2004. április 9., péntek

Kresi 30 - VF live #1

2004. április 9., Blue River állóhajó, 


A Védett Férfiak első fellépése,
a Stoned zenekar vendégeként egy dunai állóhajón zajlott. Az esemény apropóját kedvenc HR-esünk, Kresi születésnapja adta, mellette Balázs főnöke, Konó is kerek évfordulót ünnepelt, ezért a hajó utasait nagyrészt a nagy csapat tagjai alkották a Stoned zenekar barátai mellett. A fenti kép az egyetlen emlék az eseményről, és a zenekar második felállását ábrázolja. Érdekesség, hogy néhány próbát követően először és utoljára játszott velünk az itt látható ritmusszekció.
A dobok mögött a volt matróz és hórukkember, Földvárszky Zoli ütötte a bőröket. Zoli neve emlékeinkben összefonódik a Csepel művek egy óvóhelyének pincéjében berendezett félkomfortos próbahellyel, mivel azért távozott a zenekarból, mert egy késő esti próba után nem vittük autóval haza, csak a HÉV-ig. Az esemény körülményeit elemző email-váltás féltett kincse a zenekar archívumának. Zenészkarrierjének folytatásáról nem tudunk.


Istvánt
első próbahelyünk, az S.P. stúdió hangmérnöke, Sanyi bácsi ajánlotta figyelmünkbe. korábbi zenekara, a Hepp éppen dögrováson volt, és így felszabadultak kapacitásai. Rögtön tudtuk, hogy nagy tudású és rutinos zenész csatlakozott hozzánk. Sajnos ezt ő is tudta magáról, és a zenekarnak nem tudott ehhez mérhető jelentőséget tulajdonítani. Első koncertünkön felkészületlenségére hivatkozva csak hosszas rábeszélésre vett részt, majd miután beigazolódtak aggályai, visszatért anyazenekarához.

Egyébként ez volt első fellépésem eddigi legkitartóbb zenésztársammal, Kulcsár Gézával, és várakozásainknak megfelelően pompásan sikerült, ezért innen számitjuk a zenekar nyilvános történetét.

A műsor: (kb.)

  • Mary had a little lamb
  • Rémálom a kádban
  • Osztálytársam
  • Zsebtévé
  • Nagy csapat
  • The thrill is gone
A műsor második részében közreműködőként először játszhattam a Stoneddal a "Don't stop" c dalban, majd elástuk a csatabárdot  hosszabb ellenségeskedést követően, amely egy 1998-as Rolling Stones koncerttől datálódott. Nagyjából ekkor derült fény arra a furcsa tényre is, hogy a Stoned néhány tagjával már sokkal korábban megismerkedtem, mintsem gondoltam volna, több mint tíz évvel korábban, amikor a Szűzriadó együttes előtt álltam a szinpadra.

2004. január 1., csütörtök

"SP-s Porsche szerelem"

Jól indult a felvétel az S.P. stúdióban, a végére a létszám egy kicsit megcsappant, de a keménymag megmaradt. A felvételek végén elbúcsúztunk első ritmusszekciónktól: Tamás, a tehetséges fiatal jazz rajongó a zenekar alapító atyái közé tartozik. Egyik első intenzívebb próbánk, amely Tamásék gyömrői pincéjében zajlott, és az azt követő közös zenehallgatás nagyban hozzájárult a banda összekovácsolódásához. A budapesti próbákon egyetemi és mezőgazdasági teendői miatt már nem tudott hasonló lelkesedéssel részt venni. Amikor a zenekar elhatározta, hogy stúdióba vonul, Tamás bejelentette távozását. Első felvételeinken még elvállalta a közreműködést, de lendületes stílusát, és szokatlan megoldásait, amelyek kezdetben nagy hatással voltak a zenekar formálódó stílusára, a stúdióban sajnos már nem tudta - vagy nem akarta - reprodukálni. Másik alapító atyánk, Zsolti, a jó kedélyű roma basszer, vérbeli zenész, egyben egy kamion pilótája. Gézával együtt kezdett el zenélni Gyömrőn, majd megunta a kemény rockot és a feldolgozásokat és Védett Férfivá érett. A kezdeti lelkesedés után a családja megélhetése szempontjából és egyébként is nehezen megkerülhető 400 tonnás DAF-ot nehezen tudta összeegyeztetni a zenészélettel, egyre fáradtabban jött próbálni, majd Tamáshoz hasonlóan az első felvételek után elhagyta a zenekart, anélkül, hogy valaha is színpadra állt volna velünk. Később egy gyömrői formációban tűnt fel, akikkel egyik helyi koncertünkön egymást követően álltunk a világot jelentő kamionplatón.

A dalok:
ének: Fábián András
gitár: Kulcsár Géza, Fábián András
basszusgitár: Losó Zsolt:

dobok: Kerékgyártó "Kölök" Tamás

hangmérnök: Sebesi Sándor, SP stúdió







"Azt mondtam neked, és most már elhiszed: nem tart örökké semmi sem" Fonográf

Megvolt a 78. is, szokásos búcsúkoncert a Hunniában. Lemezbemutató a tervezettnél alig egy évvel később, de lemez nélkül.  A búcsút n...