2009. október 10., szombat

"Ha mégegyszer megszületnék, akkor is csak dobos lennék!" Illés

dobosmeghallgatások eddigi eredményei:

András (17): Nagyon nagyokat hullámzik, a rollok összekeverednek. Javasoltam, hogy hagyja békén a tamokat, koncentráljunk a lábdobra meg a pergőre, de ez nem sokat segített.
Amúgy szimpatikus, komoly fiú. Ha továbbra is komolyan veszi, tíz év és fog tudni dobolni. Inkább rocker, blues egyáltalán nem ment. Bonyolultabba bele sem kezdtünk.
Gyuri (40?): Az első dalnál (ahmatova) nyilvánvaló volt, hogy tud dobolni a srác. Stabil alapok, jó lendületes húzás, bár amikor unni kezdte a próbát (kb a harmadik dal után) akkor kicsit barokkos díszítgetésbe kezdett. Mindemellett nekünk bőven megfelelt volna, de Gyuri azt mondta, másmilyen zenét képzelt el a szövegekhez, amik tetszettek neki amúgy. Két három dallal "lehetne mit kezdeni" de nem árulta el melyikekkel, a funkykra gyanakszom. Jól is gitározik amúgy, de nem áll kötélnek.
Tamás (50): Rutinróka, 80-as években aktív, de volt rockszínház is (abár Gézával a primadonnáink öröksége nyomán kicsit ráng az arcizmunk a musical szóra). Nincs saját cucc, de bármikor vesz egyet, ha tudja mi az elvárás. Soroksáron egy progresszívabb banda tetszett neki, de az 17 év kihagyás után nehéznek tűnt, velünk elboldogulna. Majd meglátjuk!
Zoli (37): Dobtanár, gyerekműsoros, "korban hozzánk illő" (ha ez számít), és ami a legfontosabb, az első aki azért jelentkezett, mert tetszett neki a zene. (Többiek: Ja? Még nem hallgattam meg. Gondoltam előbb telefonálok...)
Kaszi (37) Félkövér Első dobosom, Kaszi felbukkant a sötét múltból. Igaz, valami basszusgitárt próbál visszaszerezni tőlem (rég eltűnt) de saját szavai szerint "megjött az esze", jobban dobol, mint valaha, sőt, már egy tanítványa is van! napjainkban Szolnokon de ha szállását és/vagy utazását megoldjuk, szóbajöhet!




Nincsenek megjegyzések:

"Azt mondtam neked, és most már elhiszed: nem tart örökké semmi sem" Fonográf

Megvolt a 78. is, szokásos búcsúkoncert a Hunniában. Lemezbemutató a tervezettnél alig egy évvel később, de lemez nélkül.  A búcsút n...