste márkát ismerte, Zidijan, Istambul, és más tötök édességek nála nem jöttek szóba. Sajnos sosem tanultam meg annyira dobolni, hogy ezt a gyakorlatban ellenőrizzem, de ha Jutka néninek igaza volt, Viktor mélységes tisztelet érdemel, amiért nem ismer kompromisszumot: Felszerelése a színpadképünk leglátványosabb elemét képezi. Nemcsak a vörös mahagóni színű Premier dobok és a srága Paiste cintányérok miatt, de azért is, mer az összeszerelésükhöz szükséges állványoklat gondos gazda módjára számtalan kalapdobozban, és egy koporsóban tartja.

the bass

Erről nem is tudom, hogy jogom van e írni, hiszen állítólag nem is hallom a basszushangokat, mindenesetre ezeket hallom, mert egy szaratov hűtőszekrény méretű bivaly ládából jönnek, egy Hartke nevű hideg és humortalan német gép küldi őket,

ezért ha koncerten rossz helyre állok, behorpadt hátamat csak Paul Gaugain modelljei tudják kiegyenesíteni együtes erővel (pl Thaijola, Németvölgyi út 91. ajánlott!) Benedek új zenekarhoz mindig új hangszert szerez be, ezeket "lécnek" hívja, szerencsére nálunk csak a Jazz Basset villogtatja, a mostnában divatos 5 húros marhaságokkal még nem hozakodott elő.

egyik gitáros

Vitán felül Gézának van a legfurcsább felszerelése a világon. A mehikói stratót tőlem vette, abban hiba nincsen. A próbákra is magával hurcolja csilingelő hangú ékszerdobozát, egy 65 wattos Fender princetont, dicséretes, semmi sem pótolja a jó kis hazait. A Princeton tetejére próbán csak egy effekt racket pakol, koncerten viszont egy brutális, csöves Marshall fejet, aminek gyönyörű hangja van, de hiába könyörgünk, hogy vegyen hozzá egy normális ládát, nem, kapaszkodj, mert ilyenkor a Princeton a láda! Ijesztően néz ki a konstrukció, de meg kell hygni, jól szól. A rackből Géza szerintem csak torzítót meg plate reverbet használ - utóbbit úgy kell elképzelni, mintha a legváratlanabb pillantban fejedre öntenének egy vödör jégkockát. Mindennek a tetejében a szólókat Cry Babyvel ríkatja meg Géza.

Garázsmenet VIII. - Post.mono

 "This could be the last time"  Rolling Stones

2000-ben diplomáztam. Bogárral és Krisztával, akik akkor már egy pár voltak, együtt mosolygunk a diplomaosztómon, de egyre kevesebbet zenéltünk együtt. A Mono utolsó formációja, már előző évben szétszéledt, Marie hazautazott. Nem maradt utána, más csak egy dal.  És a Post.mono.

Viktor és én éppen a Mono romjain építkeztünk, amikor Marie búcsúajándékként még bemutatott Nick Szentkutynak, a magyar származású ausztrál fok-rockernek. Viktor a Pesti Estben felfedezett még egy madagaszkári basszusgitárost, és mire észrevettük magunkat, már ott álltunk valami kültelki bálteremben és Nick dalait játszottuk négyen az elképedt rocker közönségnek.

Emlékeim szerint ez volt az egyetlen koncertünk, pedig meglehetősen sokat próbáltunk és veszekedtünk rémes helyeken. Nem voltam még felkészülve lelkileg, hogy mellékszereplő legyek egy projektben, Nick pedig annak ellenére, hogy másodgitárosnak jelentkezett, és még hangszere sem volt, elég gyorsan és határozottan átvette az irányítást, tapasztalatait tekintve ma már azt gondolom, teljes joggal.

Visszatekintve azt gondolom, annak ellenére hogy csak pár hónapot lehettünk együtt, elég hatékonyak voltunk. Nick 4  sávos szalagos magnóján 5 saját dalát rögzítettünk. igazi ausztrál rádió rockot. Én szolgáltattam a Stones-os recsegős ritmusgitárt, és a slide-os szólókat, ezen kívül sok közöm nem volt a produktumhoz, ezért különböző ego súrlódások miatt első koncertünket követően  már kevesebbet próbáltunk, inkább az elmaradt siker okait fejtegettük és eközben egymás játékát kritizáltuk.

Érdemes megemlíteni azonban a felvétel készítéseinek körülményeit. Ezt a Mono-korszakban megismert Peek stúdióban követtük el, ám a Peek műszaki apparátusának használata nélkül, Nick kőkori négysávos (szalagos!) magnóján, tehát full analóg felvételről beszélünk, ráadásul akkor még szerintem a Peeknek is analóg keverője volt, nem valami lopott samplitude-on bűvészkedtek, ahogy manapság szokás. (A jelenleg fellelhető felvétel valószínűleg ennek a cédé minőségbe lebutított változata.) 

A peek stúdió a korábbi Gamma Művek Fehérvári úti épületének pincéjében  helyezkedett el. Az épület felső szintjein étterem, konditerem, és biliárdszalon működött. A felvétel reggelén Viktorral és Myassal, a madagaszkári basszerral játszottunk a kocsmával kombinált biliárdteremben, amikor Nick megérkezett egy pozános lánnyal, Kucsner Mónival. Mónival ismertük egymást az egyetemről, még a Mono időkben ajánlatot tettem neki, hogy hajlandó lennék megengedni, hogy a zenekaromban pozanozzon néhány dalban. Azzal utasított el, hogy "Kösz de én profikkal játszom", ami akkor nagyon nagyképűnek tűnt, és a szívemre vettem. Később azonban megértettem, amikor a 95-ös Budapesti Rolling Stones koncert színpadán láttam feltűnni Mónit az előzenekar, a Takáts Tamás Dirty Blues Band fúvós szekciójában. 

Szóval Móni kétségkívül profikkal játszott, rutinos játékos volt, de mi nem voltunk profik, ráadásul Móni nem ismerte a dalokat, ezért nem sok köszönet volt a játékában.  Ezzel persze nem lett volna baj, a kidobott időt leszámítva, megtehettük volna, hogy egyszerűen nem használjuk fel, amit Mónitól felvettünk. Nicknek azonban volt egy zseniális ötlete: a puritán körülmények ellenére teljes értékű sztereó hangzást szeretett volna, ezért minden hangszert két sávra vett fel. Mivel azonban összesen négy sávunk volt, két sávot elfoglalt a dob és basszus, valamint Nick mankóként felvett gitárja, a maradék két sávra egyszerre rögzítette a pozant és az én gitározásomat. Az éneknek így már nem is maradt hely. azt utólag tervezte felénekelni, és természetesen odaveszett a sávonkénti felvétel értelme: semmilyen javításra nem maradt lehetőség.

Az én gitárom felvételét, ami így Móni pozanozása miatt teljesen használhatatlanná vált, végül a Tétényi úti albérletemben, a tizedik emeleten ismételtük meg. Itt már nem bíztam semmit a véletlenre, a hangzást az NDK ipar büszkesége, a 30 wattos Regent kombóm mellett a Rolandtól kölcsönkért  Digitech multieffekten kevertem ki magamnak. Olyan is lett.

Ezzel a felvétellel pályáztunk a Sziget Fesztivál fellépői közé. A zenekar felhőtlen önbizalommal várta az eredményt, én viszont már túl voltam több eredménytelen Sziget pályázaton, ezért eleve szkeptikus voltam, Nick viszont nagy pofára esésként élte meg az elutasítást, még az is felmerült benne, hogy talán le sem adtam a kazettát. Myas újabb kiküldetésbe készült, Viktor már a Stoned környékén sertepertélt, és Nick is tovább szeretett volna lépni - ez pedig a banda végét jelentette.

A puritán ötletből kifejlődött, mégis mérhetetlenül elbonyolított felvétel mindent elmond erről a projektről: Lehetett volna belőle egy akkori körülmények között érdekes, multinacionális banda, a magyar alternatív vonal fókuszán messze túlmutató horizonttal, ehelyett elsősorban a két frontember ego-harcának köszönhetően belegabalyodtunk egymás árnyékába és együtt hasra estünk benne. Ehhez képest elég hallgatható, tessék, itt van.