Garázsmenet VII. - the Parting song

Garázsmenet VII.- Vika and Linda: The parting song 

Első, Mezőtúri fesztiválfellépésünk óta jobbára klubokban, sötét pincehelyiségekben szerepeltünk néhány ember előtt, de a szabadtéri fellépés gondolata régóta foglalkoztatta a banda tagjait. Egy meghiúsult kísérlet után, amikor a csapat hiába próbált feljutni a hegyre a szakadó esőben, nagy kihívást jelentett a Cselőtepusztai fesztiválon való szereplés lehetősége, ahová a Mono mellett már olyan sztárvendégeket is vártak, mint a Tengs-lengs vagy a Műszaki Hiba. Korabeli beszámoló következik.

Ahogy a nagy feladatoknál lenni szokott, egyre halogattuk a felkészülést, egészen a koncertet megelőző hétig. Bogár és Kriszta a Börzsönyben vendégeskedett nálunk, Marie és Viktor dolgoztak, Laci tapétázott, Roland zöldséget árult, amikor kiderült, a fellépés nem szombaton, hanem vasárnap lesz, tehát nyertünk még egy napot. A szombati próba előtt érkezett az első rossz előjel, Laci nem tud résztvenni a koncerten, Roland pedig leghamarabb vasárnap tud Pestre jönni. Ennek ellenére elég jó hangulatban zenéltünk a Budafoki Bogár birtokon, még Viktor is felengedett szigorúságából, és negyedórával tovább maradt mint tervezte.

Jelen volt a Mono egyik első értő méltatója és kritikusa, Bogár barátja, Opi,aki annak a vélaményének adott hangot, hogy a zene indokolatlanul túl hangos az énekhez képest, a szövegek érthetősége és megfelelő intonációja mellet tört lándzsát, valamint nehezményezte a dalok angolra fordítását. Marie megjegyezte, hogy szívesebben énekelne magyarul, és ez eddig sem rajta múlott. Viktor távozása után tovább folyt a próba, bemutattam társaimnak új szerzeményemet, mely Viktor megrendelésére, és barátnője által ihletve született, és arról szól, miért vágynak az egyszerű emberek Rióba utazni, egyben új utat is törhet a zenekar számára a bossanova irányába. Viktor távozása után néhány meglepő dalt is eljátszottunk.

1. legoland
2. alkalom
3. napoleon
4. jóbarát
5. eső
6. parting song /vika and linda
7. la flaca /jarabe de palo
8. milky way
9. femme fatale/velvet underground
10. meseország
11. kikelet
12. zsebtévé

 Második rész:

1. bossa del vulcano
2. alkalom (acoustic)
3. paint it black /Rolling stones
4. rivers of babylon /Boney M
5. fernando /Abba
6. almaszósz /Halász judit
7. jöjj kedvesem /Fonográf
8. lökd ide a sört /Fonográf
9. ne vágj ki minden fát.. /Fonográf

A vasárnapi próba már komorabb hangulatban telt, a peek stúdióban, Roland részvételével. A stúdió lehangoló atmoszféráját némileg ellensúlyozta két barátnő, Kriszta (Ms Bogár) és Priscilla (Ms Viktor) jelenléte, bár Marie hangja nem tudta túlszárnyalni a bömbölő erősítőket, és a szűk idő miatt csak a legszükségesebb számok elpróbálására szorítkoztak

1. legoland
2. alkalom
3. napoleon
4. jóbarát
5. parting song
6. la flaca
7. milky way
8. meseország
9. kikelet

És elérkezett a pillanat, a Monó harmadik turnéja az emlékezetes 96 os mezőtúri és 97 es Szegedi után. Viktor és Priscilla autóval indultak útnak, Bogár és Kriszta a vonatot választották. Marie, Roland és én Viktorékkal tartottunk. Úgy terveztük, hogy mindannyian börzsönyligeti faházunkban alszunk, ami nincs messze a fesztivál helyszínétől, ezért indulás előtt beugrottunk még Bogár lakásába a kulcsokért. Miközben rám  várakoztak, Marie összefutott az együttes két ausztrál barátjával, Janettel, és Carolynnel, akik a turné hírére egészen lázba jöttek, de sajnos nem volt már hely az autóban, ezért rábeszélték őket hogy csatlakozzanak Bogárékhoz a vonatnál.

Nem egészen fél óra múlva a Mono Suzukija begördült Kosd főterére, az ajtó kinyílt és kilépett rajta Viktor, aki egy hiányos fogazatú embertől próbálta megtudakolni, merre lehet a Cselőtepuszta.

–Jó napot, tudna nekünk segíteni,nem találjuk a Cselőtepusztát?!

–Eeevesztették??

–?!?

Bár jól láttuk, hogy Viktor bólogat, az eljárás sikertelen volt, és következőleg Roland próbált szerencsét egy falubeli fiatalasszonynál.

–Csókolom,Cselőtepusztát keressük, jó felé megyünk?

–Nem, vissza köll menni. Ja, mehetnek erre is. Hehehe. Át köll menni a Váci útra, aztán le köll menni jobbra, aztán le a völgybe, aztán át egy hídon, azt ott is van.

–De hol kell lemenni? Az új út előtt, vagy utána? (Viktor)

–Milyen újj út után ? Mindegyik út új út hehehe !

–Köszönjük szépen......(kisvártatva).... fú, milyen fürdőruhás csaj volt a kertben! (Roland)

–Igeen?!? Hány éves volt, hatvan? (Viktor)

–Á nem, kábé olyan huszonegy éves...(Roland)

Bár az említett híddal nem találkoztunk, hamarosan felelevenedtek Roland tavalyi emlékei, és a szántóföldre irányította Viktort. Bebarangoltuk  Tohonyát és Bohonyát, az öreg Suzukit már kötésig sár borította, de nem találták a színhelyet. Időnként megálltak és füleltek, merről hallatszik a zene, és végül a brazil lány, Priscilla meghallotta az első alternatív hangfoszlányokat. Meglepve láttuk, hogy a parkolóban a miénken kívül csak egy autó áll, mellette egy fiú és egy lány napozott.

–Sziasztok,jó helyen járunk, ez a fesztivál?

–Ez bizony. ti is zenekar vagytok?

–Ja. ennyien vagyunk?

–Á, nem. Valamivel azért többen.

A színpadnál még szomorúbb kép fogadott bennünket. A helyzet kísértetiesen emlékeztetett a Titanicból ismertre, a zenekar játszott, a néhány fős közönség szedelődzködött. A Mono jelenlévő része (sans Bogár) a büfé felé vette az irányt, ahol már csak ajándék pólókat és kenyérhamburgereket lehetett kapni. Egy darabig tanakodtunk még hogy mit kellene csinálni, azonnal távozni, vagy kihasználni az üresjáratot, és egy fantasztikus koncertet adni. Mindkét verzióhoz egy momentum hiányzott Bogár, aki nélkül nem tudtak játszani, de lelépni sem. A problémát a hangosbeszélő oldotta meg, sírós hangon fohászkodva, hogy ha van még itt zenekar, akkor játsszon, mert a szervezők már mennének haza. 

Miután kiderült hogy a Mono jelen van, de életképtelen, azt javasolták, hogy próbáljanak meg jammelni valakivel addig is míg teljes nem lesz a létszám. Az egyetlen basszgitáros a közelben a Baracka antiszociális punkzenekar egyik tagja volt, akinek a nevét sajnos homály fedi. Két blues számmal kezdtünk az ordító melegben, de az újdonsült punk barátjuk által gerjesztett zajok lehetetlenné tették a kibontakozást. Ezután a banda kitaposatlan ösvényre tévedt, Viktor egyik kedvenc számában Roland énekesként, én pedig basszusgitáron mutatkoztam be, a melegben elhangolódott hangszerrel viszont sehogyan sem tudtam megbirkózni, így ez a megoldás sem mutatkozott hatékonynak. Rövid szünet után Bogár hangszerét jelképesen az erősítőnek támasztva megpróbáltuk repertoárunk  „high frequency” változatát bemutatni basszusgitár nélkül. A koncert csúcsa kétségtelenül mégis az a pillanat volt amikor a Femme Fatale ben Roland basszusozott, és végre mindenki tudta, hogy mit csinál. Néhány jellemző vélemény.

„Szóval ez volt a turné?”–Marie L. H., követségi adminisztrátor

„Nekem tetszett. Nagyon jól ki lehetett hangosítani a csaj hangját, és legalább belőttem rajtatok a cuccot”–X. Csaba, technikus

„Jó volt. Bár nekem a próba jobban tetszett”–Priscilla B. újságíró

„Ti voltatok az előbb? Játsszatok már még egy kicsit!”–ismeretlen büfélány

A műsor ez volt:

1. zsebtévé
2. kikelet
3. alkalom (w. special guest barackca)
4. when the blind man cries (roland on vox)
5. pretty woman (F.A. on bass)
6. legoland
7. alkalom
8. napoleon (high frequency versions)
9. parting song
10. milky way
11. femme fatale (roland on bass)

A Mono után a még meg nem érkezett blues project beugró emberei játszottak, szájharmonikásuk elkérte Marie telefonszámát, egyéb a jövőt befolyásoló tényező nem történt. Visszaadtam a punkoknak a kölcsönkért kábelt, ezért ők hálából megkínáltak borukból. A hangosbemondó kérte a társaságot, hogy ha van még zenekar akkor az játsszon vagy menjen mindenki haza. A Monó szedelőzködni kezdett. A földúton visszafelé ismerős arcok bontakoztak ki a porfelhőből. „Oh no!” sóhajtotta Marie, de hiába, ők voltak azok: Janet és Carolyn, a hatos vonattal jöttek így sajnos lemaradtak a koncertről., akár csak Bogár, aki ezek szerint lekéste a vonatot. Kínos percek következtek, de végül is jó megoldás született, Viktor elvitte a hoppon maradt ausztrál rajongókat Vácra, ahol ők vonatra szálltak, majd visszament Cselőtepusztára Rolandért és Andrásért.

Amint a csapat elhagyta a hegyeket, a térerő is visszatért Roland telefonjába, és mód nyílott arra hogy meghallgassa Bogár üzeneteit, miközben arca egyre komorabb vonásokat öltött, és egyre nagyobbakat sóhajtott. Az üzenetek sorrendben a következőek voltak:

–Lekéstük a vonatot,hat óra van, hívjatok vissza Budafokon. 226 96 08 Bogár.....(pitty)

–Hét óra, van itt vagyunk a Nyugatiban, negyed nyolcas vonattal megyünk, Bogár.....(pitty)

–Nyolc óra.Vácon vagyunk, gyertek értünk. Bogár.....(pitty)

–Negyed kilenc. Itt vagyunk Vácon, indulunk Cselőtepusztára......(pitty)

Ekkor már Budapest határában voltak, mégis felvetődött egy vérszegény javaslat, hogy visszaforduljunk értük, de az ötlet nem lelt támogatókra, ehhez már túl fáradtak voltunk. A lelkiismeret-furdalás nehéz levegője ülte meg a gépkocsit. Mindenki gondolataiba mélyedt, miközben Roland újabb zenekarát szervezte:

–Szevasz, Roli vagyok , én adtam fel a hirdetést,hallom kerestél!

–....

–Akkor elmondom, Bon Jovi, Van Halen, Whitesnake, ilyenek fekszenek neked?

–..

Roland hazament, én Bogár lakására tartottam, mert nem vollt hol aludnom, ráadásul még mindig nálam volt a Bogár lakáskulcsa, és számítani lehetett rá, hogy egyszer talán mégis hazakeveredik. A Halász utcai vendéglőben Viktor és Priscilla megvacsoráztak és búcsúzóul elénekeltük a brazil lánynak új szerzeményemet, a Bossa del Vulcano–t.

Priscilla másnap hazautazott Brazíliába, őt és a Monó zenekart azóta nem látta senki.