2006. december 27., szerda

Tilos az áthallás!

 Zappa Café, Budapest 2006 december 27. 


páratlan asszociációs lehetőségek

Az új (már a harmadik) ritmusszekció bemutatkozására keresve sem lehetett volna alkalmasabb helyet találni, mint a Mikszáth téren működő legendás klubbot, amely most Frank Zappa nevét viseli. Az underground királya a 80-as években látogatott el az alternatív zene budapesti bölcsőjébe, amit akkor Tilos az Á-nak hívtak. Vendégünk, Karinthy Vera két dalt énekelt velünk, egyik sem a Micimackó volt, mégis ez lett az idén a legsikeresebb koncertünk. Köszönjük Verának, a közönségnek, fiainknak, apáinknak és dédapáinknak, mindenkinek, aki személyesen vagy spirituálisan jelen volt.

a közönség soraiban jól elrejtve az utánpótlás
1,2,3...showtime
a Nagy Csapat még Verátlan
Vera varázsol
the Master of the Telecaster
The Géza of the Stratocaster

 
A szines nyakkendősök pártja
Viktor lencsevégen

Tenger tigrise, támad a banda
A pápai család
HSC Kres, director of photography
DJ Holec as sound engineer

2006. szeptember 11., hétfő

Zagyva Delta Blues

Jazzper2, Szolnok 2006 szeptember 11.
FA: ének, gitár FB: ének SB: basszgitár KG: gitár DV: dobok

Barta Jucó, a Jász-nagykun Janis Joplin közbenjárásának köszönhetjük a bulit a frontember szülővárosában, ahol nagyszámú osztálytársak és régi csibészek részvételére számítottunk, de közülük csak Kún Kati jött el, köszönjük Kati! Egyedül a Fábián szülőkben bíztunk, de ők is elmenekültek Bükfürdőre wellneszezni, nem úgy, mint Benedek Pápa hűséges családja, akik a Zagyva Deltához (szigorúan véve tölcsérhez) is követték Őszentségét. Ez volt a banda első bulija az új felállásban, ennek és a jazzes atmoszféra hatására bemutattuk új, nyakkendős imageünket. Ennek ellenére az errefelé kevésbé ismert Védettt Férfiak koncert népszerűségén sokat rontott, hogy a bejáratnál 500 forintot kellett leszurkolni, míg a szomszédos pincehelyiségben ingyen buli zajlott. Akik ott voltak, azoknak mégis tetszett a show, beleértve az eleinte kicsit morcos pincért és Piki bácsit, aki a hangosításról gondoskodott és a szünetben felajánlotta, hogy Viktort megtanítja dobolni.

Aztán úgy érezte, ez reménytelen, és inkább ő ült be a helyére, majd trióban hajnalig muzsikáltunk vele és Balázzsal - lényegében a hálás személyzetnek. Annyira azonban nem voltak hálásak, hogy a tulajjal, Nagyferóval előre kialkudott ingyen fogyasztásunkról tudni akartak volna, így ezt a bulit sem sikerült nullszaldóval zárnunk.

Mégis a legnagyobb pozitívuma a kirándulásnak, hogy a kollégiumban összeismerkedtünk egy lánnyal, aki hallott már a Védett Férfiakról, ráadásul azt állította, hogy a farmerja alatt nagyestélyit visel, és ezt hajlandó volt be is bizonyítani. Köztudomású, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában, de a frontember várakozásait olyan mértékben alulmúlta a siker, hogy felmerült benne, nem kellene e szülővárosát beszántani és sóval bevetni? Neeem, de emléktáblánk felavatására még várnunk kell.

Dokumentum:

-----Original Message------
From: Fodor, Balázs
Sent: Monday, November 13, 2006 11:18 AM
To: Sándor Benedek; Fabian, Andras; Kulcsar Geza; Doby Viktor
Subject: beszám
az est további réce: éjféltöl 2-ig egy fasza kis nemkoncert,
András: finom elektronyos szólók és dörmögős-dudolós dalok, én: "filmslágerek magyarul" c. egyveleg (de ez nem igaz) néhány szám erejéig csatlakozott Piki (a hangositó és dobos kolléga), dobon, és egész jól szóltunk együtt... majd felvettük a gázsit (és ott is hagytuk nagy részét a vacsoráért cserébe) az éjszakát András barátságos szülőházában töltöttük, reggel kellemes zongoraszóra ébredtünk, majd hazaautóztunk. a koncert egyik nagy problémáját a mellékelt dokumentum rejti: nekem azé teccett. :)

üdv
B


2006. augusztus 1., kedd

ligeti veszedelem

Városligeti Sörsátor, 2006 augusztus 1. 

Szamócasapka
Csak hogy tudjátok, nekünk se könnyű: Már azt hittük, kezdünk beérkezni, mert erre a bulira személyesen Ádám hívott bennünket, mentsük ki őket, amíg megérkeznek a sátorba, mert késésben lesznek egyik kedvenc fesztiváljukról jövet. Ehhez képest a helyszínre érkező előőrsünk, Gábor és Zoli egy szintetizátorművészt talált a színpadon és egy csodálkozó tulajt, aki mit sem sejtett érkezésünkről, ezért nem volt hajlandó eltávolítani a betolakodót. Erre ritmusszekciónk sem vállalkozott, András viszont Géza lerobbant Land Roverének megmentésére indult. A helyzetet súlyosbította, hogy Zoli erősítője sértődötten bezárkózott innen kétszáz méterre található próbahelyünkre. Mire minden felmerülő problémát megoldottunk, a Mini zenekar is megérkezett, és nettó fél óra játékidőt engedélyezett az előkészületekben már kimerült csapatnak. A buli egyébként nem volt sikertelen, összeismerkedtünk Nelli életművésznővel, aki már Hobó koncerten is énekelt, de részint a viharos események következtében - a zenekar kicsit átalakult. Ez lett második, és egyben első koncertező felállásunk hattyúdala.


András megirigyelte Bruce Springsteen sikereit

Antoine, és Desiré kissé előredőlve
 
közönségtalálkozó a Rodríguez-Hernandez családdal 

Latin sorozat: Fernando, Ernesto, Ed és Tete

2006. május 15., hétfő

Új arcok a Gödörben

Gödör Klub, 2006 május 15.


Az alkalom már azért is különleges volt, mert a Bpkoncert.hu portál szerkesztőjétől értesültünk róla, hogy ezúttal mi leszünk az új arcok a Gödörben, ahová korábban csak jeggyel engedtek be bennünket, elsősorban Balázst. Ennél nagyobb művésznek csak a balatonfüredi Blaha Lujza étteremben éreztük magunkat, akkor is azért, mert papírt kaptunk róla. Most azonban egyenesen az intézmény mélygarázsából pakoltuk fel hangszereinket a színpadra, majd kihasználva a kínálkozó lehetőséget, rövid időt eltöltöttünk egy igazi öltözőben. Csocsóztunk, lányokkal beszélgettünk, drága sört ittunk, meg mindent amit csak a Gödörben lehet csinálni, és a Sammy Sosa zenekart is minden bizonnyal meghallgattuk volna, ha eljönnek. Távollétükben az egri Cabaret zenekar elhúzódó műsorát követően fél 12 kor bizakodva léptünk színpadra, bár lélekben fel voltunk készülve, hogy hétfő esti új arcként viszonylag szűk rétegeket vonzunk majd a Gödörbe. Nem kellett csalódnunk, bár a tömeg eleinte mintegy 12-30 főben manifesztálódott, de a papírformának és a békávé menetrendjének megfelelően fél 1 kor az utolsó 5 hűséges néző is búcsút intett, ezért némileg nyomott hangulatban telt a koncert fináléja. Ha még egy kicsit tovább játszunk, talán valamelyest oldódott volna magányunk, hiszen a Gödör hajnali közönsége már a bárpult felé szállingózott, köztük a magyar underground olyan jelentős alakjaival, mint Bárdos Deák Ági, aki nem volt barátkozó hangulatban. Ellenben egy kicsit kapatos, de Vígh Mihály elégedetten kurjantotta a frontember után, hogy jók voltatok vazze. Valójában nem láthatott minket, de nem számít, mert egy közönség nélküli koncert után semmi sem eshetett volnal jobban. Köszönjük.

ember tervez...

ülni, állni, ölni, halni

Géza infós fellépőruhája

Zoli színpadi jelenléte kifogástalan

lemezborítónak indult, aztán mégsem:
a második felállás jutalomjátéka


2006. április 20., csütörtök

Senki nincs a bárban

Szilvuplé, 2006 április 20. 

a részvétel alulmúlta a várakozásokat
A két választási forduló között a zenekar rafinált PR szakemberek tanácsára a forró hangulatú koncertek monotóniáját egy kifejezetten borongós bulival törte meg. A zenekar kedvét tovább szegte énekesnőjük, Alexa az utolsó pillanatban bekövetkezett visszalépése. A közönség vette az adást, és a fagyos hangulatban játszó banda által keltett hangokat hamarosan elnyomta a fogak ütemes kocogása. Néhányan mégis mindennel dacolva jól szórakoztak. Az eseményt kitüntető médiafigyelem kisérte: Győri Attila megrázó dokumentumfilmet forgatott a helyszínen, a kegyelmet nem ismerő fotókat Vass Laci készítette. Vári Zsolt festőmüvész egy Munkácsyt és Goyát megszégyenítő sötét korszakhoz gyüjtött anyagot. Helmut, András autója számára is felejthetetlen lett az este: egy csinos, piros, igen drága nehézfémtárgy került a kerekére a Jókai téren. 


bánatos beállás Alexa nélkül
vidám kis este lesz

a zenekar BKV fedélzeti tesstartásban
egész jó kép lenne, de Balázs persze bemozdul

később Balázs hatására az egész zenekar bemozdult
Balázsra maradandó hatást gyakorolt a Mini

Bruce Willis hatása is érződik ezen a képen
a frontembert a Ray Ban öltözteti, a többiek konfekcióban

Balázs úgy csinál a kezével mint egy DJ
diplomata blues : de senki nincs a bárban

16 húrt pengetsz, és csak ennyi a bér...
Egy kőkemény meglepetés : kész átverés

Irodalomóra: Balázs felolvas, a banda szertefoszlik
Minőségbiztosítási mérnökök mérlegelnek

Balázs valakinek a nőjével szemez, pedig széles az a váll...

Ingmar Bergmann megbeszélést tart stábjával
Reményeink szerint filmen minden szebb lesz...
Hát ilyen lett:

2006. március 15., szerda

"Mondd, mi lesz velem, ha kiesik a gitár a kezemből?" LGT

City Sound Stúdió
2006. február 27.-március 15.

Fábián András - ének, elekromos gitár Kulcsár Géza - akusztikus és elektromos gitárok Nagy Zoltán - basszusgitár Vadász Gábor - dobok vendégek. Rutkai Bori - vers, ének Vadász Alexa -ének, vokál és Fodor Balázs - vokál


Eljött a perc amire évek óta várunk: végre lehetőséget kaptunk, hogy jóvátegyük stúdióban elkövetett büneinket. A fegyverzet a régi: semmi extra, tartósítószer vagy mesterséges színezék: pusztán dob, basszus, gitárok és néhány száraz torok megerősítve Balázzsal és Alexával valamint egy Speckó sztárvendéggel, Borival. Az idő röpült, a bálnák nőttön nőttek a monitorokon, az igényeink az eget ostromolták, a stúdió pedig egyre elkeseredettebben futott jól megérdemelt pénze után. Március idusán mégis úgy éreztük, maradandót alkottunk.



Gábor lefekteti az alapokat


Zoli vállvetve brummog


Géza finom tónusokkal fest alá


Balázs, ha kell, lemezproducel


...és hangszerel


A nemzet figyelő tekintete a hangmérnök hátában


Bori, a versmondólány


Gyűlnek a trackek Gábor homlokán


András egyedül a bárban


Akusztika Vadászat


Készen lesz mostmár

Az eredmény: