1998. augusztus 9., vasárnap

Garázsmenet VII. - the Parting song

Garázsmenet VII.- Vika and Linda: The parting song 

Első, Mezőtúri fesztiválfellépésünk óta jobbára klubokban, sötét pincehelyiségekben szerepeltünk néhány ember előtt, a szabadtéri fellépés gondolata régóta foglalkoztatta a banda tagjait. Egy meghiúsult kísérlet után, amikor a csapat hiába próbált feljutni a hegyre a szakadó esőben, nagy kihívást jelentett a Cselőtepusztai fesztivál, ahová a Mono mellett már olyan sztárvendégeket is vártak,mint a Tengs-lengs vagy a Műszaki Hiba. Korabeli beszámoló következik.

Ahogy a nagy feladatoknál lenni szokott, egyre halogatták a felkészülést, egészen a koncertet megelőző hétig. Bogár és Kriszta a Börzsönyben vendégeskedett Andráséknál, Marie és Viktor dolgoztak, Laci tapétázott, Roland zöldséget árult, amikor kiderült, a fellépés nem szombaton, hanem vasárnap lesz, tehát nyertek még egy napot. A szombati próba előtt érkezett az első rossz előjel, Laci nem tud résztvenni a koncerten, Roland pedig leghamarabb vasárnap tud Pestre jönni. Ennek ellenére elég jó hangulatban zenéltek a Budafoki Bogár birtokon, még Viktor is felengedett szigorúságából, és negyedórával tovább maradt mint tervezte.

Jelen volt a Mono egyik első értő méltatója és kritikusa, Bogár barátja, Opi,aki annak a vélaményének adott hangot, hogy a zene indokolatlanul túl hangos az énekhez képest, a szövegek érthetősége és megfelelő intonációja mellet tört lándzsát, valamint nehezményezte a dalok angolra fordítását. Marie megjegyezte, hogy szívesebben énekelne magyarul, és ez eddig sem rajta múlott. Viktor távozása után tovább folyt a próba, András bemutatta társainak új szerzeményét,mely Viktor megrendelésére, és barátnője által ihletve született, és arról szól, miért vágynak az egyszerű emberek Rióba utazni, egyben új utat is törhet a zenekar számára a bossanova irányába. Viktor távozása után néhány meglepő dalt is eljátszottak.
  1. legoland
  2. alkalom
  3. napoleon
  4. jóbarát
  5. eső
  6. parting song /vika and linda
  7. la flaca /jarabe de palo
  8. milky way
  9. femme fatale/velvet underground
  10. meseország
  11. kikelet
  12. zsebtévé
 Második rész:
  1. bossa del vulcano
  2. alkalom (acoustic)
  3. paint it black /Rolling stones
  4. rivers of babylon /Boney M
  5. fernando /Abba
  6. almaszósz /Halász judit
  7. jöjj kedvesem /Fonográf
  8. lökd ide a sört /Fonográf
  9. ne vágj ki minden fát.. /Fonográf
A vasárnapi próba már komorabb hangulatban telt, a peek stúdióban, Roland részvételével. A stúdió lehangoló atmoszféráját némileg ellensúlyozta két barátnő, Kriszta (Ms Bogár) és Priscilla (Ms Viktor) jelenléte, bár Marie hangja nem tudta túlszárnyalni a bömbölő erősítőket, és a szűk idő miatt csak a legszükségesebb számok elpróbálására szorítkoztak
  1. legoland
  2. alkalom
  3. napoleon
  4. jóbarát
  5. parting song
  6. la flaca
  7. milky way
  8. meseország
  9. kikelet
És elérkezett a pillanat, a monó harmadik turnéja az emlékezetes 96 os mezőtúri és 97 es Szegedi után. Viktor és Priscilla autóval indultak útnak, Bogár és Kriszta a vonatot választották. Marie, Roland és András Viktorékkal tartottak. Úgy tervezték,hogy mindannyian Andrásék hétvégi házában alszanak, ami nincs messze a fesztivál helyszínétől, ezért indulás előtt beugrottak még Bogár lakásába a kulcsokért. Miközben Andrásra várakoztak,Marie összefutott az együttes két ausztrál barátjával, Janettel, és Carolynnel, akik a turné hírére egészen lázba jöttek, de sajnos nem volt már hely az autóban, ezért rábeszélték őket hogy csatlakozzanak Bogárékhoz a vonatnál.


Nem egészen fél óra múlva a Mono Suzukija begördült Kosd főterére,az ajtó kinyílt és kilépett rajta Doby Viktor, aki egy hiányos fogazatú embertől próbálta megtudakolni ,merre lehet a Cselőtepuszta.

–Jó napot, tudna nekünk segíteni,nem találjuk a Cselőtepusztát?!
–Eeevesztették??
–?!?

Bár a mono tagjai jól láthatták, hogy Viktor bólogat, az eljárás sikertelen volt, és következőleg Roland próbált szerencsét egy falubeli fiatalasszonynál.


–Csókolom,Cselőtepusztát keressük, jó felé megyünk?
–Nem, vissza köll menni. Ja,mehetnek erre is.Hehehe. Át köll menni a Váci útra,aztán le köll menni jobbra, aztán le a völgybe, aztán át egy hídon, azt ott is van.
–De hol kell lemenni? Az új út előtt, vagy utána? (Viktor)
–Milyen újj út után ? Mindegyik út új út hehehe !
–Köszönjük szépen......(kisvártatva).... fú, milyen fürdőruhás csaj volt a kertben! (Roland)
–Igeen?!? Hány éves volt, hatvan? (Viktor)
–Á nem, kábé olyan huszonegy éves...(Roland)


Bár az említett híddal nem találkoztak, hamarosan felelevenedtek Roland tavalyi emlékei, és a szántóföldre irányította Viktort. Bebarangolták Tohonyát és Bohonyát, az öreg Suzukit már kötésig sár borította, de nem találták a színhelyet. Időnként megálltak és füleltek, merről hallatszik a zene, és végül a brazil lány, Priscilla meghallotta az első alternatív hangfoszlányokat. Meglepve látták, hogy a parkolóban az övékén kívül csak egy autó áll, mellette egy fiú és egy lány napozott.


–Sziasztok,jó helyen járunk,ez a fesztivál?
–Ez bizony. ti is zenekar vagytok?
–Ja. ennyien vagyunk?
–Á, nem. Valamivel azér többen.

A színpadnál még szomorúbb kép fogadta őket. A helyzet kisértetiesen emlékeztetett a Titanicból ismertre, a zenekar játszott, a néhány fős közönség szedelőcködött. A Mono jelenlévő része (sans Bogár) a büfé felé vette az irányt, ahol már csak ajándék pólókat és kenyérhamburgereket lehetett kapni. Egy darabig tanakodtak még hogy mit kellene csinálni, azonnal távozni,vagy kihasználni az üresjáratot, és egy fantasztikus koncertet adni. Mindét verzióhoz egy momentum hiányzott Bogár, aki nélkül nem tudtak játszani, de lelépni sem. A problémát a hangosbeszélő oldotta meg, sírós hangon fohászkodva,hogy ha van még itt zenekar,akkor játsszon, mert a szervezők már mennének haza. Miután kiderült hogy a Mono jelen van,de életképtelen, azt javasolták, hogy próbáljanak meg jammelni valakivel addig is míg teljes nem lesz a létszám. Az egyetlen basszgitáros a közelben a Baracka antiszociális punkzenekar egyik tagja volt, akinek a nevét sajnos homály fedi. Két bluesszámmal kezdtek az ordító melegben, de az újdonsült punk barátjuk által gerjesztett zajok lehetetlenné tették a kibontakozást. Ezután a banda kitaposatlan ösvényre tévedt, Viktor egyik kedvenc számában Roland énekesként, András a basszusgitáron mutatkozott be , a melegben elhangolódott hangszerrel viszont sehogyan sem tudott megbirkózni, így ez a megoldás sem mutatkozott hatékonynak. Rövid szünet után Bogár hangszerét jelképesen az erősítőnek támasztva megpróbálták repertoárjuk „high frequency” változatát bemutatni basszusgitár nélkül. A koncert csúcsa kétségtelenül mégis az a pillanat volt amikor a Femme Fatale ben Roland basszusozott, és végre mindenki tudta ,hogy mit csinál. Néhány jellemző vélemény.


„Szóval ez volt a turné?”–Marie L. H., követségi adminisztrátor
„Nekem tetszett. Nagyon jól ki lehetett hangosítani a csaj hangját, és legalább belőttem rajtatok a cuccot”–X. Csaba, technikus
„Jó volt. Bár nekem a próba jobban tetszett”–Priscilla B. újságíró
„Ti voltatok az előbb? Játsszatok már még egy kicsit!”–ismeretlen büfélány

A műsor ez volt:
  1. zsebtévé
  2. kikelet
  3. alkalom (w. special guest barackca)
  4. when the blind man cries (roland on vox)
  5. pretty woman (F.A. on bass)
  6. legoland
  7. alkalom
  8. napoleon (high frequency versions)
  9. parting song
  10. milky way
  11. femme fatale (roland on bass)
A Mono után a még meg nem érkezett blues project beugró emberei játszottak, szájharmonikásuk elkérte Marie telefonszámát, egyéb a jövőt befolyásoló tényező nem történt. András visszaadta a punkoknak a kölcsönkért kábelt, ezért ők hálából megkínálták borukból. A hangosbemondó kérte a társaságot,hogy ha van még zenekar akkor az játsszon vagy menjen mindenki haza. A Monó szedelőzködni kezdett. A földúton visszafelé ismerős arcok bontakoztak ki a porfelhőből. „oh no!” sóhajtotta Marie, de hiába, ők voltak azok: Janet és Carolyn, a hatos vonattal jöttek így sajnos lemaradtak a koncertről., akár csak Bogár, aki ezek szerint lekéste a vonatot. Kínos percek következtek, de végül is jó megoldás született, Viktor elvitte a hoppon maradt ausztrál rajongókat Vácra, ahol ők vonatra szálltak,majd visszament Cselőtepusztára Rolandért és Andrásért.
Amint a csapat elhagyta a hegyeket, a térerő is visszatért Roland telefonjába, és mód nyíllott arra hogy meghallgassa Bogár üzeneteit, miközben arca egyre komorabb vonásokat öltött, és egyre nagyobbakat sóhajtott. Az üzenetek sorrendben a következőek voltak:

–Lekéstük a vonatot,hat óra van, hívjatok vissza Budafokon.226 96 08 Bogár.....(pitty)
–Hét óra,van itt vagyunk a Nyugatiban, negyed nyolcas vonattal megyünk, Bogár.....(pitty)
–Nyolc óra.Vácon vagyunk,gyertek értünk. Bogár.....(pitty)
–Negyed kilenc.Itt vagyunk Vácon, indulunk Cselőtepusztára......(pitty)

Ekkor már Budapest határában voltak, mégis felvetődött egy vérszegény javaslat, hogy visszaforduljanak értük, de az ötlet nem lelt támogatókra, ehhez már túl fáradtak voltak. A lelkiismeret-furdalás nehéz levegője ülte meg a gépkocsit. Mindenki gondolataiba mélyedt, miközben Roland újabb zenekarát szervezte:


–Szevasz, Roli vagyok , én adtam fel a hirdetést,hallom kerestél!
–....
–Akkor elmondom,Bon Jovi, Van Halen, Whitesnake, ilyenek fekszenek neked?
–..


Roland hazament, András Bogárhoz tartott, mert nem vollt hol aludnia, ráadásul még mindig nála volt a Bogár lakáskulcsa,és számítani lehetett rá ,hogy egyszer talán mégis hazajut valahogy, és nem tud bemenni. A Halász utcai vendéglőben Viktor és Priscilla megvacsoráztak , és búcsúzóul elénekelték neki András új szerzeményét, a Bossa del Vulcano–t.

Priscilla másnap hazautazott Brazíliába, őt és a Monó zenekart azóta nem látta senki.

1998. június 5., péntek

Garázsmenet VI. - Korabeli beszámoló egy zenés irodalmi estről

"I watched your vision forming carried away by a moonlight shadow" Mike Oldfield


A Bárka Színház az Üllői úttól nem messze, a volt Ludovika katonai akadémia vívótermében üzemelt. Itt gyakorolt a század elején minden fiatal katonatiszt, aki később valamelyik háborúban elpusztult.
Május elején néhány fiatal író, Benedek Szabolcs, Ménesi Attila, és Andrea, akinek a vezetéknevére nem emlékszem, felolvasóestet tartott. Szabolccsal ismertük egymást a középiskolából (addigi életemet első regénye egyik kitalált szereplőjéről mintáztam) az az ötlete támadt, hogy megtámogatja zenei törekvéseimet azzal, hogy mi helyettesítsük a kortárs író, Hazai Attila ilyenkor használatos zenekarát, a Pepsi Érzést. (Hazai 2012-ben fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt)
Elsőként Laci és én értünk a helyszínre. Laci éppen aznap állam (egyház) vizsgázott le teológiából sikerrel, ezért nem győzte fogadni a gratulációkat. Belépve a színházba egy büfészerűségben találtuk magunkat. Meglepődtünk, hogy itt fogunk játszani. Egy valódi színházra számítottunk kimondatlanul, súgólyukkal és függönnyel. Ehelyett egy félhomályos presszóban találtuk magunkat, ahol már ott üldögéltek az írók. Ismerkedtünk, heherésztünk, de nem sikerült feloldódni, a két csoport másképpen képzelte el a másikat. Szabolcs rózsaszínű zakóban volt, ami nem tett jó benyomást a rockerekre. Ménesi Attila első kérdése ez volt: Hoztatok füvet srácok? Szégyenünkre nem hoztunk füvet.
Hamarosan megérkezett Bogár és Roland is. Elkezdtük összerakni a cuccot, a Géza nevű technikus segítségével Közben megérkezett dobosunk, Viktor is, szokás szerint Pearl-dobokat reklámozó pólóban. Egy idősebb „Nagy generációs” fazon megkérte Viktort, hagy próbálja ki a dobokat, amit ő nagyon különös módon megengedett neki.
Ekkor már igen éhes voltam, és szóltam Bogáréknak, hogy menjünk már el kajálni, de nem jöttek, más dolguk volt. Aztán már jöttek volna, de közben elkezdtünk Rolanddal hangolni. Roland helyettesítette Lacit a számok felében, valamint beugrott még hozzánk gyerekkori zenészpajtásom Kaszi, aki Viktort cserélte le négy számban. A sztárparádét friss szerzeményünk, az ausztrál lány, Marie Hill koronázta meg. Marie a Moonlight Shadow és a Parting Song (egy ausztrál specialitás) mellett a Mono egnagyobb slágereinek angol fordítását készült enénekelni a bandával, amely így már a nemzetközi színtér felé is kacsintgathatott.
Szokás szerint az utolsó pillanatra hagytuk a dalsorrend összeállítását. Mivel nem volt semmi írószerszámunk, ki mástól kérhettünk volna, mint az íróktól, de papírjuk nekik sem volt. Megrökönyödve kérdeztem Andreát: mi történik, ha egyszer csak jön az ihlet, mondjuk a metrón, és pont nincs papírja? Andrea így felelt: „Jó kérdés, ma a metrón jutott eszembe egy vers, meg kellett jegyeznem” És elszavalta a verset. Megilletődve hallgattuk.
Elindultam az Üllői úton, és találtam egy étteremnek látszó helyet. Az ajtóban egy táblára krétával ki volt írva bableves 500 Ft. Lementem a pincébe. Odalent családias volt a hangulat , csak két asztalnál ültek tízen-tízen, cigányok. Mivel mindenki felkapta a fejét amikor beléptem, visszafordulni már nem lehetett. Gondoltam semmi baj, nem fognak megkéselni, odamentem a csaposhoz, aki szintén cigány volt.
–Mit lehet itt enni –kérdeztem kedvesen mosolyogva, közben Terence Hillre igyekeztem gondolni
–Már nincs konyha, semmit, felelte.
–Miért? Hiszen még csak nyolc óra van!?
–Testvérem,, itt már évek óta nincs konyha.
Mikor visszaértem a színházba, már ment a felolvasás, és elég sokan voltak, de nem láttam senki ismerőst. Ott volt Viktor leendő volt felesége, Juli, valamint az öccse Gergő, azon kívül senki. Bementem a terembe és hallgattam egy darabig az előadást. Éppen valami verekedésről volt szó, egész érdekes sztori volt. Később tudtam meg Kaszitól, hogy Szabolcs novellája volt, ami egy megtörtént eseményt dolgoz fel : D. Tóth Csaba műkedvelő festő verekedett össze valakivel. Patak vér folyt. Kifelé menet találkoztam Siklósi Krisztával és Tamással. Kriszta énekesnő, galériában dolgozik, és írtunk egyszer együtt egy számot. Ma este nagyon jól nézett ki, valószínűleg mert ő is azt hitte, hogy színházba mennek. (üzenet a jövőből: 2010: Kriszta Bogár három gyermekének anyja!:)).
Tamás fogtechnikus, Műegyetemre járt ő is, de aztán idejében otthagyta, amiért nagyra tartom. Emellett indusztriális zenét játszik, számítógépes kavarással csinált egy cd-t. Tamás szomorúan mondja, hogy elküldte a Wantednak a cd jét, de helyette a Műszaki Hiba demojával foglalkoztak inkább. Kriszta pár éve szerepelt egy holland válogatáslemezen, de az ő zenekarával sem történik semmi mostanság, a tagok nagy linkek lehetnek, akárcsak mi magunk. Ott volt Hódi Szabolcs is gyerekkori barátnőjével, Gabival, kicsit meghízott (Szabolcs, és nem Gabi!), de jól nézett ki, és megint megnevettetett mindenkit a kórházi történeteivel. Szabolcs betegsége ugyanaz, mint Antall Józsefé volt, mondjuk ki: egyfajta rákja van, de szerencsére ő nagyon bizakodó: mint mesélte, Antall halála óta sokat megtudott az orvostudomány erről a betegségről. Viccelődve meséli, hogy lényegében lemondtak róla, ami őt hallgatva tényleg képtelenségnek tűnik. (Halló itt 2010: Szabolcs él és virul, négy gyermekük van Gabival. Ne mondja senki sem, hogy csupa szar hírem van...)
Ekkor már Marie is előkerült, néhány ausztrállal, Carolynnal és egy amerikai lánnyal akit fura módon Tatjánának hívtak, valszeg nem a hidegháború idején kapta ezt a nevet.
-Nini, csak nem te is a Bogár koncertjére jöttél?–kérdezte Kis Zoli, egykori csoporttársam. No comment.
Mindenki kérdezgette, hogy mikor kezdünk már el játszani, mert elmegy az utolsó busz, de az irodalmárok képtelenek voltak abbahagyni a felolvasást. Végül tíz körül kezdtünk, elég sokan el is mentek addigra. Marie eleinte ideges volt, de a végére belejött a dologba. A Cramberries énekesnőjéhez hasonlóan remegett a hangja, de a közönségnek így is nagyon tetszett, sőt azt hitték, direkt csinálja.
Bogár szokás szerint formáján felül játszott, csak nagyon visszafogta magát. Nem énekelt (igaz erre mi kértük legutóbb) nem beszélt, és szinte végigülte a koncertet, ami engem nem zavart, de később többen is szóvá tették. Laci Rolanddal váltakozva elég jól szerepelt, bár én nem nagyon hallottam egyikőjüket sem.
Roland nagyot domborított a spanyol és a blues számokban. A dobosoknak nem tett jót a cserélgetés, mindketten elég halványak voltak, különösen Kaszi, akinek nem volt ideje belejönni a négy szám alatt. Viktor azzal együtt nem nagyon hibázott, és pontosabb volt mint szokott lenni.
Ami engem illet, bár többször is elfelejtettem a szöveget, nem énekeltem rosszul. A spanyol szám különösen jó volt. Bár elég gyengén gitároztam, de vegyétek figyelembe, hogy a showmani teendőket is én láttam el. Mindent egybevetve ez volt talán a Monó pályafutásának legjobban sikerült és leghosszabb koncertje, főleg Rolandnak, Marienek, és a kibővült repertoárnak köszönhetően. Tizennyolcan tartottak ki a végéig, köztük Szabolcs, Gabi, valamint alkalmi managgerünk, Benedek Szabolcs és első felesége, Timi. Amúgy mindenkinek nagyon tetszett Marie, az új szerzemény.

Néhány észrevétel a közönség soraiból:
„Azt mondtam a barátaimnak, gyertek el, a zenekar elég szar, de Bogár is játszik benne. Hát jól leszidtak utólag, hogy nem is volt olyan rossz, értitek?” –D. Tamásné Móni, háztartásbeli.
„Az angol szövegektől nem lett jobb, de rosszzabb sem, teljesen új dimenzióba került az egész!” –K. Tamás, zenész, fogtechnikus.
„A napóleon és a spanyol szám nekem mindig is tetszett, de volt egy szám amit nagyon elhúztatok asszem a kikelet, volt egy másik amiben túl sok rész volt (perselymalac, a szerk. ) azok nem tetszettek. Az ausztrál szám? Na, az nem tetszett.”–S. Krisztina, virágkötő.
„Nagyon jó volt az új csaj, érdekes volt ahogy a hangját rezegtette, titeket nem idegesített hogy a sok bunkó meg beszélgetett hátul? Nem is gondoltam hogy a Moonlight Shadowt is el tudjátok játszani!”–H. Szabolcs, statikus
„Jó ez a Monó, csak éppen semmi különös. Valami hiányzik belőle!” –B. Szabolcs, közgazdász, író
„Még a Santanat nyomjátok el srácok”–ismeretlen negyvenes dobos,tacskótulajdonos
A koncert után még jó darabig ott maradtunk iszogattunk amíg a Viktor cimborája ki nem dobolta magát teljesen. A csapos, a Géza, és a dobos fazon is elégedett volt a koncerttel. Bogárral és Lacival hazavittük a cuccot, majd újra összegyűltünk a Süss Fel nap nevű helyen. Ez egy elég ócska hely, sok füsttel és szar zenével ,drága sörrel, de Viktor és Roland szeretik valamiért. Valószínűleg itt teremnek a mindenre kapható csajok.
A rövid idő alatt amíg ott voltunk, megbeszéltük a Monó együttes jövőjét. Laci világnézeti okokból (rockzene és sátánizmus összefüggései) továbbra is csak a múltban kíván részt vállalni. Bogár véleménye szerint egyáltalán nem biztos hogy szükség van-e fejlődésre, mivel az eddigi eredményeknek objektív megítélésével még adós a kritika. Ebben talán igaza volt, de nem tudott tovább koncentrálni a témára, mert feltűnt a színen egy szőke lány (mint később megtudtam Bogár kvázi barátnője, Edina) egy másik fickó társaságában.
Viktor szerint a legnagyobb probléma a felállással van, ezért azonnal felajánlotta a lemondását, és hogy előtte még kirúg mindenkit, de végül is csak egy kisgazda képviselőjelöltet fosztott meg a szélesebb publicitástól, már az utcán.
Visszatekintve, talán Szabolcsnak volt leginkább igaza: valami hiányzott, és valószínűleg még most is hiányzik belőle.