2009. február 27., péntek

"Filléres emlékeim, oly drágák nekem!" Bródy János

Kedves Balázs és Gábor!

Így is kezdhetnék minden bejegyzést, mert nem tudok róla, hogy más is olvasná ezt, mint két designer és egyben gitáros kollégám. Megpróbálok rövid és szórakoztató lenni, törjünk a lényegre. Többen kérdezték, "vannak-e új számok" ? Most ne ragadjunk le, mennyire őszinte ez a kérdés, érdekel e ez bárkit a bandán kívül, a lényeg, hogy bármit is jelentsenek az új számok, vannak nekünk olyanok. A kérdezők (és újszülöttek) számára valószínűleg azok az újak, amelyeket még nem hallottak. Akik voltak már koncerten , azoknak új szám az, amit még sosem játszottunk el nyilvánosan, hát nem sok, de akad ilyen, persze annál több, minél kevesebb és régebbi koncerten volt az illető. Tekintve hogy 2008 ban mindössze egy (egy!) életszerű megmozdulása volt a zenekarnak, ilyenek sokan vannak, de Balázs és Bitter például ezen ott voltak, nekik nehezebb lesz újat mutatni. Nem úgy, mint azoknak, akik még sosem voltak koncerten, példának okáért Gábor, nekik minden szám új, persze nincs rá garancia, hogy valaha is eljönnek. Viszont ők jellemzően nem is kérdezik, hogy "vannak e új számok", nekik természetes , hogy vannak. A banda szemszögéből kétféle új szám van:
  • legújabb szám, amiket még nem tudunk (ez a tempónkat tekintve lehet akár egy éves is)
  • kvázi újak, amiket tudunk, de még nem vettünk fel stúdióban, ritkábban koncerten se játszottuk
Ezekből állítottunk össze egy csokorra valót, megjelenés előtt, kizárólag a kevés számú érdeklődő és bennfentes zenekari tag számára. A felvételek a vágóhídon, a Blue Jam próbateremben készültek, Sony N910 minidisc recorderrel (Aiwa kondenzátor térmikrofon)


2008.
  • Csillogó kutya Az Intro Edward Artyemjev filmzenéinek hangulatát idézi. A felvétel Ella szabadsága alatt készült, ezért én "énekelek" ettől eltekintve egészen jó. További különlegesség, hogy az intro és a dal vége felé kétszer is előfordul az a ritka jelenség, hogy Géza látványosan mellényúl, és ez még jól is hangzik. (Dúrt fog moll helyett, mint rendesen)
  • Osztálytársam Egyik kedvenc dalom, azért tettem ide, mertt szó volt róla, hogy ezt is felvesszük végre. Géza virtuóz szólója rendben van, Ella sajnos ebből is hiányzik.
  • A Sátán Füreden A fenti okok miatt a duett itt elmarad, de ettől eltekintve ez is stúdióérett. Szembetűnő hogy Géza időnként kutyulja a moll és dúr akkordokat., vagyik blöfföl.
  • Little wing Szerintem a "morózus és befelé forduló Jimi Hendrix rajongók" is tudják, hogy ezt a dalt elsősorban nem játszani kell tudni, hanem érezni. Érezzük, hogy érezzük, Géza pedig mindennek a tetejébe játszani is tudja. Nem értem, miért nem gyakrabban.
  • Esemény után A finom megoldásokra érzékenyek figyeljék a lehelletnyi üveghangot a dal elején...nincs ezen mit tovább dolgozni, egy csipetnyi Ella és készen van.
  • Őszi kikelet Huh, hiába új szöveg, meg ritmusszekció, ez a dal az évtizedek során nem lett jobb, de rosszabb se. Esszenciális rockandroll.
  • Nagy csapat Ezt az öreg bútordarabot csak azért tettem ide a frisseb húsok közé, hogy lássátok: azért van amit korrektül el tudunk játszani.
2009.
  • Csillogó kutya Ella nem iszik, nem vezet, viszont felejt. Gézáról nem is beszélve. A krumplileves legyen krumplileves, a moll meg moll, elvtársak.
  • Tiszta Almodóvar A nyári lendületesebb verzió után, ez egy kicsit darabolós tangó irányába fejlődik, de legalább mindenki tudja, mit csinál.
  • Esemény után Nyilvánvaló, hogy túl van próbálva, más magyarázat nincs a mellényúlásokra (Dúr! Moll!)
  • Vége a hétnek Gitárszólók nélküli verzió. Miért nincs hiányérzetünk? A kérdés költői.
  • Apának Jó Rádióbarát verzió, szoftosított verzékkel. A striánis gitárszóló kicsit stilusidegen, a másik (az enyém) viszont alig kivehető.
  • Vége a hétnek (megint) Időnként ellcsuklik a hangunk a meghatottságtól.
  • Hajlékony Alakulóban, bár érezhető, hogy a PASO stúdiumok ennek a dalnak további hasznára lesznek. Eredetileg más hangolásban játszottam a gitárszólót, ebben is sikerült, de nem lett jobb.
  • Keserű eper Géza nagyon elkapta a stílust, tetszik a gitársound. Viktor és Bence a ritmust még nem annyira, de első közös nekifutásnak kitűnő, már csak Ellát kell elkapni hozzá.
  • Jóbarát Régi dolog, már azt hittem kinőttem, de a banda úgy beleszeretett, hogy megdöbbentő módon minden erőfeszítésem ellenére megtanulták. Mostmár nekek is jó lesz összesezdni magam, mert így elég jól szól. Az Almodóvárhoz hasonlóan ezt is meg lehetne dobni egy kórus vokállal. Az eszelős üvöltözés még a Quimy koncert hatása, túl leszek rajta...

2009. február 23., hétfő

2009. február 21., szombat

"Ez csak egy tíz perces transz, maradjatok! Akaratom igája rajtatok! " Belga

CDFŰ 2009 Február 20. Fodorbalázs nemkoncert

Fodor "Lajos" Balázs: ének/gitár Fábián "Én" András: gitár/ének Csányi Levi: maracas Csibi: szájharmonika Nagy Balázs: gitár + valamint: (az ABC-t nem tudom, és sokan mások...) a nagyérdemű fényes tekintetű aranyszívű zsűri névszerint Pala (irodalmi szöveggyűjtemény), Szandra (meglepetés), Kresi (bobtailkislány), Gabó (promoter), Blázi (tartsuk a kapcsolatot), Sándor Bence (Védett Férfi a gáton) Sándor Gergő (improve client connections!), Erik (az élő lelkiismeret!) , Barbara (belgából, nem Bostonból!), Helga (nem játszották, de a szemetet igen) Bóca (tárgyilagos megfigyelő) , Kenga (angolosan!), Csányi Levi (a rumbatökös fiú) Manó (elbújt), Csomós Laci (a Winrunner), Győri Attila (HSC + 20 fő stáblista), Nagy Balázs (a fél LiBA), Csibi (budaörsi bluesman), Zsófi (kiskorú) Zoli (family man) és Betti (+1 fő!) Miki (szomszéd) és Bea (egy másik Bea) valamint Helga unokatesójának, Mariannak a...és persze TE!

Nem szeretnék technikai részletekkel untatni senkit, de látnunk kell, hogy 2005-ös balatonfüredi fellépése óta a formáció műszaki háttere nem sokat fejlődött. Anno a Blaha Lujza étteremben két megbízható angol Laney erősítő, külön mikrofon és hangszer bemenettel ontotta a wattokat a zenekultúrára szomjas füredi nyugdíjasok elé, majdnem négy évvel később a CDFŰ közönségének nem volt ilyen szerencséje. A jó öreg Laneyt azóta Fenderre cseréltem, aminek egyetlen hátránya, hogy a mikrofont akkor sem lenne hová dugni , ha nem nyúlták volna le időközben. Szerencsére Balázs erősítőjén számos bemenet nyújt erre lehetőséget, amikor éppen működik, de ez az este nem erről szólt, illetve szólt, ameddig tudott, azután többnyire okosan hallgatott.
Ott álltunk a szépen összesereglett közönség előtt egy rakás hangszerrel, meg mikrofonnal, amelyek közül egyszerre csak egyet tudtunk megszólaltatni, ezért Balázs gondolt egyet, és kitépte azt is a hangfalból és kapolcsi hangulatot igyekezett varázsolni negy szál szigorúan véve is dugatlan akusztikus gitárral és a hangszálaival. Levi rumbatökön, Csibi szájharmonikán csatlakozott, én pedig a színpadról cincogtattam, ameddig kedvem volt, aztán teljesen átadtam Balázsnak a CDFŰ hátsó helyiségére szűkült terepet. Az intim hangulatot és Balázs hangját később megtámogattuk 1 Wattal, amit könyvespolcom dísze, a Balázstól kapott mini tonemaster szolgáltatott, a maga sajátos, Sokol rádiós modorában, majd a gitárjja mellé beszállt az én erősítőm is. Meglepetésre később néhány rövid menetre a laneyt is életre sikerült kelteni, ezért időnként együtt is muzsikáltunk, ilyen körülmények között meglehetősen eklektikus műsort adva, amely egészében jobban emlékeztetett egy nemtáncdalfesztiválra, mint egy nemkoncertre.
Ennek ellenére a szigorú, de igazságos Erik szerint "volt egy jó óránk", hogy melyik volt az a kb hétből, erre nehéz válaszolni, de erősen bízom benne, hogy Eriken kívül ezt mások is hajlandóak tanúsítani...

Ez a technikai katyvasz engem teljes szerepzavarba hozott. Fogalmam nem volt, hogy mi lenne a kivánatos: elektromosan csatlakozni Balázs dugatlan cincogásához, vagy ezalatt szigetelt kezű technikusként jobb belátásra birni az erősitőt, netán teljesen átengedni a terepet a szituhoz jobban alkalmazkodó frontembernek, és vegyülni, vagy hazahúzni a faxba, vagy még visszajönni , és egy családi gyufa méretű erősitővel kiegészitve a a felszerelést együtt vagy külön új erőre kapni...mindegyik szcenárióval l megpróbálkoztam, kevés sikerrel, ezért annak ellenére , hogy összességében elég sokat játszottam különféle formációkban (volt rá idő!) olyan benyomásom maradt, hogy tulajdonképpen ott sem voltam. Dehát ilyen koncert a nemkoncert.

mit is játszottunk?

Balázzsal sajátot:
rémálom a kádban
geometria
osztálytársam
kész átverés
nagy csapat
sátán füreden (2x)
helgának: szemét (f.a.)

Balázzsal mást:
hajtók dala (hobo)
hajnali ének (dinnyés józsef)
utazás (szörényi levente)
imagine/take a walk on the wild side/you cant always get what you want (lennon, lou reed, stones, ez volt a legjobb különben)
desiré beája (cseh tamás)

fábián-plugged:
ahmatova (f.a.)
cocaine blues (rambling jack eliot)
la flaca (jarabe de palo)
mucho mejor (los rodriguez)
dead flowers (los rolling stonos)
gabónak: esemény után (f.a.)

Balázs egyedül/Csibivel stb:
bongo man (manu chao)
na ezt csak ő tudja,mivel nekem egy óra kiesett, de például:
ott fogsz majd sírni (hobo)
mesél az erső (hobo)
irén (voga turnóvszky)
a lány és a csavargó (Illés)
17 éves lányok (PUF)
oly gyönyörű vagy (Fonográf)
sámán (belga)
tegnap voltam az esküvődön (Fodorbalázs)
békés express blues (Berki Tamás)
yellow submarine (Beatles)
sattadattadatta...(copyright Kenga)

"Esemény után" Balázs cuccát elvittem a Lónyaiba majd a pesti Broadway felé vettem az irányt, ahol a maradék társaság legérdekesebb részét sejtettem. Végül mégis erőt vett rajtam egy másik vágy, hogy pályafutásom legsikeresebb produktumát álmában megtekintsem. Fél négykor löktem be a gitárom az előszobába,majd az éjszaka maradékát a nappali szőnyegen töltöttem ruhástól kinyúlva, reggel hétig, amikor a lumpenproletár szomszéd a kaputelefonra tenyerelt, legyek szíves állnék e arrébb a kapu elől a jó édes anyámat. De valamiért rögtön tudtam, hol vagyok, csak azt nem értettem, miért nem büdös a ruhám. Ja igen! Ez NEMDOHÁNYZÓ NEMKONCERT VOLT! DUÁÁÁ!

2009. február 16., hétfő

"That's the stuff you gotta watch because your girl's treatin' you wrong." Muddy Waters

Húsgyár, 2009 február 16.
KG-gitár, FA-ének/gitár, DV-dobok. (Benedek beteg, Ella nem oké)
  • A hét - Viktor ska óráinak (PASO) megérett a gyümölcse (és eddig csak egy volt!)
  • Apának jó -Géza ne szólózzon most: A stilust és az effektet még kicsit tuningolni kell. A vége egy crescendo és decresendo egymás után, Viktornak igy tetszik.
  • The stuff you gotta watch (Muddy Waters) - saját gyűjtés, emlékeztetőül, hogy valaha Blues Band voltunk.
  • Jóbarát - intro: a sorrend változott: Benedek lép be UTOLJÁRA. A dal vége: tulképpen az első szóló megismétlése, a végén 3 (HÁROM!) jóbaráttal,a harmadik már az utolsó. Fogynak a jóbarátok.
De még milyen iramban fogynak. Szerencsére jut is, marad is, ezért bár az ilyesmit eddig se vittem túlzásba, a továbbiakban teljesen lemondok róla, hogy bárki utánfutója legyek, az érintettek nyugodtan dőljenek hátra. A tegnapi nap kicsit sűrű volt, elromlott, ami elromolhatott, a munka sem ment, gyűlés teljesitményértékelés hátán, és a nap koronája egy foghijas próba, ahonnan a megjelent néhány muzsikus is iszkol haza. Nem is lenne ezzel baj, de ha már az esti zenéléshez is xanax kell, mert hétről hétre megy a para, hogy most éppen kinek a feje fáj, akkor mindennek vége. Legalábbis jövő hétfőig (2009. Február 23.)!

2009. február 9., hétfő

"Her tits and ass with soul / She's my little rock & roll" Keith Richards

2009 február 9, húsgyár.

FA: ének, gitár / KG: gitár /SB: bassz / DV: dobok, cinek

"Magatok urak, ha Ellátok nincs." Hűh, ez durva volt, de elfáradtunk. A főnénink tanult, a kis gézán gúz betegeskedett, benedek húzott hamar, igy rövid de velős próba lett. Ezek (a cd re szánt húzós hatos) mentek:

  • Almodóvar -nekem elsőre is jó volt, de Géza szerint gyors. Másodszorra már neki sem.
  • Esemény után - bence szerint ergya. De másodjára már nem! (géza rálépett a gáz pedálra)
  • Csillogó kutya - kicsit ellátalan, de azért eldöcögött
  • Apának jó -most mégjobb. megegyeztünk, hogy no tapping, plusz fény drült egy apróbb ritmikai hibára (Géza)
  • Az alkalom (Ex-monók only. Többieknek nem jött be, de ezeknek elsőre soha semmi nem jön be).
  • A hét - hűh de rossz volt...bizos hogy fel kell ezt venni? Szerencse hogy viktor reagge (vagy raegge?) órűkat készül venni.
  • Hajlékony - az nem volt....
  • Jóbarát - üvöltős verzió, még a Quimby koncert hatása alatt. Szerették, csak ne játsszam túl. Oké.
Viktorral utána elmentünk Sápi Géza harisnyagyárból kialakított barlangjába, a házigazdát (30) és DukePetet (34) ünnepelni. Ott egy lánybanda húzta éppen, egész jól, Groober régi csapata. Groobert megöleltük, a Duke-al kezet ráztunk, aztán jöttek a Stomegek. Egész kíválóak voltak, bár a basszus halk volt az ünnepi alkalomhoz és az előlányzenekarhoz képes, Micked visz az előlányokat überelve egy óvatlan mozdualttal segget villantott, ettől a körülöttünk álló férfinézők összerezzentek. Keefed gitárja jobban szól, mint valaha (biztos valami új retro pedál) , de Sympathy kicsit szétcsúszott, eközben távoztunk. Dini Ronniesodik és gömbölyödik szépen, de jobban áll neki az új strato mint Árpinak. Groobertől megtudtuk, hogy ő nem lett Sherylled Bitteréknél, viszont márciusban a Stomek Bitteréket (Blue Motel) viszik magukkal a könyvtárba, így nem is érdemes magunkat forsziroznunk. Bitter a Stoned állandó vendége, szinte már Blondied. Azon gondolkodtam, hogy aránylanak a Férfiak a Stomeghez képest? Nem akarok nagyképűsködni (Sowhanded! Sőt, godded!), ezért pusztán az ex-dobost tekintve mi lehetnénk a Creamed, csak azért mert a kevébé sikeres Pretty Things-et (Dick Taylor bandája a Jaggerékkel közös Little Boy Blue után) nehezebb ragozni. Meg kell még említeni, hogy a Stomeg (Duke?) felvonultatott egy új groupiet, nagyon csinos, bár alkatilag inkább az én méretem, mint bárkié a rosszarcúak közül! A Honky Tonk Women alatt a jelenlévő hölgyek, köztük az új lány, Groober és és lánybanda tagjai csatasorba álltak, felidézve a Let's Spend the Night together film egyik leglátványosabb jelenetét. A műsor nagyjából így alakult, ameddig követtük:
  • Start Me Up
  • Brown Sugar
  • Honky Tonk Women
  • Little T&A
  • Miss You
  • Under my Thumb
  • Sympathy for the Devil...
  • Sattadattadatta...
Hazafelé Viktor tőle szokatlan módon Benedek mai próbamunkáját méltatta. (Ivott is, meg aztán tényleg nem hallatszott Duke!:) Aztán közösen arra jutottunk, hogy nekünk minimum egy producer kell, ha nem egyenesen Brian Epsteined. Viktor Sápi Gézát favorizálja (nahiszen!) szerintem kérdezzük meg a speckós Zsombort, vagy egyenesen Pierrot! (vicc)

See you Monday. februárius 16.

2009. február 5., csütörtök

Azazello - Chandler Austin Special 1992# 23

Features

Azazello is my Chandler Austin Special guitar, designed by legendary luthier Ted Newman-Jones, and made as No.23 from 1992. There ‘s no “made in” tag anywhere on the guitar, but I doubt that any of the few copies of this model were made outside the US. I'm not familiar with technical terms and wood types, but especially compared to my Fenders, it is lightweight and relativelly small guitar, with good balance. It is most confortable playing while standing, but its rather the shape of the body that is unusual at playing while sitting, than a balance problem.


The body design is the most original thing of this guitar. It is a simple, contoured black body with silver hardware, and a pearl binding and the extremity of the shape suits well its simple and elegant layout. I’ve seen a few “distorted/stretched’ tele style guitars, which I usually like, but no doubt this is the nost elegant. The tele connection is obvious due to the electronics and hardware, but apart from the narrow tele- story this most resembles a wide Gibson, more of an LS5, hence the binding, than a Les Paul.

The body shape suggests a tele in “action” , had it been recorded in movement by a slow speed camera. I’ve never seen a Newman in action, but it would perfectly fit Keefs seventies stage routin, as judged by the pictures…The body is nicely contoured, and has a few bumps and scratches. I've read at a seller’s page that it is made of alder, but the nature of the bumps suggest a more lightweight wood, they are similar to those on my jap strat, which is poplar. It seems like accidents can easily cause small bumps on the body, just like the poplar-strat, unlike my american telecaster, called Behemoth, which is rock solid and heavy.

The two-piece maple neck is scarf-jointed at about 2/3 of its lenght, closer to the tilted headstock, otherwise it is very similar to my tele's, which is a thick, strong U shape. I have big hands and I like that, it's confortable , feels and sounds good. The headstock is strongly tilted backwards, and feature vintage style Kluston keys, that I like the best. Not only they are easy to install strings on, easy to turn, but holds well, and on top of all that, they are not dangerous to the kid (he always goes for the headstock and machine heads of a guitar first, maybe cause they are the shiniest part.) When I first saw this guitar at a vintgae shop, I remember I felt I would have had to replace the tuners with decent ones, which might as well held me back for puchasing it back than. No I know I’ll never-ever replace classic Kluston tuners, they are the best. The neck has a nice, vintage satin lacquer finish and feels good to touch.. having read these reviews I was a bit worried about finish, before I bought this guitar, cause I absolutelly hate shiny sticky finishes. This is definitelly not that kind.

The bridge humbucker is in fact two singles in a line, of which one can be muted by pulling the tone control. I tend to use this feature: I play single most of the time, and only push it form more gain when necessary. This forms a H(S) / S arrangement, that consists of all the beautiful chandler lipstic PU’s. The bridge is hard-tail strat syle with string through body and provides excellent sustain. You can play and hold a note for long wiothout an amplifier.

UPDATE: At the time of purchase I thought this guitar hardly needs any further feature apart from a little cosmetics. I replaced the vintage strap holders to schaller straplocks for more confort. In addition, I added an EMG afterburner push/pull booster for extra gain. Due to the low signal of the lipsticks, whom I mainly use in single mode, this has proved to be very useful, whenever I need to boost solos or just a thicker sound without pedals (e.g. playing at rehearsals on amps I'm not familiar with). However, it also caused some usability issues, as i also wanted to keep the humbucking feature - which I re-located to the volume knob (push to humbucking) and the EMG afterburner was installed at the tone knob. (pull to boost). This virtually makes it a 4-speed guitar (single>single+boost>humbucker>humbucker+boost), but changing "gear" is somewhat tricky - you have to notice that a pull-action causes a reverse effect on the two knobs, and due to loose chickenhead knobs it is hard to keep the intensity of boosting at one position. Hence I can only use maximum boost, instead of having a single tone knob.

Sound

I play blues to relax, and mostly my own stuff, I’m sort of a songwriter who apart from the lyrics., has never went too far from blues ,rockandroll and country basics. That’s what I call music. It absolutelly fits my style, it has a unique, very bright, almost metallic sound, just like an amplified dobro guitar might have. "vibe" is a very good world, it definitelly has a vibe, that i like the most. Maybe its the lipsticks, maybe the guitar is just rightly built. I've seen John Myer playing a strat with such lipstic Pu's at the crossroads fest. Also, i have to admit, that this is the quietest guitar in my collection. You have to turn up the volume a little bit. I play mostly a hybrid fender amp (performer, which I love) and a bunch of pedals, but this one sound the best without pedals. Somehow they kill its tone more than any other guitars tone. It has a very natural acoustic sound, and sounds unnatural with most stompboxes. I tend to use a bit of tremolo and tubescreamer with it.

Action, Fit, & Finish

I play a lot of slide and hammering, when I bought the guitar, the first thing i didm was replace the strings, cause i thought they were .9's. Wrong. It was good old .10 ernie ball, just the strings feel softer on this baby than on the fenders, since it has a shorter scale (menzura?) of the neck. Which is good in a way, I can play faster solos, but makes it impossible to play slide with a medium action. take it like this: its a lead guitar and you dont play slide OR go for higher action, than you dont play lead OR go for stronger strings, medium action, and apart from a decent slide sound, you'll be able to play quite fast, whithout breaking your fingers, which is quite rare for a slide setup. I do this: .11 earnie ball strings, and open D or standard tuning.

Reliability/Durability

I never gig without a backup, if I ever did, even the most durable stuff broke off. I cannot really comment on durability, as i've only own it only for a few monts. This is an old guitar, and it looks solid, thats enough. Under reliability I note something that might be more of a usability problem. The chickenhead knobs turn easily, and I tend to turn down volume accidently when I strung a big chord. Also, the push and pull mechanism easily turns the tone flat. I usually turn the tone midways between flat and sharp, since the guitar has a trebly sound already.

I hate to destroy originality, but i seriously think about replaceing the nice chicken knobs to something more practical. i have to confess, that i never played this guitar live as yet, but I am preparing...

Customer Support

Never tried to reach them, but since the company failed to mention this model on any of its resources, I tend to think, that theres no costumer support, it they admit that they produced this model atall. Furthermore, this is very hard to find any info or pictures on this model on the internet, which suggests that it is in fact a very rare guitar... if I'll have the time, i1ll put together a page dedicated for this beauty on my blog, until then I created a yahoo group for it. Anyone owning, or interested in it, would up or download pic or info, please join, currently I am the only member.


Bottomline

I’ve been playing for 20 years now in the gigging and occasionally recording amateur league. I play a Fender telecaster (am. Stand, 1990) as my main axe, and a japanese strat (1986) , as well as a squier standard tele which I tune in open G-5 strings. I thought this might naturally replace the 5-string Squier, but this sounds so damn good in standard tuning and full-open E slide, that I have never felt like trying it in open G. fact the Squier sound pretty demanding in 5 strings, so I tend to believe that anything would sound good in open-G.

One of my childhood dreams that came true having this guitar. I’ve first seen Ted Newman-Jones's guitar in David Dalton's rolling stones bio, "the first twenty years". thats what led me to the trickery of the five string guitar. I photocopied the guitar plan and decided that once I build a guitar on that template, if I only knew how.

I first saw them, mass produced in a Chandler ad from a 93 Guitar World mag. Altough the ads did not refer to Ted N-J, but the presence of the 5-string model as well as the "austin" brand made it clear. I once seen a 5 string model in England, used, and I hate the fact that i did not buy it straight away. Apart from that, I never ever seen a 5 string model. Once again I saw a 6 string here in Budapest at a local vintage shop, and I did not buy, cause I hoped to find a 5 string model. I managed to buy the very same guitar now, some 6 years later, and I havent ever seen a 5 string model in my life since that London trip in 95.. If you got one, contact me. Don’t be mislead by the cool retro-rock design, It is an acoustic guitar well amplified. In If it would be stoled or lost, maybe I would not replace, maybe just cry.....:)

Production

Below is Lance Keltner's comment from the Gear Page forum, answering my query regarding the production of the Austin Special, which explains a lot.

"Here is a picture of Keith and I with my NEWMAN. My guitar was the one that was used to design the Chandler model. There were Black ones made, and white ones that we agreed to have made in 6 string. Apparently Paul made a few 5 strings and a few basses as well. Don't know where those are. I put the deal together between Newman and Chandler. It didn't work out great and the deal sort of ended after about a year. Nice guitars. Paul did a great job of having them built, and I do believe that Keith saw a production 5 string but I have no way of knowing for sure. One was sent to Rich Robinson and Joe Ely had one. I had a white one with maple board, and a black one with a rosewood board.If anyone ever comes across a 5 string for sale let me know..."
Later on in a reply to a comment Lance added that the only model ever produced with a maple neck is owned by him. But it seems like nobody ever seen a five string model, apart from me.
Lance is now producing and selling his Retro Channel amps as well as a productive musician.

Resources

I collected the few web resources that refer to Chandler Austin Special guitars. Should you find this blog, please feel free to comment or extend it with your pictures or resources.

The official company page... does not offer any information on this model.

Chandler guitar forum on the gear page... featuring the guy who put together the deal between ted and Chandler!

Keith's custom guitars... Really rare and nice guitars, including some Newmans

An oldschool windows theme...
remember Windows 95?


Stones forum on the disappeared designer... but of course there's a guy who saw him in Texas...

British guitar galllery (sold) you know it is priceless

Look at this weird mod... meet the instrument formerly known as Chandler Austin Special.

E-bay search...catch as catch can

User reviews... nice reviews, not including mine for some reason

Meet my band ... from now on also powered by Chandler Austin Special. Check us for friends, or we will find you...

My yahoo group .. yes, you would not want to be part of it, if they accept you for a member




2009. február 2., hétfő

"Játssz, csak egy igazi dalt. Valami mást, ami nem volt még." Cserháti Zsuzsa

Próba, Vágóhíd 2009. február 2.
(GG: ének/vokál FA: ének/vokál/gitár KG: gitár)

Viktor legénybúcsún Berlinben, őt dobgép helyettesíti, a Pápa a szombati Effeta bulit piheni ki. Srácok, ha ezt olvassátok, tegyétek már ki végre Bencét az oldalatokra! A többiek békésen muffinoznak, eprésznek a ferencvárosi éjszakában.
  • csillagok útja (E)
  • esemény után
  • hajlékony (E)
  • almodóvar > azt találtam ki, hogy a filmcímeket (vastagon szedve) Ella is énekelje. Szájbarágós? Talán.
  • keserű eper (E) > A diszkósok a túlerőt kihasználva rávették a kőszívű rockert a tánczra, és egész jól ment neki "Ezt is fel kell venni" (Géza)
  • apának jó > a dráló helyett egy olyan verzió született, ahol a verzékben Géza finoman tompitva pontozgat András chorussal (jesszus!) lebegtet. A rádióbarát verzió mostmár végleges.
Bemutatkozik ma esti dobosunk és egyben gitár hangtechnikusunk, Zümi, a zoom :


See you all next week (2009 február 9. hétfő 20h)

"Azt mondtam neked, és most már elhiszed: nem tart örökké semmi sem" Fonográf

Megvolt a 78. is, szokásos búcsúkoncert a Hunniában. Lemezbemutató a tervezettnél alig egy évvel később, de lemez nélkül.  A búcsút n...