Meteor Folk
Az előző fejezetben ecsetelt hosszas zenekari társkeresés után jutottam el a Meteor Folkig, ami egy újpesti fiatalok által alapított Country rock zenekar volt. Egy testvérpár, Orsi és Attila alkották a banda kemény magját. Az újpesti bőrgyár egy raktárhelyiségében tartott próbákra elkísérte őket édesapjuk is, aki mint kiderült, egyben a zenekar furcsa nevének kiötlője volt: korábban ezen a néven már ő is alapított zenekart, de az nem derült ki egyértelműen, hogy ez jogelődünknek volt e tekinthető.
A próbatermet, Zoli, a dobos bérelte, aki egy kínai cég alkalmazottja volt, a próbák kínai feliratos zsákok között zajlottak. Barátja, és tanára, Ricsi gitározott a Hladony testvérek mellett, Attila basszusozott, nővére, Orsi, pedig énekelt és Ricsihez hasonlóan akusztikus gitáron játszott. Volt még egy hegedűs lány a zenekarban, Melinda, aki vokálozott is néhány dalban, új belépőként én elektromos gitáron csatlakoztam. A repertoár modern country és country rock dalokból állt, ami mint kiderült, az alapító testvérpáron kívül mindannyiunknak újdonságnak számított, de ez úgy tűnt, nem okozott számukra problémát.
Szívesen játszottam a Creedence és Shania Twain nótákat, a kezemre álltak, Orsinak magas, de jó erős hangja volt, a ritmusszekció pedig pörgős alapot nyomott, amit Ricsi és Melinda szépen díszítgetett.
Jó hangulatban teltek a próbák, Attila azzal bíztatott bennünket, hogy a No Comment és a Bojtorján tagjai, akiket korábbi zenei pályafutása során megismert, előzenekarként fesztivál fellépések lehetőségével kecsegtették. Sajnos erre nem került sor, mert Orsi elnyert egy franciaországi ösztöndíjat, ami úgy tűnt, a testvérét is váratlanul érte. Orsi hamarosan kivonta magát a próbákból, Attila pedig kétségbeesetten próbálta egyben tartani a zenekart. Az volt az elképzelése, hogy tovább próbálunk instrumentálisan, és egy demófelvételt rögzítünk, amire Orsi Franciországban veszi fel az ének szólamokat. A fesztivál fellépések, amikre valamennyien vártunk így természetesen tolódtak volna Orsi visszatéréséig, ami körülbelül egy félévvel később lett volna esedékes.
Mi újdonsült country- zenészek csalódottak voltunk, közben összebarátkoztunk, és szerettük volna tovább fejleszteni a zenekart Orsi távollétében is. Azt hiszem, én találtam ki, hogy Melinda énekeljen, akinek a hangja kevésbé volt képzett, de legalább olyan csinos volt, mint Orsi, ezért úgy éreztem, egy kis segítséggel jó frontemberünk lehetne. Megmutattam nekik néhány saját dalomat, amelyekről úgy éreztem, beleillene a repertoárba, illetve néhány country stílusú Rolling Stones dalt, amit szívesen eléneletem volna, és úgy éreztem, simán elférnének a Creedencek mellett. Attila nem volt lelkes, de a többieknek tetszett, ezért kényszeredetten beleegyezett a reperoár bővítésbe, és Melinda előléptetésébe.
Úgy éreztem, nem is annyira a dalok ellen volt kifogása, hanem Orsi pozíciójának meggyengülésétől tartott. Számára orsi volt a banda lelke, és visszalépésnek érezte, hogy két gyengébb képességű énekessel próbálkozunk. Ebben alighanem igaza is volt, mi viszont élveztük az új dalokat és az új felállást, és úgy éreztük, lendületben vagyunk, csak Attila fog vissza bennünket, aki egyre bánatosabb arccal pengette a mélyeket. Jóval fiatalabb volt nálunk, ezért a zenélésen kívül nem sok közös témánk akadt. Zoli, Ricsi és én egykorúak voltunk, hasonlóan gondolkodtunk, hasonló ízlésünk volt, Melinda pedig fiatal kora ellenére kalandos éveken volt túl, megtanult alkalmazkodni, és a koránál érettebb volt, inkább hozzánk húzott, emelett alighanem érezte, hogy Orsi mellett nem lenne lehetősége többet megmutatni magából, mi pedig éppen erre bíztattuk. Egy ponton még azzal is megrpóbálkoztunk, hogy megváltoztassuk a zenekar nevét "Lazybones"-ra. Ki tudja, honnan származott az ötlet, de Attila kategorikusan ellenállt, úgy érezte, ezzel végképp elveszne a zenekar identitása, ez már egy másik zenekar lenne.
A For Sale sörözőben találkoztunk, és igyekeztünk meggyőzni arról, hogy erről szó sincsen, de ezt már magunk sem hittük. Attila kérte, hogy ne rontsuk el, amit felépítettek Orsival és az apjával, inkább tartsunk ki, folytassunk, amit elkezdtünk, mert ebben a társaságban benne van egy igazán jó country zenekar lehetősége, a No Comment és a Bojtorján már alig várja, hogy előttük játsszunk. Szomorúan de megkönnyebülve vettük tudomásul, hogy Attila hajthatatlan. Ezt ugyan nem mondtuk ki, de mindannyian tudtuk, hogy kirúgtuk aznap este, őt magát is beleérve.
Hazafelé a buszon már a Kornél bandájában megismert zenészek, Kristóf és Bálint számát keresgéltem. Mindketten nyitottak voltak rá, hogy újra együtt zenéljünk, és hamarosan már Bálint Trabantjában zötyögtünk az időközben párocskává fejlődött Ricsivel és Melindával, Kristófék Mese utcai lakása felakása felé, az első közös próbára. Megszületett a Lazybones, később Mokka együttes. Nincs mit szépíteni a dolgon, egy az egyben lenyúltam Attila zenekarát.
Mokka
A zenekar később a Mokka nevet vette fel, Melinda és Ricsi vezetéknevéből kombinálva, Kristóf hatására. Kristóf még nem volt ilyen foglalkoztatott zenész, rajtunk kívül egy "Hepp" nevű bulizenekarban játszott, és akkoriban szerveződött Ruttkai Bori zenekara, a Speckó Jednó, amiben Kristóf fontos szerepet játszott, de ez még inkább projekt szinten volt, így bőven volt ideje ránk. Akkoriban írtam a Sátán Füreden szövegét, egy egyszerű Bródy által inspirált gitár akkordmenettel megtámogatva. Akkoriban elsősorban emailen kommunikáltunk, az ötleteimet szétküldtem a bandának, és meglepetésemre Kristóf egy kész, számítógéppel feljátszott dalt küldött vissza., meghangszerelve, domináns basszus menettel, a bródys verzéim után átkötő résszel, és egy tapadós refrénnel. Még egy extra verszaknyi szöveget is írt hozzá, én viszont enélkül is kereknek éreztem a történetet.
A hangnemet áttranszponáltuk Am-ból C-be, hogy melinda is kényelmesen el tudja énekelni, így ez lett az első dala a Mokkának, egyben mindmáig egyetlen közös szerzeményünk Kristóffal. (ld még "Völgyhimnusz"). Ugyanebben az időben született a "Hajlékony" című dal szövege, amit kifejezetten Melindának, róla és neki írtam, majd szétküldtem a zenekarnak mailben, Ricsit és Bálintot is biztatva a feldolgozásra. Bálintot megihlette a szöveg, és a következő próbára. egy egészen furcsa akkordokat és 5/4-es ritmust villantó kész kompozícióval érkezett. A ritmust Ricsivel nem tudtuk megfejteni, ezért visszatértünk a jó öreg négynegyedbe, viszont még ott helyben rittyentettem hozzá egy refrént, és meg is volt a második saját dalunk. Egy törökös hegedűszólót képzeltem el benne, ami úgy éreztem, jól illene Melinda egzotikus karakteréhez, de az éneklés mellett egyre kevésbé tudott a hegedűre koncentrálni, ezért végül én játszottam el gitáron, míg Ricsi sikálta Bálint felütéses, szűkített akkordjait. Elhatároztuk, hogy rögzítjük az új dalokat és az akkori repertoárunkat, ami részben a Meteor Folktól örökölt dalokat, részben az általam hozott saját dalokat és feldolgozásokat tartalmazta, és ez meg is történt a mátyásföldi SP stúdióban, teljesen élőben. A felvétel nem felet meg az elvárásainknak, nem tudtunk élőben hiba nélkül játszani, de azt elhatároztuk, hogy a két új dalt felvesszük jobb minőségben is. Harmadikként a Macskakő-t javasoltam, egy kis bossa novát, amit még a Monó zenekar énekesnője, Tünde szövegére írtam.
Kristófnak tetszett Melinda bátortalan éneklése, Méhes Mariettára emlékeztette. A dobosunkkal, Zolival viszont nem volt megelégedve. Ez akkor csúcsosodott ki, amikor a felvételt megelőző este lejött a bőrgyárba, ahol a Meteor Folkból kilépésünk óta is próbáltunk, és olyan ritmikai ötletekkel állt elő, amiket Zoli képtelen volt megvalósítani, viszont Kristóf próbálkozásai sikeresen elbizonytalanították abban is, amit addig tudott.
Rendes srác a Zoli, nem kellett volna úgy rászállnod. Mondtam Kristófnak hazafelé az autóban.
Tényleg rendes srác, de nem tud dobolni, válaszolt lakonikusan Kristóf. Úgy éreztem, ezt a lehető legrosszabbkor mondja, de a sejtései sajnos beigazolódtak. Másnap a stúdióban Zoli nem tudta takkra feldobolni, a Sátánt, merthogy korábban soha nem csinált ilyet, nem gyakorolta. Néhány próbálkozás után feladta, és a Sátánt kissé sietve, de lendületesen feldobolta, a másik két dalban már nem is mértük a tempót, nem próbálkoztunk takjellel, ezeket enélkül is tisztességesen eljátszottuk. Mostmár úgy gondolom, hoyg túl szigorúak voltunk vele, kezdő, de igyekvő és egyáltalán nem tehetségtelen dobos volt, de Kristóf váratlan kritikája és a számára ismeretlen stúdió helyzet teljesen leblokkolta. Mindenesetre bár a felvételt sikeresnek könyveltük el, de úgy éreztem, Kristófot nem tudjuk megtartani, ha nem találunk Zolinál magabiztosabb dobost.
Kornélok
Aki a Beatlesnek Brian Epstein, a Stonesnak Andrew Oldham, az volt Mokkának a Kornél. De nem csak egy Kornél, hanem mindjárt kettő. Már említettem korábban az elsőt, Hóman Kornélt, akinek köszönhetően két tartósnak bizonyult zenésztársamat, és alkalmi szerzőtársamat Bálintot és Kristófot megismertem, de talán nála is fontosabb személy volt a második, Kis Kornél. Bálint egyik kollégája volt az, aki értesülvén a zenekar alapításáról, szinte azonnal érdeklődést mutatott az ügy iránt, és elkísérte Bálintot az egyik próbánkra a Bőrgyárba. Bizonytalan mozgású, fekete göndör hajú, mosolygós fiatalember volt, talán néhány évvel lehetett nálunk idősebb. Szemeit vastag, fekete keretes design szemüveg rejtette, és akkoriban is extravagánsnak számító fehér nadrágot és fehér inget viselt. A fellépése tökéletesen megfelelt a dörzsölt popmenedzsertől elvárt képnek. Szerencsére Kornél is így érezte, ezért a próba utáni beszélgetésen be is jelentette, hogy felkarolja az együttest. Ennek nagyon örültem, mert teljesen tanácstalanok voltunk a továbblépést illetően, hogyan juthatnánk fellépési lehetőséghez.
Az első fellépésünket Kornél szervezte a Rocktogon nevű kocsmában, a VI: kerületben. Akkoriban a Tereskova egykori gitárosával, Misivel barátkozott. Titokban abban reménykedtünk, hogy a kapcsolatnak köszönhetően közös kedvencünk, a Tereskova előzenekara lehetünk. Erre sajnos nem került sor soha, viszont Misi éppen szervezett egy Undo Baby nevű lányzenekart, amelynek ő volt az egyetlen férfi tagja, és ez a formáció nyitott volt a közös fellépésre. A részleteket a Tereskova Kőrössy József utcai koncertje után beszéltük meg, ahol a Malacka és a Tahó volt az előzenekar, amit ezért és azóta is gyűlölök, és nemsokára már színpadon is álltunk a Rocktogonban az Undo baby társaságában, ami határtalan boldogsággal töltött el bennünket, legalábbis engem.
A Monó utolsó budapesti fellépése, a Bárka Színházban zajlott irodalmi est óta nem léptem fel Budapesten, társaim pedig Kristóf kivételével még sohasem álltam színpadon zenészként. Kornélnak hála videó felvétel is fennmaradt az eseményről, ami utólag visszanézve és akkori állapotunkat tekintve egészen vállalhatónak tűnik: a műsor Ricsi és Melinda néhány szerzeménye mellett már tartalmazza dalszerzői életművem korabeli mérföldköveit, amiket a körülményekhez képest tisztességesen eljátszottunk, Kornél elégedett volt velünk,és a jelenlévő közönség körében zajos sikert arattunk.
A leggyengébb pontunk talán a hegedű volt, nem találtuk meg a szerepét a hangszerelésben, és az sem segített, hogy annak ellenére, hogy Ricsi szerzett valahonnan egy elektromos hegedűt, így is képtelenek voltunk megbirkózni a hangosításával. Ha már érzékeny pontokról van szó, Kristóf a koncert egy pontján tett egy megjegyzést, amit akkor elvicceltem, de úgy látszik, nagyon becsípődhetett, mert most is emlékszem rá. Amikor felkonferáltam az egyik igazi Mokka-dalt, a Hajlékonyt, Kristóf a szöveg életszerűségét vitatta, tekintettel a Budapesti ingatlanárakra: szerinte nem lakhatott a főhős ennyi helyen, ahol markánsan különböznek az ingatlanárak. Ebben volt igazság, de Kristóf tősgyökeres budai fiúként nem tudhatta, hogy a dal az albérletek közötti vándorlásról szól. Most belementem abba, amit mindig igyekszem elkerülni, hogy megmagyarázzam, akár életrajz adalékokkal lássam el a dalaimat, de mindig szerettem volna neki elmondani, hogy én valóban laktam Zuglóban, Angyalföldön, Ó- és Újbudán, a Gazdagrét viszont költői túlzás, de nem hagyhattam ki a refrénben a ziccert. Találkoztam viszont egy lánnyal, Takács Katával, aki csóró főiskolásként egy örökpanorámás hegyvidéki villa alagsorában lakott, szóval a lakáskörülmények akkoriban még nem voltak olyan kilátástalonok (hoppá), mint manapság, a lakhatási válság csúcsán.
A debütáló koncert lendületet adott a zenekarnak, Kornél segítségével és önerőből is tudtunk újabbakat szervezni. Önálló koncertet adtunk a Josephina Blues Bellben, játszottunk a Csepele Művek egy kihalt művházbában, és Óbudán egy motoros klubban, hatalmas trianon molinó alatt. Melinda javasolta, hogy a vezetéknevét ne említsem bemutatkozáskor, és Ricsi is megkért, hogy a szokásos "kínai" jelzőt hagyjam e a neve mellől.
Ripacsok
Közben bővült a repertoárunk az akkor született és régebbi dalaimmal, és a "Hajlékony" sikerén felbuzdulva Bálint is ihletet kapott. Még két dalt írtunk közösen, ami a gyakorlatban úgy történt, hogy Bálint szöveges és zenés ötleteit egy egy versszakkal, vagy refrénnel kibővítve, a formabontónak szánt zenei és ritmikai megoldásokat lenyesegetve kompakt háromperces dalokká kerekítettem. Azt gondoltam, hogy bár a szerepek és a munkamegosztás változó, a nagy szerzőpárosok, Jagger-Richards, Szörényi-Bródy, valamint Lennon-McCartney (az újabb kánon szerint McCartney-Lennon) ugyanígy alkottak. Azóta tudom, hogy nem így volt: a gombafejűek alkotópályája már első sikereik után kettévált, ahogyan később a Stones szerzőpárosáé is, akik megegyezésük szerint minden Rolling Stones dal szerzőit ebben a formátumban adták meg, függetlenül attól, hogy mindketten részt vettek e a kompozícióban, vagy egyáltalán bármelyikük részt vett e, vagy a zenekar egy másik tagja hozta az ötletet. Szörényi és Bródy pedig mint ismert, a zene és szöveg mentén élesen megosztották a feladatokat.Mindenesetre én Sándor Pál ripacsai nyomán én úgy éreztem, hogy "egyedül nem megy", azaz igazán jó dalt csak egy másik ember ötletének széttrolkkodásával lehet írni. Mindmáig azt gondolom, hogy a másokkal közösen írt dalaim sikerültek a legjobban. Bálintot megelőzően Kristóffal, később Balázzsal, (A Sátán Füreden, Almodóvar), vagy korábban a Monóban Bogárral, Lacival és Tündével (Alkalom, Papírgyár, Perselymalac, Zaklatás, Macskakő), vagy korábban a Bakonyi Kanemberek idején Attilával és Szabolccsal (Legoland, Őszi Kikelet, Vége a Hétnek, Csillagok útja), nem is beszélve Anna Ahmatováról, Örkény Istvánról, Szécsi Noémiről, Peter Handkéről, vagy Faludy Györgyről, akik soha nem tudták, meg, hogy abban a szerencsében volt részük, hogy a szerzőtársaim lehettek.
Sajnos az érintettek nem osztották egyhangúan ezt a nézetemet, különösen Bálint nem, de Tünde a szövegei tovább variálásával és megzenésítésével született dalokban egyenesen megtagadta a szerzőséget. Pedig csak annyi történt, hogy tisztáztam a rímeket és a prozódiát a történeteiben, ilyen dalt, mint a Macskakő vagy a Zaklatás magamtól sosem írtam volna.
Bálint viszont a Hajlékony, a Kék Vonal és a Kész Átverés után úgy döntött, hogy negyedik, és tudtommal máig utolsó dalát, ami egyben az Ötödik Elem is, már egyedül fejezi be, ennek következtében egyik közös zenekarunk sem játszotta el, mivel a 4/5-ös ritmus és a ritmusváltások túl nagy kihívást jelentettek számunkra.
Hamarosan viszont megérett bennünk az elhatározás, hogy az új dalokat is rögzítsük, lehetőleg az előző nekirugaszkodásunkból okulva.
Viktor, a kárbecslő
Viktorral a Monó zenekar feloszlása óta nem tettünk le a közös zenélésről. Már írtam a rövid életű expat-projektünkről, a Post-Monóról, de még nem említettem, hogy a később "Stoned" néven ismertté vált első magyar Rolling Stones tribute zenekart lényegében mi alakítottuk meg, egy hosszabb zenekari társkeresés záróakkordjaként. Pontosabban ő, Jókay Árpival és Berkóval, utóbbi Felszab téri lakásán, miután meghallgatásom után eldöntötték, hogy rám igazából nincs szükségük, Dósa Dini gitárossal szinte kerek volt a formáció, csak énekesük nem volt még. Hamarosan ezt is megoldották, első fellépésükön a Csengery utcában Árpi ausztrál sógora alakította Mick Jagger szerepét.
Viktor árulása mérsékelten rázott meg, nem igazán tetszett a kizárólag Stones számokat játszó zenekar ötlete, akkor még bíztam benne, hogy a saját dalaim is megtalálják a közönségüket. A Mokka első koncertjei táplálták ezt a reményemet, a Stoned viszont úgy tűnt, nehezen indul be megfelelően dedikált énekes nélkül. A Mokkába Viktor először talán csak Zolit helyettesíteni ugrott be, aztán az új dalok felvételére készülve úgy éreztük, Viktorral nagyobb biztonsággal ugorhatunk neki a stúdiózásnak. A döntő lökést az adta, hogy szerettük volna megtartani Kristófot, aki akkor mát eléggé félvállról vett bennünket, a Speckó Jednó kezdeti sikerei mellett. Akkoriban még volt jelentőségük a földi sugárzású rádióknak, ezért első felvételeinket több adónak is elküldtük. Néhányan le is játszották, de nem kaptunk jó visszajelzéseket. Péterffy András, a Civil rádió zenei szerkesztője felhívott, és közölte, hogy tetszenek neki a dalok, a produkció gyenge pontja a női énekes, azaz Melinda produkciója. Felháborodva utasítottam vissza a kritikáját, ezt a zenekart eredendően Melinda köré szerveztük, bár utólag azt gondolom, nem játszott benne pótolhatatlan szerepet, mégis ő volt az összetartó erő, talán Ricsit is leginkább ő tartotta a bandában. Kristófnak sem volt ellenére, a bizonytalan énekhang őt Méhes Mariettára emlékeztette, Zolit viszont már az első stúdiózástól kezdve kritizálta, a felvételekkel sem volt elégedett. Úgy éreztem, vállalhatatlanul amatőröknek tartanak bennünket. Zenész köröben van egy mondás, amit Nagy Gergely "Basszus" c. könyvében olvastam először, hogy egy gyenge zenekar közepes dobossal már egész jó lehet, míg egy jó zenekar gyenge dobossal csak rossz lehet. Magunkat természetesen az utóbbi kategóriába soroltam, ezért egyértelműen a dobos cserében láttam az előrelépés lehetőségét. Hogy miért pont Viktortól vártam ez, ma már rejtély: de tény az, hogy Viktorral mindig szívesen játszottam együtt, ezért minden zenekaromban felbukkant előbb-utóbb. (Későbbi feleségem úgy fogalmazott, hogy ha egy zenekaromba Viktor beszáll, az már az elkerülhetetlen vég jele, és a Mokka esetében ez kétségtelenül igaz volt).
Nehéz döntés volt, mert Zolit valamennyien szerettük, de Ricsinek lehetett a legnehezebb, mert nemcsak barátook voltak, de alighanem ő hozta Zolit a Mokka anyazenekarába, a Meteor Folkba. Ezért rá esett a választásunk, hogy a hírt közölje Zolival. Zoli a hírt férfiasan fogadta, a zenélést egy időre felfüggesztette, és a lovas farmja építésére koncentrált.
Zoli távozását "managgerünk", Kornél nem fogadta kitörő lelkesedéssel, ami azért volt fura, mert Zoli volt az egyetlen, akinek némi fenntartásai voltak Kornéllal szemben. Úgy látszik, ez nem volt kölcsönös, mert Kornél szerint hiba volt Zolit elküldenünk, ezzel a zenekar "szellemisége" sérült, ez már "nem az a Mokka", amit ő elképzelt. Nem tudom, mennyire gondolta ezt komolyan, de ettől fogva kevesebb figyelemmel kísért bennünket, bár a második stúdiófelvételünkön még ott volt, de több koncertet nem szervezett nekünk. Viktorral közös koncertjeink közül az egyik, amire vissza tudok emlékezni Budakalászon volt, a Vadkacsa étteremben, ahol Both Robi alisas "Bitter" akkori zenekara előtt léptünk fel vendégként.
Kornél személyében először találkoztam valakivel a baráti körömön kívül, aki úgy tűnt, hogy hitt a zenémben, és abban, hogy ezzel szélesebb körben is sikert lehet aratni. Bár ebben nyilván tévedett, de ezért mindig jó szívvel fogok rá emlékezni.
Végtelen távoli pontok (Epilógus)
A 2004 év elején kezdődő stúdiózás volt a Mokka hattyúdala. A City Sound stúdiót Bálint javaslatára választottuk. Időtálló döntésnek bizonyult, mert azóta is lényegében minden dalomat itt vettem fel a Védett Férfiakkal. A dobosváltás is szerencsés fordulatnak bizonyult, mert Viktorral mindmáig ez lett az egyetlen értékelhető közös felvételünk, mert később a Védett Férfiakból még azelőtt kilépett, hogy az új dalokat rögzítettük volna.
A felvételek lassabban mentek, mint gondoltuk, jórészt a hangmérnök alapossága, és a mi rutintalanságunk miatt. Miután Ricsi és Melinda feljátszották a részeiket, egyre ritkábban jelentek meg a stúdióban, és amikor a dalait már jó mederben érezte, lassanként Bálint is elszivárgott. A dalok befejezésével kettesben maradtam a hangmérnökkel, csak Kornél üldögélt néha egykedvűen fehér nadrágjában és télikabátban, fázósan és unottan a kontroll szobában. A felvételek jól sikerültek, úgy éreztem, maradandót alkottunk, amiben oroszlánrészem volt, de nem volt kivel megosztani a sikert. A zenekarom az első keveréseket még meghallgatta, aztán magamra hagytak az eredménnyel. Azóta tudom, hogy a ritmusszekció részéről ez szinte iparági sztenderd, miután kínkeservesen felnyögik a sávjaikat, ami a stúdióidő jelentős részét elviszi, már messziről és értetlenül figyelik, min küszködnek a többiek ennyit. De Melindától és Ricsitől többet vártam, ez végül EREDETILEG az ő zenekaruk volt, én csak beszálltam, és hoztam nekik a zenészeket, a dalokat, és most úgy éreztem, csináltam nekik egy lemezt is, az elsőt, amiben maguk sem hittek, hogy sikerülhet. Ehhez képest eltűntek valahova vidéki rokonokhoz. Amikor emiatt Ricsinek szemrehányást tettem, mellbevágó volt a válasza: Azt gondolta, hogy ez egy zenekar lesz, és nem az én ego-trippem.
