2009. október 21., szerda

Őszi Kilele: "Gyere ki a hóra!" (Ribogzi)

Kecskemét, Kilele music Club, 2009 október 16

FA, SB, DV, KG vendég: Ribogzi zenekar

Bencével és a kemény harcban megszerzett hátsó ülésen régi új dobosunkkal, Viktorral vágtunk neki a pusztának az Ezüst Nyíl fedélzetén. Géza egy kicsit idegesen sürgetett bennünket a pincéből, pedig nála volt a cuccunk nagyobbik része, amit komótosan felpakolt, de a dobokról azt hitte, hogy nálunk van. Nagyobbik baj volt, hogy a szervező Ribogzi zenekar is ezt hitte, ezért Kecskeméti bemutatkozásunk úgy kezdődött, hogy ismeretleneket szólítottunk le, heló, figyelj,
nincs véletlenül egy szál cigid, vagy egydobfelszerelésed kölcsönbe? Nem fogod elhinni, hogy két dobszerkót is szereztünk!
Sajnos az előzenekar Erózió erősen erodálta a közönséget, így lényegében a csoposlánynak meg a Ribogzi zenekarnak játszottunk, de így is feledhetetlen este volt.
Még a Ribogzi is bemutatkozott három felszólító módban előadott dallal, pedig ők egyenesen a dobosukat hagyták otthon. De az 1000 forintos gázsin kívül végülis mi másért jöttünk el Kecskemétre két autóval , ha nem azért, hogy segítsünk? Mert dobosunk történetesen volt.
Visszafelé az M5 ön az örökérvényű Kopaszkutyát néztük a merdzsóban nagy empátiával, amikor egy békésen szunyókáló kamionos majdnem kinyírt bennünket, de korábban kell annak felkelni, aki ezt a zenekart fel akarja oszlatni!!!



turnémanagger
háromnegyed band

álombrigád

zenekarvezető

művészeti vezető

bjutiful ódiensz

2009. október 10., szombat

"Ha mégegyszer megszületnék, akkor is csak dobos lennék!" Illés

dobosmeghallgatások eddigi eredményei:

András (17): Nagyon nagyokat hullámzik, a rollok összekeverednek. Javasoltam, hogy hagyja békén a tamokat, koncentráljunk a lábdobra meg a pergőre, de ez nem sokat segített.
Amúgy szimpatikus, komoly fiú. Ha továbbra is komolyan veszi, tíz év és fog tudni dobolni. Inkább rocker, blues egyáltalán nem ment. Bonyolultabba bele sem kezdtünk.
Gyuri (40?): Az első dalnál (ahmatova) nyilvánvaló volt, hogy tud dobolni a srác. Stabil alapok, jó lendületes húzás, bár amikor unni kezdte a próbát (kb a harmadik dal után) akkor kicsit barokkos díszítgetésbe kezdett. Mindemellett nekünk bőven megfelelt volna, de Gyuri azt mondta, másmilyen zenét képzelt el a szövegekhez, amik tetszettek neki amúgy. Két három dallal "lehetne mit kezdeni" de nem árulta el melyikekkel, a funkykra gyanakszom. Jól is gitározik amúgy, de nem áll kötélnek.
Tamás (50): Rutinróka, 80-as években aktív, de volt rockszínház is (abár Gézával a primadonnáink öröksége nyomán kicsit ráng az arcizmunk a musical szóra). Nincs saját cucc, de bármikor vesz egyet, ha tudja mi az elvárás. Soroksáron egy progresszívabb banda tetszett neki, de az 17 év kihagyás után nehéznek tűnt, velünk elboldogulna. Majd meglátjuk!
Zoli (37): Dobtanár, gyerekműsoros, "korban hozzánk illő" (ha ez számít), és ami a legfontosabb, az első aki azért jelentkezett, mert tetszett neki a zene. (Többiek: Ja? Még nem hallgattam meg. Gondoltam előbb telefonálok...)
Kaszi (37) Félkövér Első dobosom, Kaszi felbukkant a sötét múltból. Igaz, valami basszusgitárt próbál visszaszerezni tőlem (rég eltűnt) de saját szavai szerint "megjött az esze", jobban dobol, mint valaha, sőt, már egy tanítványa is van! napjainkban Szolnokon de ha szállását és/vagy utazását megoldjuk, szóbajöhet!




"Azt mondtam neked, és most már elhiszed: nem tart örökké semmi sem" Fonográf

Megvolt a 78. is, szokásos búcsúkoncert a Hunniában. Lemezbemutató a tervezettnél alig egy évvel később, de lemez nélkül.  A búcsút n...