2008. december 12., péntek

"Én már nem muzsikálok, csak egy jelet adok a gépnek" -Quimby

a másik gitáros (első rész: dinamikai effektek)

Aki Jimi Henderixnek Roger Mayer, Lou Reednek Pete Cornish, az nekem Katica és a férje, Zsolt, azaz tőlük származnak azok a kütyük, amiket a koncerteken a gitárom és az erősítő közé kötve taposok. Valójában az említett sikeres kollegáktól eltérően ezeket előzetesen én válsaztom ki ebayen, mielőtt Zsolt bőröndjében az újvilágból a régibe érkeznének, de a párhuzam ezen kívül egyáltalán nem túlzó. Zsolt már több kiló, számára és a vámosok számára ismeretlen funkciójú vasat hazacipelt, amire Roger Mayer sohasem lett volna hajlandó, akkor sem, ha tudja milyen sokra viszi Jimi.

Jiminek is megvoltak a segítői nyilván, de nem hiszem, hogy valaha is olyan kemény helyzetbe kerültek volna, mint amikor a "compressor-sustainer" feliratú roszdás, nehéz vaskockát az éber biztonságiak detonátornak vélték. A rettenetet keltő doboz előkerült végül, és alapjában véve valóban detonátronak, azaz szólókiemelésre használom. Különlegessége, hogy valószínűleg a Fender egyetlen olyan fennmaradt kompresszora, amely nem tűnt el a világ valamelyik repülőterén. Emellett ritkán egy szintén vintage

Yamaha CO-1 kompresszort is használok, ennek szép hangja van de sajnos kompresszortól szokatlan módon zabálja az elemet. Másik hibája, hogy susteinerként a fendertől eltérően igazán nem használható, inkább a countryhoz vagy a rockabillyhez nélkülözhetetlen határozott, pengő kezdőhangok hangsúlyozása az erőssége, ezek a hangok viszont sajnos a Védett Férfiak zenéjében egyelőre határozottan nélkülözhetőek, így e rtika, műszakilag és használhatóság szempontjából is igényes darab, elsősorban a könyvespolc dísze marad.


Nagyteljesítményű csövek híján gondoskodnom kell arról is, hogy dinamikusabb játék esetében a túlvezérlésből adódó kellemes, bizsergetően meleg hangokat produkálja az erősítőm.
Erre a célra eddig nem találtam jobbat, mint a Marshall Blues Breaker pedálját (nem taiwani, az eredeti angol). A Stoned gitárosának bigyói között láttam ilyet, kipóbáltam, megtetszett, és én is kerestem magamnak egyet. Nem bántam meg, a bluesokon kívül minden olyan dalban ezt használom, ahol a tisztánál kicsit karcosabb, erőteljesebb hangot szeretnék további effektekkel dúsítani, pl phaserrel a hétben vagy a tremoloval a diplomata bluesban.

Egyetlen hibája, hogy annyira sima, kellemes hangja van, hogy néha már ki sem akarom kapcsolni, vagy szeretnék valami ércesebbet hallani. Na ilyenkor ugrásra kész az

Ibanez Tubescreamer 9, ami viszont már ismét Katica érdeme. Nehezen barátkoztam meg ezzel a pedállal, ami szobagitáros sznobok és fotelrockerek vitrinjének díszhelyén szerepel, különösen, ha feketecimkés, és nem siralmas ezüstcimkés reissue, mint az enyém. Valójában a TS-9 is ócskavas az egyetlen eredeti TS-808-hoz képest, de vannak olyan igénytelen gitárosok, mint a néhai Steve Ray Vaughan aki a TS-10-et sem rejti véka alá. Steve okai számomra ismeretlenek, de a Diniét kipróbáltam, és úgy találtam, hogy tök ugyanúgy szól, mint az én TS-9-em (sőt, khm, talán valamivel jobban, de persze ez hülyeség, nem lehet) ezért a magyar Keeleyhez, a moddoló mágus Eldzsihez fordultam segítségért. Eldzsi keményen dolgozott a projekten, egyebek mellett a vezérlő chipet kicserélte egy másikra, így a specifikáció már hajszálra ugyanaz, mint a legendás TS-808-én, nem mellesleg, fotlrockerek számára világos, hogy ez más lett, mint volt, mert a korábbi piros helyett a led kéken pislákol a sötétben, ahogy a képen is látható. Emellett a Eldszi kezelése óta tisztább, melegebb hangot produkál, finomabb állítási lehetőséggel a kisebb torzítású tartományban. A legnagyobb előnye ennek a pedálnak, hogy határozott, erőteljes effektet biztosít, miközben az eredeti gitárhang dinamikáját és színezetét megtartja. Szemben a bluesbreakerrel, ami egy finom, csöves jelleget ad az alaphanghoz, a tubescremer azt változatlanul hagyja, és miközben egy durva, de transzparnes textúrát pakol rá, megtartja annak dinamikáját.

Valójában most kezdek rákapni eennek a dinamikának az ízére: olyan, mintha egy túlvezérelt akusztikus gitáron játszanék. Az újabb dalokban, mint az apának jó, almodovar, vagy az esemény után, kizárólag a tubescreamert használom.

Nincsenek megjegyzések: