1998. június 5., péntek

Garázsmenet VI. - Korabeli beszámoló egy zenés irodalmi estről

"I watched your vision forming carried away by a moonlight shadow" Mike Oldfield


A Bárka Színház az Üllői úttól nem messze, a volt Ludovika katonai akadémia vívótermében üzemelt. Itt gyakorolt a század elején minden fiatal katonatiszt, aki később valamelyik háborúban elpusztult.
Május elején néhány fiatal író, Benedek Szabolcs, Ménesi Attila, és Andrea, akinek a vezetéknevére nem emlékszem, felolvasóestet tartott. Szabolccsal ismertük egymást a középiskolából (addigi életemet első regénye egyik kitalált szereplőjéről mintáztam) az az ötlete támadt, hogy megtámogatja zenei törekvéseimet azzal, hogy mi helyettesítsük a kortárs író, Hazai Attila ilyenkor használatos zenekarát, a Pepsi Érzést. (Hazai 2012-ben fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt)
Elsőként Laci és én értünk a helyszínre. Laci éppen aznap állam (egyház) vizsgázott le teológiából sikerrel, ezért nem győzte fogadni a gratulációkat. Belépve a színházba egy büfészerűségben találtuk magunkat. Meglepődtünk, hogy itt fogunk játszani. Egy valódi színházra számítottunk kimondatlanul, súgólyukkal és függönnyel. Ehelyett egy félhomályos presszóban találtuk magunkat, ahol már ott üldögéltek az írók. Ismerkedtünk, heherésztünk, de nem sikerült feloldódni, a két csoport másképpen képzelte el a másikat. Szabolcs rózsaszínű zakóban volt, ami nem tett jó benyomást a rockerekre. Ménesi Attila első kérdése ez volt: Hoztatok füvet srácok? Szégyenünkre nem hoztunk füvet.
Hamarosan megérkezett Bogár és Roland is. Elkezdtük összerakni a cuccot, a Géza nevű technikus segítségével Közben megérkezett dobosunk, Viktor is, szokás szerint Pearl-dobokat reklámozó pólóban. Egy idősebb „Nagy generációs” fazon megkérte Viktort, hagy próbálja ki a dobokat, amit ő nagyon különös módon megengedett neki.
Ekkor már igen éhes voltam, és szóltam Bogáréknak, hogy menjünk már el kajálni, de nem jöttek, más dolguk volt. Aztán már jöttek volna, de közben elkezdtünk Rolanddal hangolni. Roland helyettesítette Lacit a számok felében, valamint beugrott még hozzánk gyerekkori zenészpajtásom Kaszi, aki Viktort cserélte le négy számban. A sztárparádét friss szerzeményünk, az ausztrál lány, Marie Hill koronázta meg. Marie a Moonlight Shadow és a Parting Song (egy ausztrál specialitás) mellett a Mono egnagyobb slágereinek angol fordítását készült enénekelni a bandával, amely így már a nemzetközi színtér felé is kacsintgathatott.
Szokás szerint az utolsó pillanatra hagytuk a dalsorrend összeállítását. Mivel nem volt semmi írószerszámunk, ki mástól kérhettünk volna, mint az íróktól, de papírjuk nekik sem volt. Megrökönyödve kérdeztem Andreát: mi történik, ha egyszer csak jön az ihlet, mondjuk a metrón, és pont nincs papírja? Andrea így felelt: „Jó kérdés, ma a metrón jutott eszembe egy vers, meg kellett jegyeznem” És elszavalta a verset. Megilletődve hallgattuk.
Elindultam az Üllői úton, és találtam egy étteremnek látszó helyet. Az ajtóban egy táblára krétával ki volt írva bableves 500 Ft. Lementem a pincébe. Odalent családias volt a hangulat , csak két asztalnál ültek tízen-tízen, cigányok. Mivel mindenki felkapta a fejét amikor beléptem, visszafordulni már nem lehetett. Gondoltam semmi baj, nem fognak megkéselni, odamentem a csaposhoz, aki szintén cigány volt.
–Mit lehet itt enni –kérdeztem kedvesen mosolyogva, közben Terence Hillre igyekeztem gondolni
–Már nincs konyha, semmit, felelte.
–Miért? Hiszen még csak nyolc óra van!?
–Testvérem,, itt már évek óta nincs konyha.
Mikor visszaértem a színházba, már ment a felolvasás, és elég sokan voltak, de nem láttam senki ismerőst. Ott volt Viktor leendő volt felesége, Juli, valamint az öccse Gergő, azon kívül senki. Bementem a terembe és hallgattam egy darabig az előadást. Éppen valami verekedésről volt szó, egész érdekes sztori volt. Később tudtam meg Kaszitól, hogy Szabolcs novellája volt, ami egy megtörtént eseményt dolgoz fel : D. Tóth Csaba műkedvelő festő verekedett össze valakivel. Patak vér folyt. Kifelé menet találkoztam Siklósi Krisztával és Tamással. Kriszta énekesnő, galériában dolgozik, és írtunk egyszer együtt egy számot. Ma este nagyon jól nézett ki, valószínűleg mert ő is azt hitte, hogy színházba mennek. (üzenet a jövőből: 2010: Kriszta Bogár három gyermekének anyja!:)).
Tamás fogtechnikus, Műegyetemre járt ő is, de aztán idejében otthagyta, amiért nagyra tartom. Emellett indusztriális zenét játszik, számítógépes kavarással csinált egy cd-t. Tamás szomorúan mondja, hogy elküldte a Wantednak a cd jét, de helyette a Műszaki Hiba demojával foglalkoztak inkább. Kriszta pár éve szerepelt egy holland válogatáslemezen, de az ő zenekarával sem történik semmi mostanság, a tagok nagy linkek lehetnek, akárcsak mi magunk. Ott volt Hódi Szabolcs is gyerekkori barátnőjével, Gabival, kicsit meghízott (Szabolcs, és nem Gabi!), de jól nézett ki, és megint megnevettetett mindenkit a kórházi történeteivel. Szabolcs betegsége ugyanaz, mint Antall Józsefé volt, mondjuk ki: egyfajta rákja van, de szerencsére ő nagyon bizakodó: mint mesélte, Antall halála óta sokat megtudott az orvostudomány erről a betegségről. Viccelődve meséli, hogy lényegében lemondtak róla, ami őt hallgatva tényleg képtelenségnek tűnik. (Halló itt 2010: Szabolcs él és virul, négy gyermekük van Gabival. Ne mondja senki sem, hogy csupa szar hírem van...)
Ekkor már Marie is előkerült, néhány ausztrállal, Carolynnal és egy amerikai lánnyal akit fura módon Tatjánának hívtak, valszeg nem a hidegháború idején kapta ezt a nevet.
-Nini, csak nem te is a Bogár koncertjére jöttél?–kérdezte Kis Zoli, egykori csoporttársam. No comment.
Mindenki kérdezgette, hogy mikor kezdünk már el játszani, mert elmegy az utolsó busz, de az irodalmárok képtelenek voltak abbahagyni a felolvasást. Végül tíz körül kezdtünk, elég sokan el is mentek addigra. Marie eleinte ideges volt, de a végére belejött a dologba. A Cramberries énekesnőjéhez hasonlóan remegett a hangja, de a közönségnek így is nagyon tetszett, sőt azt hitték, direkt csinálja.
Bogár szokás szerint formáján felül játszott, csak nagyon visszafogta magát. Nem énekelt (igaz erre mi kértük legutóbb) nem beszélt, és szinte végigülte a koncertet, ami engem nem zavart, de később többen is szóvá tették. Laci Rolanddal váltakozva elég jól szerepelt, bár én nem nagyon hallottam egyikőjüket sem.
Roland nagyot domborított a spanyol és a blues számokban. A dobosoknak nem tett jót a cserélgetés, mindketten elég halványak voltak, különösen Kaszi, akinek nem volt ideje belejönni a négy szám alatt. Viktor azzal együtt nem nagyon hibázott, és pontosabb volt mint szokott lenni.
Ami engem illet, bár többször is elfelejtettem a szöveget, nem énekeltem rosszul. A spanyol szám különösen jó volt. Bár elég gyengén gitároztam, de vegyétek figyelembe, hogy a showmani teendőket is én láttam el. Mindent egybevetve ez volt talán a Monó pályafutásának legjobban sikerült és leghosszabb koncertje, főleg Rolandnak, Marienek, és a kibővült repertoárnak köszönhetően. Tizennyolcan tartottak ki a végéig, köztük Szabolcs, Gabi, valamint alkalmi managgerünk, Benedek Szabolcs és első felesége, Timi. Amúgy mindenkinek nagyon tetszett Marie, az új szerzemény.

Néhány észrevétel a közönség soraiból:
„Azt mondtam a barátaimnak, gyertek el, a zenekar elég szar, de Bogár is játszik benne. Hát jól leszidtak utólag, hogy nem is volt olyan rossz, értitek?” –D. Tamásné Móni, háztartásbeli.
„Az angol szövegektől nem lett jobb, de rosszzabb sem, teljesen új dimenzióba került az egész!” –K. Tamás, zenész, fogtechnikus.
„A napóleon és a spanyol szám nekem mindig is tetszett, de volt egy szám amit nagyon elhúztatok asszem a kikelet, volt egy másik amiben túl sok rész volt (perselymalac, a szerk. ) azok nem tetszettek. Az ausztrál szám? Na, az nem tetszett.”–S. Krisztina, virágkötő.
„Nagyon jó volt az új csaj, érdekes volt ahogy a hangját rezegtette, titeket nem idegesített hogy a sok bunkó meg beszélgetett hátul? Nem is gondoltam hogy a Moonlight Shadowt is el tudjátok játszani!”–H. Szabolcs, statikus
„Jó ez a Monó, csak éppen semmi különös. Valami hiányzik belőle!” –B. Szabolcs, közgazdász, író
„Még a Santanat nyomjátok el srácok”–ismeretlen negyvenes dobos,tacskótulajdonos
A koncert után még jó darabig ott maradtunk iszogattunk amíg a Viktor cimborája ki nem dobolta magát teljesen. A csapos, a Géza, és a dobos fazon is elégedett volt a koncerttel. Bogárral és Lacival hazavittük a cuccot, majd újra összegyűltünk a Süss Fel nap nevű helyen. Ez egy elég ócska hely, sok füsttel és szar zenével ,drága sörrel, de Viktor és Roland szeretik valamiért. Valószínűleg itt teremnek a mindenre kapható csajok.
A rövid idő alatt amíg ott voltunk, megbeszéltük a Monó együttes jövőjét. Laci világnézeti okokból (rockzene és sátánizmus összefüggései) továbbra is csak a múltban kíván részt vállalni. Bogár véleménye szerint egyáltalán nem biztos hogy szükség van-e fejlődésre, mivel az eddigi eredményeknek objektív megítélésével még adós a kritika. Ebben talán igaza volt, de nem tudott tovább koncentrálni a témára, mert feltűnt a színen egy szőke lány (mint később megtudtam Bogár kvázi barátnője, Edina) egy másik fickó társaságában.
Viktor szerint a legnagyobb probléma a felállással van, ezért azonnal felajánlotta a lemondását, és hogy előtte még kirúg mindenkit, de végül is csak egy kisgazda képviselőjelöltet fosztott meg a szélesebb publicitástól, már az utcán.
Visszatekintve, talán Szabolcsnak volt leginkább igaza: valami hiányzott, és valószínűleg még most is hiányzik belőle.