"Don't play that song for me 'Cause it brings back memories " Aretha Franklin

Géza megkért, hogy írjak néhány sort a dalokról, amelyre a marketingkampányát építheti. A myspaces playlist hallgatottságát tekintve ez nem lesz könnyű - többszáz virtuális ismerősöm töredékrésze szánta rá az idejét, hogy egy farmville és napi idézet között, meghallgassa szerény mondandómat, ennél többet pedig úgy érzem, idegenektől sem várhatok el. Ilyen körülmények között marketingre nem áldoznék sokat, úgyhogy kizárólag Gézának, az olvasóknak és az utókornak, megpróbálom itt kiegészíteni a weblapunkon található szegényes introdukciókat.

vége a hétnek

Ez az egyik legrégebbi dalom, a szövegét a refréntől eltekintve első szerzőtársam, Molnár Attila írta. Érdekes, hogy gimnázium és egyetem között lebegve konkrét jövőkép híján persze lövésünk nem volt arról, hogy húsz év elhúz a fejünk felett, és tényleg egy irodában töltjük el az életünket, hétvégére azon kapva magunkat, hogy mire minden taskot kipipáltunk, magunk is lekerülünk a napirendről. Asszem Viktortól kaptam először régi Bob Marley kazettákat, akkor írtam ebben a stílusban néhány dalt. Ezzel több zenekarnál is bepróbálkoztam, de kevés sikerrel, végül Géza látott benne fantáziát - így került születése után sok évvel a Védett Férfiak repertoárjába is kislemezére.

Megkockáztatom, hogy a friss felvételen ebben a dalban énekelek a legjobban, és Balázsnak hála pont eleget, nagyon elkaptuk a rastafárit, bár a coda próbán mintha felszabadultabb lett volna. Amikor Zoli elfelejtett belépni, és üvöltöttünk rá, hogy "üsseed geciii", na ezt nehéz stúdióban reprodukálni, helyette lett ez kispálos clean jellegű gitárbevezető, Balázs jóvoltából.



tiszta almodóvar

Balázs az igazi hőse a történetnek, és nagyon örülök, hogy elénekelte, sosem éreztem igazán a magaménak - inkább amolyan szerepjáték a két nagy kombinátor tiszteletére, nem is beszélve a transzvesztitákról. Magamat legfeljebb a gyűrött bőrkabátos mellékszerepében tudom elképzelni, bár se skodám, se bőrkabátom. Ezt már ezerszer elmondtuk nemkoncerten, de ti még nem hallottátok, hogy a dal alapötlete akkor született, amikor kollegám és barátom a gyár teakonyházában előadta kalandos estéjét. Ez önmagában annyira fordulatos volt, hogy én csak annyit tudtam hozzátenni: bazzeg ez tiszta Almodóvár! Lehet, felelte tűnődve, csak nincs benne transzvesztita.

esemény után

"menjek vissza anyámba" így értelmezte a dalt sommásan kollegám és barátom, és mitagadás...Magyarázhatnám, de kétféle ember van, aki végignézi a szar filmet is ha már beült, meg az aki szerint az se ciki, ha át kell gázolni a pattogatott kukoricát zabáló tömegen, de sosem késő kijönni. Ez a dal alapvetően az utóbbiakhoz szól.

édes az eper

Az első két major akkordon már évek óta rágódom, éppen a gyárban két nagyon fontos design feladat között próbáltam egy bossanovát építeni rájuk, de nem tudtam merre lépjek tovább, amikor besétált akkor éppen ugyanott QA mérnök frontembertársam, és azt mondta, jó lesz ez, csak az a baj, hogy ez egy emil.rulez! szám. Sorsára hagytam a dallamot, és legközelebb akkor vettem elő, amikor a szöveg alapjául szolgáló alliterációs stílgyak megszületett. Akkor viszont nagy meglepetés ért, mert a szöveg olyan dallamosnak bizonyult, hogy gyakorlatilag megírta a dalt minden erőlködés nélkül. Csak fogtam a gitárt, és füleltem: egy olyan dalt írt a szöveg, amit még nem ismertem, és egyből a fülembe mászott, pedig nem is volt egyszerű - el voltam ájulva. Ez az az élmény, ami nálam tehetségesebb szerzőknek valószínűleg naponta osztályrészül jut: semmi erőlködés, hogy egy olyan akkordmenetet kinyögjünk, amit még nem lőtt el a Beatles egyszerűen csak ott vagyunk, beélesített antennákkal és egy magnóval amikor a dal megszületik, és onnantól a miénk.

Kicsit sem szegte kedvem, amikor feleségem az első keverés után először hallva a dalt teljes valójában, így kommentálta telve jóindulattal: "nem rossz ez, csak kár, hogy ez egy Emil rulez szám..."

apának jó

Erősen remélem, hogy érezhető az irónia, és nem gondolja senki ezt hallván, hogy tényleg fejembe szállt az apai dicsőség. Nem, ez éppen arról szól, hogy fel nem foghatom, mit basztatják egyes szülők, apucik és anyucik az ivadékaikat lényegtelen baromságokkal, ahelyett, hogy örülnének, hogy a kölkök egyáltalán szóbaállnak ilyen lejárt szavatosságú kriplikkel, mint mi vagyunk. Indokolni mindig lehet, de én sokkal inkább munkahelyi, szexuális és egyéb társadalmi frusztrációkat érzek az okok mögött, semmint valós nevelési célokat. Leginkább erről akarna szólni ez a dal, semmint patriarhális melldöngetésről, de aki aszitte, félreértett.

jóbarát

Ez is egy régi darab, próbáltam elúszni mellőle, mint gróf a kakától, de nem nagyon lehetett, mert a bandának valamiért megtetszett. A szimbolista és nehezen kibogozható szöveg egyetemi időkből származik, az első évek Pesten, a gyűlölt mérnöki tudományokban való elmélyedés helyett pótcselekvésként dalokat írtam. A barátaim egy része elárult, másokat én árultam el, egy nő maradt ebben a kategóriában. Kicsit leegszerűsítve ma is ez a helyzet, próbáltam a szöveget updatelni kortárs eseményekkel, de kevés sikerrel, a kalifa szerencsétlenkedését már magam sem tudom mire vélni.

hajlékony

Szintén régi darab, boldogabb, bár nem túl optimista időkből. Az eredeti apropót az első saját lakásba költözés adta 10 év albizóna után, de akkori énekeslányom, Kalányos (Kalandos) Melinda élettörténe is inspirált, akiben megéreztem a rokon és vándorlelket. Eredetileg ő énekelte a dalt, és gyenge utánérzés lett volna, ha most egyedül próbálom betölteni a helyét, ezért kapóra jött a dobosunk nevelt fia, Máté, aki ott lődörgött a stúdióban és segített új dimenzióba helyezni. Az éppen aktuális új - egyre kevésbé sajátnak érzett- lakásba költözés csak véletlen egybeesés.

Eddig és ne tovább! Persze sok még a fehér folt, de a múltat itt bámikor lehet frissíteni. Egy régi új dallal, amely velem éppen egyidős, búcsúzom és zárom a blogot! Zúgjon mostmár helyettem a Missisippi, amelyet Balázs hamarosan ennél sokkal jobb felbontásban is láthat!