1989. április 21., péntek

Garázsmenet II. - Az újhullám féltizede

 "Azt mondod, ez itt nem műfaj? Azt mondom, kis ország, jól van..." Sziámi.



A Hairy Guys egyébként a legjobb zenekar volt, amit akkoriban ismertem. Hogy ti is fel tudjátok mérni a kalibert, hozzáteszem, a Verseghy gimnázium udvarán fellépő Hairy Guys "Cukros bácsi" nevú előzenekarában olyan nevek tekertek akkoriban, mint Fehér Géza (Hobo Blues Band, Szörp) vagy Fácán (Mystery gang).

Csezó néhány dala a mai napig a fülemben cseng "nem tudja honnan jöttél, nem tudja mit akarsz, nem érdekli semmi, csak szeretkezni akaaar...s a csókjai ó, mint a tűz, mitn a láng, ha nem tudnád őőő az őőrült lááány". Jó, a szöveg ellaposodik, de a dallamvezetés egy az egyben m,egfelel egy mostanában (22 évvel később!) divatos slágernek. A kapott demókazettát a kiebrudalás feletti csalódottságomban letöröltem, a közben megöregedett szerző bánatára, akiknek ez lehetett volna az egyetlen fennmaradt felvétele. Tudomásom szerint a katonaság félbetörte Csezó zenei munkásságát, azóta fizikus lett és több dalt nem írt, ahogyan Olaj sem. Én, a kirúgott vittem tovább a Hairy Guys lángját. Mégis úgy érzem alapvetően az ő félbemaradt munkássága indított el a dalszerzők rögös útján. Úgy éreztem, sok mindenben hasonlítunk, és ha ez így van, akkor nyilván dalt is tudok írni. De a bizonyításra még várni kellett.

Miután gimnazista lettem, rövid időn belül megtaláltam új mentoromat, Zeleit, aki Szentesen született, zenekart vezetett, és végzős (!) volt abban a gimiben, ahová éppen csak hogy betettem a lábam. Zelei hórihorgas, szemüveges, kócos, Buddy Holly szerű alkat volt, télen nyáron fekete nadrágban, cipőben, kívül hordott csíkkos ingben és hosszú ballonkabátban járt, azaz az ápolt, hosszú haj és farmerszerkó feltűnő hiánya miatt nem felelt meg a kisvárosi rocksztárról alkotott addigi elképzeléseimnek. Egy számomra új stílust testesített meg: az elvont, elhanyagolt intellektuális underground figurát. Már nem emlékszem hogyan jött létre a kapcsolat, talán éppen a konkurens gimibe járó Csezó ajánlott be, ami ha így történt, kifejezetten atyai gesztus lett volna. Mindenesetre tény, hogy néhány héttel azután, hogy bociszemű rövid gatyásként feltettek a futószalagra, már a 4. B. legexcentrikusabb figurájával lógtam, aki kétségbeesve próbált valami működő zenekart alapítani, és ehhez éppen bennem látta meg a reményt. Olyannyira, hogy Zelei nem átallott az iskolával dobokat béreltetni nekem, amellett, hogy rávette azt a fiatal tanárnőt, akibe mindketten szerelmesek voltunk, hogy intézze el nekünk, hogy a "kismatek" nevű termet próbahelynek használhassuk. A zenekart rajtunk kívül Zelei néhány teljesen botfülű osztálytársa és a barátnője, Ancsa alkotta, ami hamisítatlan 80-as évekbeli underground jelleget adott a produkciónak. Már az is underground volt, hogy a próbák előtt a belülről kulcsra zárt matekterem előtt vártuk, hogy Zelei végezzen Ancsa korrepetálásával, de a szex-szagú szobában a zenének is egészen más atmoszférája volt, mint a Hairy Guys jólfésült retro-beatjének. Új mentoromnak nem tetszett a Hairy Guys, ahol a gitárosok csak sikálnak - a rock szerinte alapvetően a "kettős-fogásokról" szól, a Rolling Stonestól egyedül a sympathy for the devitl méltányolta, és ehelyett a punkot ajánlotta a figyelmembe. A zenekar annyira punk volt, hogy a Szerzett Immunhiány Tünetegyüttes néven megtartott néhány koncert közül egy sem ért véget komolyabb technikai malőr nélkül, pedig a zenekar basszusgitárosa, miután feladta az egyenlőtlen küzdelmet a hangszerrel, technikusként próbálta hasznosítaná magát, hasonló sikerrel.

Peti leérettségizett, és szegeden, ahol patikusnak tanult - a jóval sikeresebb Koyanisquatzi nevű zenekarban folytatta kísérleteit a zenével és tudatmódosító szerekkel, míg az Arany Rózsakereszt érintésével, egy hosszabb doom-függő periódus után a patikus pályát hátrahagyva webdesignerként kötött ki. Gitározni és dalt írni elfelejtett, bár egyetemi éveim alatt volt egy rövid fellángolása, néhány akkord újra megfejtése során módom volt támogatni egykori mesterem zenei törekvéseit.

De akkor egyedül maradtam, éreztem, hogy tovább kell lépnem, de hogyan? Dob nélküli dobosként nem volt könnyű rockandroll zenekart alapítani, még a múlt században sem. A gitározással már általánosban megpróbálkoztam, és Csezó segítségével a szabvány blues/rockandroll körrel egész jól elboldogultam A-ban, de ez akkor kevésnek tűnt a zenekaralapításhoz. Ma már tudom, hogy elég, de akkor többre vágytam - saját dalokat akartam írni ahogy Csezó és Zelei, és akkor úgy éreztem, a blueskörben rejlő lehetőségek (A ban) már kimerültek.

A megoldást egy másik leendő fizikus, Rudi hozta, akiről korábban nem volt ismert, hogy zenélne, de a matek/fizika problémákon túl is érdeklődő és lelkes megfejtő volt. Egy nap azzal állított be az iskolába, hogy bazeg, megvan, a hétvégén rájöttem, megtanultam gitározni! Na mondom, ne szórakozzál Rudi, hiszen még én sem tudok gitározni, pedig évek óta küzdök vele. Rudi kicsomagolta a gitárt, kicsit akadozva eljátszotta a Felkelő Nap Házát, majd komoly képpel felnézett, és megkérdezte: erre gondoltál, Fábián? Nem volt rest rajzos ábrákkal elmagyarázni három akkordot, mondta, több is van, de ennyi most elég, és hozzá kölcsönadta a nővére gitárját meg rá a muszty dobait. Nesze itt van, ez meg ez, csak három akkord, aztán jöhet a felkelő nap háza. Az ajánlatot hitetlenkedve elfogadtam, de hétvégére megvolt a felkelő nap háza, a nyári szünet után pedig már két elektromos gitárral álltunk az elképedt évnyitó előtt. Már a létrehozás pillanatában biztosak voltunk, hogy az iskolai megafonból üvöltő recsegős zaj amit a bevállalt "műsor" helyett szolgáltattunk, önmagában elég az igazgatóihoz, ezért minden mindegy alapon időnként zavart vihogással igyekeztünk leplezni az akkordkeresgélés és a szövegtévesztés izgalmait. Így amikor az ünnepély végén a műsor szervezője, a kőkonzervatívként ismert Mész Éva orosztanárnő azonnal beszélni akart velünk, tudtuk, mi jön. A szertár zugában könnyes szemmel köszönte meg a bátorságunkat az elhangzott szövegek (Sziámi: Bétaville, Hobo: országút blues) miatt. A létető szocializmus utolsó évét írtuk, ekkor éreztem meg a dalszöveg hatalmát, még éppen időben, de a jövendő zenei trendeket figyelembe véve már abszolút feleslegesen.

(folyt köv)