2012. február 24., péntek

"Két falu között, ritkák a tanyák. Udvaron balond ül, bolhászó kutyák" Berki Tamás

Érd, Blues Tanya 2012. Február 24.
FA, KG, Hollósy Bálint és Doby Viktor

Előző koncertünk előzenekarával játszottunk visszavágót a hazai pályán játszó Csináld másSIKAt! előzenekaraként Érden. Hátsó fedezetünk, Szabolcs téli sportokkal összefüggő távolléte miatt ideiglenesen a banda korábbi motorja, Viktor foglalta el a székét, ezzel alkalmat adva egy re-unionra korábbi zenekarom, a Mokka ritmusszekciójának is, ahol szintén Bálint szolgáltatta a mélyeket. Miután kipakoltuk a motyót Géza vadonatúj zenekari Daciájából a városszéli Blues tanyán, a belváros felé vettük az irányt vacsora és ceruzaelemek után kutatva.

Érd ma már hatvanezres város, még sincs benne semmi érdekes, tudtuk meg alkalmi idegenvezetőnktől, Robinson Crusoe-tól, azaz Bencétől, a Csinálj másikat friontemberétől. Bence olyan elkötelezett lokálpatriótának bizonyult, hogy szinte megsajnáltam a hatvaenezer lakost, de Géza erősködött, hogy bármikor mutat rosszabb helyet Indiában.

A belváros teli volt emberekkel tömött gyorséttermekkel, kávézókkal és szórakozóhelyekkel, ettől kicsit elbizonytalanodtunk, nem kellene e áthelyeznünk a bulit a McDonaldsba a töküres tanyáról. Miután felvettük barátnőjét a pezsgő atmoszférájú érdi pályaudvaron, Bence is kénytelen volt elismerni, hogy a szülővárosában mégis nagyobb élet van, mint az annál sokkal nagyobb Katowiczében, ahol reménytelen lenne este tíz után a ceruzaelem vásárlás.

Elemet és hamburgert kaptunk ugyan, de a Blues Tanyát nem tudtuk megtölteni. A néhány odatévedt fiatal - alighanem korán kelő Csinálj Másikat rajongó - elismerően bólogatott, de a koncert végén mégis csak egyetlen CD-t sikerült eladnunk: azt is a csaposnak két korsó sörért , aki biztosított bennünket, hogy a szomorú látszat ellenére Érden szeretik a blues zenét.

Ezen kívül mégegy CD fogyott el, amit a Robinson Crusoehez tartozó füredi lánynak, Fanni Annának (a legalsó képen ébren!) ajándékoztunk. Nem baj, majd csinálunk másikat.
  1. Rémálom a kádban
  2. Osztálytársam
  3. Édes az eper
  4. A Sátán Füreden
  5. Zsebtévé
  6. Geometria
  7. Szemét
  8. Nagy csapat
  9. Esemény után
  10. Little Wing
    ---------------
  11. Thrill is gone






"Azt mondtam neked, és most már elhiszed: nem tart örökké semmi sem" Fonográf

Megvolt a 78. is, szokásos búcsúkoncert a Hunniában. Lemezbemutató a tervezettnél alig egy évvel később, de lemez nélkül.  A búcsút n...